Ha szorongás, depresszió, borderline miatt évek maradnak ki valaki életéből fiatal korában, akkor ez mennyire behozható felnőttként?

Próbálj csatlakozni az állati énedhez és rendbejössz.

Nem az számít mit gondol más és hogy a társadalom szerint mihez vagy elég idős vagy öreg vagy mihez nem....ez csak egy beépített korlát amit azok akik szerencsések vagy sikeresek az életben fiatal korukban és minden beindul szeretnek hangoztatni hogy ennyi idősen már hova....DE NEM!!!

NINCS EGY KÖNYV AMIBEN LE LENNE ÍRVA MIKOR MIT TEHETSZ MEG MENNYI IDŐSEN!

NINCS MEGÍRVA MIKOR MINEK KELL KÖVETKEZNIE!

Van aki már csecsemő korában meghal vagy gyerek korában vagy popsztár korában 28 évesen....te ha dönthetsz dönts magadnak hogyan tovább de ne temesd magad mert más aztmondja te már temesd magad.

nem tudom. én is személyiség zavarban szenvedek és nekem főként a társas élmények maradtak ki, lévén nem tudok barátságokat kötni és fenn tartani. Emiatt a lehetőségeimet is elpuskáztam és egy trauma miatt évek óta még szellemileg se tudok teljesíteni. Ha meggyógyulsz akkor valamilyen szinten ha pótolni nem is, de kompenzálni vagy utolérni magad még utol tudod. Sajnos ez a legszörnyűbb az életben, ha egyszer a pillanat elmúlik azt már soha se tudod visszahozni. Az évek eltelnek akkor is, ha nem tudod kihasználni őket és 30 évesen már hiába próbálsz tini lenni nem fog menni. Én kb 8-10 évvel vagyok nálad fiatalabb, de már most kezdek én is jelentősen lemaradni a kortársaimhoz képest a felnőtt életben, a tini korom meg egyenesen sivár és üres volt. Azt mondjuk már elengedtem, csak néha depisen köszön vissza a gondolat, hogy mennyi mindenről lemaradtam.

Most jelenleg hátrány ügyileg ott tartok, hogy barátnőm nincs, pedig a korosztályom nagy részének már stabil párkapcsolata van évek óta, de minimum egy komoly kapcsolaton már mindenki túl van. Akkor jogsi a legtöbb ismerősömnek van, nekem nincs. Munkám volt, de a fizetésem és a munkaköröm messze elmaradt a többiekétől, pedig anno engem tartottak a legokosabbnak az osztályban, aztán még is csak én lettem árufeltöltő... Az egyetem is elúszott sajnos. Jelenleg van egy jó lehetőségem továbbtanulás szempontjából, de a fentebb említett trauma miatt annyira nehéz gondolkodnom (és elsősorban szellemi munkát fogok tanulni amihez elengedhetetlenek a jó kognitív képességek), hogy meg van az esélye, hogy ezt a lehetőséget is elbukom. :(

Szerintem ezen azért nem éri meg szorongani, mert a legtöbb embernek nem jön össze. nekem pl nincs személyiségzavarom, mégis elég felemásan jöttek össze a dolgok, és utólag visszatekintve már látok ezer elvesztegetett lehetőséget, amikkel nem tudtam élni. Sajnos az élethez nem kapunk használati utasítást, útközben tanuljuk meg. Én is sokmindent később kezdtem, összességében azt mondhatjuk hogy ha 10 éve lettem volna ott ahol most, akkor a normális átlagot nézve sikeres ember lennék.

Én azt gondolom, hogy persze kezdd el csinálni amit szeretnél, ne érdekeljen, hogy mikor minek lett volna itt az ideje. Azt gondolom, hogy a kollégiumi bulikból kimaradtál, szerintem ennyi idősen nem fognak kollégiumba felvenni, de megkockáztatom, hogy nem is éreznéd jól magad.

A képzéseket viszont még elvégezheted, sokan tanulnak felnőttként, akár gyerekek mellett is.

Ahogy mondják, start where you are. Ennyit tudsz tenni, mert az időt nem lehet visszaforgatni. És nem is kell mindenkinek szabványéletet élni.

1. Senkinek nem kötelező a másikkal együtt lenni és nem is kötelező ezzel dicsekedni

Büszke lehetsz magadra, hogy ezt megosztottad, hogy egy segítségkérő borderessel voltál együtt és inkább lett öngyilkos, mint miattad maradjon

Te se vagy jobb, mint mások, csak másokban van egy kis emberség