Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Apám lelkileg "nem engedi",...

Apám lelkileg "nem engedi", hogy leváljak. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

26/N vagyok.

A gyerekkorom nagyon brutál volt, aminek köszönhetően több, mint 10 éve szorongásos betegségem van. Olyannyira, hogy gyógyszereket szedek, és azt mondta az egyik doki, hogy be kellene feküdni valahova, mert az én szorongásom annyira durva. Nem reszletezem, mert most nem ez a lényeg, viszont a sztori szempontjából fontos, illetve az is, hogy apám tart el mert nem merek dolgozni, és kollégista+ egyetemista vagyok.


A sztori lényege:

Apám úgy nőtt fel, hogy az anyukájával (nagymamámmal) élt egész életében. Velem együtt négy gyereke van, és ezt is úgy tervezte, hogy a négy gyerekből valamennyi majd vele él. Azonban a négy gyerekből csak én vigyázok apámra, én erdeklodom felőle, a többi kiröppent.

Nos, én és a doki arra jutottunk, hogy csak úgy tudok elkezdeni dolgozni és lelkileg rendbe jönni, ha a koliba költözöm teljesen, és nem látogatok haza.

Apam amikor megtudta, hogy megyek a koliba, kozolte, hogy ő tok egyedül lesz itthon, meg tiszta maga alatt van.

Sokszor nekem "kell" gondoskodnom róla, pedig semmi baja. Értsd ezalatt, hogy én csinalok vacsorát, én főzök teát, én teszem elé a vitaminokat. Ha nem csinálom, magától nem csinalja meg.

Múltkor mondta, hogy ő biztos nem fog tojást főzni magának estére, ha egyedül lesz. 69 éves, és egyre kevesebbet eszik, oregszik.


Lelkileg annyira rosszul vagyok, mert 26 évesen ideje felnőni, meggyógyulni, viszont úgy érzem apa nem enged. Voltam koliban szeptember-oktoberben a Covid idején, és akkor is engem hívogatott, mikor baj volt.


Hálás vagyok neki, amiért eltart még most is, de így nem tudok meggyógyulni. A doki is azt mondta, hogy legyek onzo Es magamat helyezzem előre, de Apam lelkileg nagyon megviselt.


Igen, sajnos ennyire gyenge vagyok lelkileg jelen állapotomban.



Mit tehetnék, hogy ne viseljen meg ennyire, amit csinál?


2021. aug. 22. 11:25
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
95%

Elmégy koliba, apád meg végre felnö és ellátja saját magát!

NEKED nem feladatod vele maradni, éppen ellenkezöleg, ahogy a doki monta, legyél önzö!

2021. aug. 22. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
93%

Hahóóó, nem felelsz apád életéért, sorsáért, tedd már le ezt a keresztet.

És hidd el, hogy apád is képes teát és tojást főzni, ha eddig nem csinálta, majd most megtanulja. Ha pedig nem főz magának, akkor úgy járt. Felnőtt ember, te pedig a gyereke vagy, nem az anyukája. Ne engedd, hogy érzelmileg zsaroljon.

2021. aug. 22. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
93%

Imádon ezt az "önző" szót..

Nem leszel önző attól, hogy a saját életedet éled. Ő önző, hogy nem hagyja, mégis neked van bűntudatod.

Ezzel senkinek sem teszel jót. Apukád akkor is rosszul van, ha őt pátyolgatod, meg te is. Akkor legalább az egyikőtök legyen már jól.

2021. aug. 22. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
81%

Te már ennek a kérdésnek a testvérét feltetted. Úgy látom, nem használt. Akkor is megmondtuk, hogy nem kell apád feneke alá készíteni mindent, mert meg tudja csinálni. Már a kérdésfeltevésed is rossz. "Mit tehetnék, hogy ne viseljen meg ennyire, amit csinál?" Nem az a megoldás, hogy kitaláld, hogy hogy ne viseljen meg ez az elviselhetetlen állapot, hanem hogy elkezdd élni a saját életedet. Úgy nem élhetsz, hogy anyagilag össze vagy nőve egy másik emberrel. A kórházba szépen befekszel, és hagyod (pontosabban részt veszel benne), hogy kikezeljenek. Ezt követően elkezdesz dolgozni és kollégiumba költözöl. Nem megoldhatatlan. És apukádnak is javasold a pszichológusi kezelést az önbizalomhiányára és depressziójára.

