Miért lesznek öngyilkosok az emberek, ha pl. a középkorban (meg bármikor a történelem során) sokkal rosszabb volt élni?

Aha. Hát nekem is dolgozik nyomdában az ismerősöm, mint melós és az átlag annak a "nettó 600.000-nek" a harmadát keresi meg három műszakban. Betanított munkákkal nagyjából nettó 160-180 ezer forintos fizetésre lehet számítani. Ha van lehetőség túlórázni és megtolod a hónapot akkor 200-220.000 jó esetben. Ja, és ez a főváros meg a nagyobb még relatíve jól fizető vidéki multik, általánosságban vidéken jó eséllyel ennyit se kapsz.

Szakmával sem minden fenékig tejfel, én laktam egy ideig munkásszállón ahol egyik szobatársam kőműves volt, sok év tapasztalattal rendelkezett, az egyik legnagyobb építőipari cégcsoportnál dolgozott és úgy kapott kb. nettó 600.000 forintot, hogy nagyjából havi 300 órát dolgozott. Volt, hogy hétvégén is lent volt az építkezésen. Meg akik nagyon ajánlják ezeket a szakmákat elfelejtik, hogy ha nem futsz be és melós maradsz akkor nem biztos olyan jó buli ezeket a munkákat 50-60 évesen csinálni, de a 40-es éveidben sem leszel már olyan kondiban mint fiatalon. Ez fáj, az fáj, egyre nehezebb és még vonszolhatod magad a nyugdíjkorhatárig ha nem halsz meg előtte.

Pár év munka után én is elkezdtem az egyetemet. Akik a szakmában mozognak és beszéltem velük, mondták hogy biztos találok munkát a területen csak ne érjen csalódásként hogy a kezdő fizetésem nem feltétlen lesz sokkal több mint amit a gyárban kaptam. Max. ha a végzősök felső 10-20 százalékába tartozom majd akik olyan tudással, készségekkel rendelkeznek amire nagy a kereslet, vagy jó kapcsolataik vannak. És akkor ez még egy szerencsés helyzet, mert rengeteg diplomával nem tudnak az emberek elhelyezkedni szakmán belül.

Ja, elméletileg mindenkinek lehetősége van mindenre, gyakorlatban meg az emberek nem férnek hozzá ugyanazokhoz a lehetőségekhez és nem indulnak egyenlő eséllyel a versenyben. Az élete közel első két évtizedében az ember igazán ura a sorsának, fokozottan érvényesül a környezet hatása, kötött hogy milyen lehetőségei vannak. Mire kezedbe vehetnéd az irányítást addigra már elég sok kapu bezárult, és ha nem voltál szerencsés jelentős lemaradással indulsz. Aki egy felső középosztálybeli családba született, annak megfelelő mintákat látott, a szülői befektetés anyagilag és nevelés terén is elég magas a gyermek életébe, jobb környéken laknak, színvonalas iskolába jár, akár magántanárhoz is, a szülei tudják finanszírozni hogy sport vagy művészeti tevékenységet folytasson, fizetik a felsőoktatási tanulmányait akkor is ha nem állami ösztöndíjas, vagy biztosítják a megélhetését amíg akár otthonától távol egy fővárosi top egyetemen, vagy külföldön tanul az jóval fényesebb esélyekkel lép ki a felnőtt életbe, mint aki egy rosszabb környezetben nőtt fel. Mert az nem feltétlen látott érvényesülést elősegítő mintákat, egy gázabb iskolába járatták, meg egyébként sem tolták előre gyerekkorában, anyagilag nem engedhették meg hogy ugyanazokat a fejlődési lehetőségeket biztosítsák neki, ha ilyen környezetben nőtt fel nem rendelkezik ugyanolyan kapcsolati tőkével sem, hamarabb kényszerül munkába és még sorolhatnám.

