Elegem van az életemből, fogalmam sincs mihez kezdjek,meghalnék,ha nem lennék ennyire gyáva ahhoz hogy meg tegyem. Többi lent!?

21 éves leszek nem sokára. Rengeteg minden történt az életembe. 14 évesen egy eveszavar keseritette meg az eveimet, emiatt az osszes barátomat elvesztettem. Erőm nem volt semmihez, rengeteget fogytam, sokat is csufoltak emiatt, és meglettem fenyegetve, ha nem eszek, meghalhatok. Így hát a sok nyomás hatására enni kezdtem. Eljartam edzeni. Helyre jöttem. Mivel egy évet emiatt kihagytam a gimnáziumba egy másik helyen kezdtem újra, újult erővel. Lettek barataim, egy legjobb barátnőm. Helyre jött az életem. De ért egy nagyon nagy trauma a barátaim részéről. Ez nagyon hosszú sztori, a lényeg, hogy elkezdtek zaklatni is. Nem mertem utcára járni. Amikor megtudtam, hogy mit csináltak, teljesen össze törtem.Elvesztettem őket. Végre lettem barataim, de atvertek, egy olyan dologgal, ami érzelmileg kicsinalt.

Senki sem volt mellettem,hogy vigasztaljon.Edesanyam naivak hitt, noveremnek volt elég baja, apam már 5 évesen elhagyott minket, batyam pedig megint csak nem foglalkozott vele, mostoha apám hala istennek máshol dolgozott más városban, így azt nem kellett elviselnem, hogy alkoholizal. Szóval újra a gödörbe voltam, meg mélyebben. Utána jött a hír hogy a tulajdonos ultimátumot adott, 2 hetünk van ki költözni.

Igy eljottunk

Oda, ahol mostoha apám dolgozik, varosba.

Sajnos már az első nap ivott. Noverem itt maradt az előző varosba ahol éltünk, a barátjával. Batyam 31 éves, o jött velünk. Skizofrén, és gyakran nem szedte a gyógyszert, ami azt eredményezte, hogy sokszor vissza esett. Agresszív volt, neki ment mostoha apámnak vagy anyanak. Vagy engem bántott szavakkal, esetleg az alakomra tett valami megjegyzést. Nekem az gyenge pont volt, a majdnem másfél évig tartó anorexia m után és azért, mert azóta is rendszeresen edzek, helyesen taplalkozom. De persze, őt nem lehetett bántani, mert beteg. Annyi nyomast kellett elviselnem. Anyám nem vált el a férjétől, anyagilag rengeteget segít. Ha nem iszik, csendes. Akkor nincs vele baj.