Amúgy mi volt ez a szörnyű gyerekkor, és hol van a képben anyukád? 4 gyereke van apádnak úgy, hogy végig az anyja szoknyája alatt élt?

2021. aug. 22. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
78%

Én is emlékszem a másik kérdésre. Anyád hol van? És apád anyja él még? Miért voltak ők ketten ennyire szimbiotikusan összenőve?

Nem látod, hogy ugyanúgy rajtad is lóg, mint ahogyan az anyján lógott? 4 gyereke van - vajon hány anyától? -, és egy párkapcsolatot se tudott tartósan összehozni..?

2021. aug. 22. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
92%

Továbbá: nem látod, hogy apád attól IS ilyen életképtelen, hogy mindent a feneke alá tolsz és a szájába teszel? Mi baja lenne, ha tea helyett vizet kéne innia, vagy nem enné meg a vitamint, és ehetne főtt tojást?

Kérdező, mitől félsz? Hogy apád nélküled éhen hal? Nem, nem fog, majd megoldja a kajálást, ha éhes.

2021. aug. 22. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
26%

Tudom le leszek pontozva, de ha már eltart az apád 26 évesen (úgy, hogy még mindig suliba jársz és életedben nem dolgoztál ill. ezek szerint még évekig nem is fogsz), akkor miért akkora gond, ha neked kell teát meg vacsorát főzni? Vagy te munkanélküli, eltartott felnőttként pontosan mivel járulsz hozzá a háztartáshoz?

Mire fel várod el, hogy a tanulmányaid, gyógyszereid, megélhetésed mellett most még a kollégiumot is fizesse, ha te hazamenni nem vagy hajlandó?

A doki azt mondta, hogy tartasd el magad továbbra is a nyugdíjas, beteg apáddal, de felé se nézz? Kétlem…

2021. aug. 22. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
87%

#7, a kérdező valószínűleg pszichiáterhez jár, aki kellően ismeri az emberi játszmákat, és tudja, miként lehet már születésétől kezdve úgy manipulálni egy gyereket, hogy 26 évesen egy szorongó, gyógyszerfüggő, munkaképtelen lény legyen belőle; így kötve-láncolva saját maga mellé. Éppen ezt az ördögi kört szeretné megszakíttatni az orvos a kérdezővel.

Hogy mi lesz apukával? Akit az anyja - nagy valószínűséggel - szintén ugyanígy manipulált?

Nos, ő is elmehet terápiára. Az sosem késő.

2021. aug. 22. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
52%

8, ne haragudj, de nem értek veled egyet.

A kérdező 10 éve jár terápiára és gyógyszert szed, de annyira szorong, hogy dolgozni nem mer elmenni, DE KOLLÉGIUMHOZ ÉS EGYETEMHEZ nem szorong? Oda el mer menni?

Azt írja, hogy az apja nem engedi felnőni, majd a másik mondatban, hogy ő látja el az apját? Ráadásul vacsorafőzés a legnagyobb gondja???Nem mer elmenni dolgozni, de ahhoz elég felnőtt, hogy az apja pénzén különköltözzön? Döntsük már el!!


Semmi olyat nem írt, ami arra utalna, hogy az apja lelkileg bántalmazza, sőt, amit írt az pont arról szól, hogy a papa fizet mindent, de a kérdező le se szarja (az öreg valószínűleg teljesen egyedül van).


A kérdező egyszerűen a mentális betegség mögé bújik, hogy ne kelljen felemelnie a seggét és dolgozni menni.


Az ilyenek miatt nem veszik komolyan a valós, tényleg mentális betegséggel küzdőket.


És nem, nem vagyok orvos, de 3,5 évig hallgattam pszichológiát a főiskolán és beszéltem nem egyszer mentális betegekkel. A kérdező vagy kihagyta a sztori 98%-t vagy egy saját betegségét irreálisan eltúlzó személy.

2021. aug. 22. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
Hát vagy hagyod amgad akkor mindig ez lesz, vagy lépsz, bármennyire is nehéz.
2021. aug. 22. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!