Nem az egyetemi papír a lényeg, hanem a befektetett munka, ami egy diploma mellett is lehet zéró, akkor valóban nem sokra mész vele. Aki viszont ambiciózus és folyamatosan fejleszti önmagát (nem feltétlen egyetemen) az képes versenyben maradni és eredményeket elérni. Amúgy pedig versenyhelyzetben nincs sok értelme összehasonlítani a különböző eséllyel induló résztvevőket, mert pl egy futóversenyen is nyilván nagyobb eséllyel indul egy kétlábú ember mint egy féllábú. Ugyanakkor egy sakkversenyen már nem biztos, hogy megvan ez az előnye. Szóval a másokhoz való viszonyítgatás ilyen formában teljesen felesleges, mindenkit a saját maga lehetőségei és korlátai szerint lehet csak értékelni.

Persze a valóság ennél sokkalta bonyolultabb, mert sosincs tökéletes versenyhelyzet és a lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok. Dehát pont ettől olyan izgalmas ez az élet, nemde?

Igen, én is épp azt mondom hogy nem csak az a lényeg. Hanem az is számít általánosságban mennyire képzett, milyen készségei vannak, milyen gyakorlattal rendelkezik, milyen a kapcsolati tőkéje. Csak ott a baki, hogy ez nem csak az "ambíción" múlik. Aki heti 30-40 órát dolgozik, és a fizetése elmegy létfenntartásra annak pont annyival kevesebb ideje, energiája, pénze lesz arra hogy azt másra fordítsa például önfejlesztésre, közösségi életre ahol kapcsolatokat épít ami tudjuk hogy egy plusz akár a gyakornoki munka, akár a későbbi elhelyezkedés terén.

Kifejezetten érdemes összehasonlítani a különböző eséllyel induló résztvevőket, mert olyan tanulságokhoz vezet amik például rámutattak arra hogy az esélyegyenlőséget célzó programoknak van értelme. Értem én a példádat, csak nem helyes. A modell az egy egyszerűsített valóság, de nem sűrítünk bele olyan dolgokat amik ellehetetlenítik hogy megfigyeléseket tegyünk. Ha valakinek a munkaerőpiaci versenyképességéről van szó, azt nem azzal akarjuk összehasonlítani másnak milyen lehetőségei vannak a szerelmi életben. Nem mondjuk hogy mindenkinek azonos adottságai vannak, valószínűleg nincs két ember akinek azonos, csak ha a modell kedvéért feltételezzük hogy két embernek azonos adottságai vannak, abban az értelemben hogy lényegesen nem befolyásolnák a versenyképességük közötti különbséget, de más társadalmi osztályból származnak akkor jellemzően a felsőbb osztályból származó versenyképesebb lesz. És erre kell magyarázatot találnunk. Tegyük fel alapból van két azonos autónk, két hasonló képességekkel rendelkező sofőrünk, csak az egyik autót feltuningolva küldik ki a pályára, a másik meg a sztenderd gyári. Nyilván nem indulnak egyenlő eséllyel. Persze a másik is megteheti hogy befektessen az autójába, csak valószínűleg a kevesebb kezdeti győzelem után kisebb tőkével indul, nehezebben talál szponzort, stb.

Hogy kinek mitől izgalmas az élet, az kérdéses. Én mindenesetre nem az élet értelmét meg szépségét akartam megfejteni, csak arra rávilágítani hogy ez a "lehet tenni ellene. Szabad országban élünk, senki sem tiltja meg hogy tanulj, akár 50 évesen is." mert mindenkinek ugyanazok a lehetőségei és egyenlő eséllyel, az egyik legblődebb közhely a világon.

Ez az, saját lehetőségein és korlátain belül. Ez pedig nem feltétlen jelenti azt hogy gazdag lesz, menő állással. Ha korlátoltak a lehetőségeink ahogy te is írod az pedig azt jelenti hogy nem csak azon múlik mit érek el, hogy mennyire akarom, mennyi energiát fektetek bele különböző célok elérésébe.