Tehat elkoltoztunk. Új suli. Új minden. Annyira üres és kilátástalan volt minden. De igyekeztem. Beilleszkedtem a suliba, lettek újra barataim, csak haza gyűlöltem járni a mostoha apám és testvérem miatt. Mindig rendetlenség, takarítottam, főztem, hogy ne anyam legyen a teher mindig fáradt volt. Egyik nap annyira besokaltam batyamon, hogy duhrphamot kaptam. Attól a perctől kezdve gyakran jöttem rám ezek, ezt meg enyhe szorongás, és onelfogadasi nehézségek kísérték. Anya látta, hogy ez így nehéz nekem, így batyamnak külön albérletet vett ki, és mostmar 5 helyen is dolgozik, csak hogy őt eltartsa. Tudna dolgozni. Csak lusta. Örökös gyógyszer elhagyo mindig vissza esik, bekerul, majd kiengedik. Ördögi kör. Kicsit könnyebb lett az eletem, csak a szorongás kezdett durvan eluralkodni rajtam. Jött egy fiú, o volt az én megmentom. 3 évvel idősebb volt, igazából nagyon nehezen nyúltam meg előtte, de utána egyfajta támasz, menedék volt az otthoniaktol. Ő volt az otthonom. A szülei a nagy szám miatt nem igazán birtak, meg azért, mert gyakran pánikrohamokkal törtek rám, amikor találkozni kellett velük. Ez amiatt is alakult ki, mert sokszor volt hogy ott voltam, és a páromnak beszéltek ki engem. Én ezt végig hallottam.de a párom nem tett semmit. Velük élt, dolgozott ugyan, de lakbért nem kellett fizetni. Kényelmes volt. Tudom hogy szeretett. 2 evig együtt voltunk,volt idő amikor normálisabb ak voltak a szülei is,de sajnos nálam ezek a mentalis dolgok beirodtak. Kezdődött a tükörben nézegetem magam időszak, a gyulolom a testem, szorongtam a konditerembe, a férfiak miatt hogy mit gondolnak rólam, a testemrol, utaltam hogy néznek, majd kiesik a szemük. Nem nagyon jártam emiatt társaságba, elvesztettem azokat a barátokat is, akik itt voltak, más emberekkel foglalkoztak, miközben én szépen mentem le a lejtőn. A baratom itt volt. Jött. De sosem próbált meg tenni azért valamit, hogy nekem jobb legyen. És nem is vártam el. De még csak meg sem értette. Emiatt ugy éreztem magam, én vagyok a probléma, a teher, meg bizonytalanabb, önbizalomhiwnyosabb lettem, így meguntaezt. Ezt az egészet. Én tettem eleget a kapcsolatert mindig támaszt nyújtottam, de ő nem volt képes egyszerű áldozatokat hozni értem. Ezért előző este szeret, másnap szakít.na ez volt az a pont, ami talán a legmélyebb lett. Ebben az évben erettsegiztem is, iszonyatosan osszetortem. A gödör egyre mélyebb lett. 1 hónapig mely depresszióba voltam de osszeszedtem magam. Már semmi sem volt a régi. A szorongás megerosebb lett, a panikrohamok is, és a duhrohamok is. Akármikor fekszek le, már hajnal 3-4fele fent vagyok. Elkezdtem egy képzést. De annyira kulonallonak érzem magam. Nem oltattam be magam, mert faszsagnak tartom ezt az egészet ami van(tepjen szét aki akar😄🙏), emiatt a tanárom is máshogy viselkedik velem. Unom ezeket az idióta szabályokat, azt, hogy még kell felelni normáknak. Ha nem megyek az osztállyal inni akkor ki rekesztett leszek. Másnap arról beszélnek 20 évesen hogy jaj de be basztak, nagy moka

Nekem ezek nem hiányoznak

egy tartalmasabb beszélgetésre vagyok, nem ilyenekre.

Nagyon nehéz bárkivel is értelmes dolgokról beszélgetni. Azt sem tudom hogy ezt a szakot akarom e így, hogy megint stressznek vagyok kiteve. Dolgozok mellette, dolgozni szeretek, annak legalább van értelme. Ugyan itthon lakok, segítem édesanyámat amivel tudom. Járok edzeni, de minden egyes alkalommal szorongok. Voltam Pszichiaternel, írt fel gyógyszert, mert már a fizikai tünetek elviselhetetlenek. De a gyógyszertol meg egész nap álmos vagyok. Este persze nem tudok aludni. Unom a korán keleseket, hogy szorongok, hogy nem tudok onmagam lenni és megfelelési kényszerek van, unom azt hogy mindenki csak ígérget itt lesz,hogy szeret, aztan hol ott hagy, mert kicsit nehézzé válnak a dolgok. Mindennap teszek azért, hogy ne legyek ennyire elcseszett, de ez a sok szar már nagyon kikeszit. Senkire nem tamaszkodhatpk, senkinek nem beszélgetek róla, egyedül vagyok önmagammal. Bűntudatom van, ha nem takarítom ki a lakást, mire édesanyám jön. És tudom hogy nem várja el, de ez belém íródott. Ugyerzem minden rám szakadt, és bár teszem a dolgom, dolgaimat, érzelmileg és mentalisan már nagyon fáradok, és nem tudom meddig bírom meg ezt a sok stresszt ami ér,amit talán tulreagalok, de nem tusom vele mit kezdeni, pedig végig csinálom mindennap a napokat. Pszichologus ra nincsen pénzem.

En csak jól szeretnék lenni. Néha gondolok rá, hogy majd jon egy ember az életembe, aki behozza a fényt, de ez mind csak képzelet. Nincs ilyen. Én magamnak hozhatom el a fényt. De jelenleg olyan távol van tőlem, hogy nem tusom hogy találjak meg. Semmi sem tesz boldoggá, lassan már félek az emberi kapcsolatoktol is.

Köszönöm, ha elolvastad.