Mégis hogyan lehetnék boldog?
Egész egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem az hogy szomorú vagyok, hanem minden olyan üres, semmilyen, nem tudom megmagyarázni. Anyám szerint fiatal vagyok (19 éves), így ez biztos változni fog. De tényleg? Már kezdem azt hinni, hogy a többi ember megjátssza a boldogságot.
Elvégeztem a nyelvvizsgát, leérettségiztem, bekerültem az egyetemre, találtam munkát. Amíg lefoglalom magam, nincs semmi baj, de ha itthon elkap ez az érzés, akkor legszívesebben nem léteznék. Pszichológusnál már lassan két éve nem voltam, csak pszichiáternél.
Mihez kezdjek? Már kétszer megpróbáltam véget vetni az életemnek, hogy ez véget érjen, de egész egyszerűen képtelen voltam rá.
Az egyetlen vágyam az, hogy képes legyek örülni valaminek, de nem tudom hogy hogyan. Minden másról lemondtam, mert azokat nem tudom elérni ilyen állapotban.
A pszichológus szociális fóbiával kezelt leginkább, de azon már nagyrészt túl vagyok, tudok boltba járni, órákra menni, hasonlók.
A pszichiáter három havonta beszél velem öt percet és ez alapján állítja fel a diagnózist. Tudom, ő a szakember, nem én. Egyébként xanaxot szedek egy-két éve, valamint rexetint, annak emelt az adagján a legutóbbi alkalom óta.
Az igazat megvallva sosem csináltam olyat, hogy csak úgy "emberekkel találkoztam", meg nem is nagyon járok sehová, csak akkor ha muszáj.
Egyébként egy hét után sikerült felmondanom az első munkahelyemen és hát ez nem javított a hangulatomon...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!