Miért lesznek öngyilkosok az emberek, ha pl. a középkorban (meg bármikor a történelem során) sokkal rosszabb volt élni?

"Az ember ha pl gyerekként nem tanult, akkor mehet a gyárba 3 műszakba, havi 200-akért."

Valakinek a sz@r melót is el kell végezni. Ha meg nem tetszik, lehet tenni ellene. Szabad országban élünk, senki sem tiltja meg hogy tanulj, akár 50 évesen is.

11, A tanulás is szenvedés. A munka is szenvedés. Az egész élet szenvedések láncolata. A halál pedig a megmenekülés.

Akkor így írom a lényeget, mert én így gondolom.

Attól még, hogy:

- hosszabb az életünk,

- egy rakás veszedelmes fertőzésre van vagy oltás, vagy antibiotikum,

- a krónikus betegségeket évtizedekig tudjuk kezelni,

- melegben vagyunk (amúgy túl meleg is ez),

- a fejlett világban a történelemhez képest kevés az éhezés,

Még nem fenékig tejfel az életünk.

Sőt, nekem az szokott eszembe jutni, hogy a minden szempontból természetellenes életmódtól, állandóan mesterséges és 99%-ban zárt térben léttől, zsúfoltságtól (ember ember hátán) még rosszabbul is lehetünk.

Vannak betegségek, meghalnak szeretteink, küzdünk, sokszor célt már nem érünk. Sokaknak borzalmas a munkahelyük, sokaknak szörnyű a családjuk. Vannak helyzetek, amikből nem lehet kitörni és van amiből lehet, csak baromi fájdalmas hosszú folyamat.

Régen miért ne lehettek volna boldogok? Miért jelented ki egyértelműen, hogy rosszabb volt?

Ma csak biztonságosabb, de nem jobb.

Eszembe jutott az Utópia kísérlet, szerintem tök érdekes

[link]

A fickó egy paradicsomot hozott létre egerek/patkányok számára - nagy hely, rengeteg élelem.

Egy ideig vígan élték életüket a rágcsálók, sokasodtak, aztán egészen megváltozott a viselkedésük.

(Fura, de megjelentek "incelek" is köztük, valamint sok egér aszexuális lett, nem érdekelte őket a párzás és utódnemzés)

Pont ez az hogy nem szeretnék pl én tanulni. Abból elég volt régen a suliban. Úgyis engem csúfoltak, bántottak, sok-sok éven át az osztálytársak. Köszönöm, kaptam belőle eleget.

A munka meg siralmas. Bár azt nem is tudom lenne-e valami olyan munka amihez kedvem lenne. Ja, amúgy lenne, csak abból pont nem lehet megélni.

Így viszont mi maradt?

Az ember dolgozik a kis minimál bérér, és ha szerencséje van nyáron egyszer-kétszer elmegy mondjuk a Blaaton partra. Vagy télen vesz valami drogot, és jól szétcsapja magát - és boldog.

De milyen boldogság ez?

Az élet 98% ban szenvedés, és van néha-néha 2%-jó. Persze, jó pl az alvást levonhatjuk a 98-ból, mert az alvás általában semleges. De akkor is ez szörnyű arány. Ha pedig valaki változtatni akar az is szenvedés, és kemény munkákkal is csak nagyon keveset is lehetne változtatni az össz arányokon.

Tehát megállapítható hogy az élet túlnyomó többsége szenvedés. Nekem az a furcsa inkább hogy miért ragaszkodunk akkor ennyire hozzá?