Azon is, ezt senki nem tagadja de amikor lépten-nyomon rosszabb helyzetben lévő embereknek olyan tanácsokat osztogatnak, hogy "ha meg nem tetszik, lehet tenni ellene. Szabad országban élünk, senki sem tiltja meg hogy tanulj, akár 50 évesen is." az abszolút azt tükrözi hogy egyesek fejében még a 21. században is a blőd "amerikai álomhoz" hasonló mítosz él. Nekem nem kell ezzel a könnyebb sírni dumával jönni, mert pár éve mint mondtam egy szállón laktam, egy szar munkahelyen robotoltam most meg egy top egyetemen tanulok, de azt is látom hogy nekem pl. a rohadt nagy szerencse is hozzájárult hogy ebben a helyzetben vagyok amiben megengedhetem magamnak. Az, hogy befutunk az életben nem kell azt jelentse hogy egyszerre vakká kell válni minden problémára amit akár első kézből tapasztaltunk korábban, és nulla szociális érzékenységgel bemagolni a felső és felső középosztály mítoszait, és azt puffogni egész nap hogy bevágódjunk az új környezetben, meg jelezzük "lefelé" hogy "én már máshol állok" a ranglétrán.

"Ez pedig nem feltétlen jelenti azt hogy gazdag lesz, menő állással."

Pontosan. Nem lesz mindenki gazdag, befutott és sikeres, de nem is ezt mondtam.

"Ha korlátoltak a lehetőségeink ahogy te is írod az pedig azt jelenti hogy nem csak azon múlik mit érek el, hogy mennyire akarom, mennyi energiát fektetek bele különböző célok elérésébe."

Ez így van. Vannak bizonyos tényezők, amik rajtunk kívülállók, amikre nem vagyunk hatással (ezek a korlátaink) és vannak, amiket viszont tudunk befolyásolni, ezekkel tudunk dolgozni (ezek a lehetőségeink). A kettő együttesen határozza meg az elért eredményeinket. Mindenki más és más korlátokkal és lehetőségekkel indul az életben, tehát az eredmény alapú összehasonlítás ilyen módon fölösleges és végső soron értelmetlen.

Ezért is írtam, hogy nem másokat kell megtenni viszonyítási alapnak, hanem a saját lehetőségeink és korlátaink által elérhető maximális eredményt. És ez egy gyári munkás esetében nem feltétlenül jelent egyetemi diplomát és mittudomén orvosi/ügyvédi karriert, nyilván. De, ha valaki nem teszi bele a saját részét, avagy nem játssza ki a lehetőségeit, az hiába vár akármilyen eredményt. Persze igaz lehet az ellenkezője is, hogy valaki gürizik, harcol egész életében és mégsem jut előbbre, mert a korlátai ezt nem teszik lehetővé. Ilyen is van. Viszont ő megtette a saját részét, tehát a korlátait figyelembe véve, ez az általa elérhető maximális eredmény. Na itt már beszélhetünk arról, hogy milyen igazságtalan az élet stb stb. Igen, az. Tudjuk. De én az előbbi esetre gondoltam, amikor azt írtam, hogy: "lehet tenni ellene. Szabad országban élünk, senki sem tiltja meg hogy tanulj, akár 50 évesen is". Ugyanakkor az is igaz, hogy az emberek általában túl sematikusan gondolkoznak és a korlátaikkal azonosítják a lehetőségeiket, pedig a kettő nem ugyanaz.

Tehát összegezve, akármennyire is eredményorientált világban élünk, nem a végeredményen van a hangsúly, mert azt rengeteg, tőlünk független tényező befolyásolhatja. A mi szempontunkból csakis a befektetett munka az, ami valóban számít, ennek minősége és mennyisége viszont már 100%-ban a mi felelősségünk. A többi, akármennyire is igazságtalan, már nem rajtunk múlik.

Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy: „Segíts magadon, az Isten is megsegít.”

Na, valahogy így.