Aki felnőttként egyszer már feküdt pszichiátrián annál esélyes, hogy előbb utóbb újra szüksége lesz rá?

Egyetértve az összes korábbi hozzászólóval... Egyáltalán nem szükségszerű, de nálam is így volt. De én inkább azt láttam meg, hogy a saját előítéleteimhez képest is, ott valójában milyen normális emberek vannak, nagyon rossz élethelyzetben. És még inkább azt, hogy a fehérköpenyesek nem segítenek. Egy idő után - még a pszichiátriai osztályos tapasztalataim előtt - neveztem el magamban a pszichiáter orvosokat "fehérköpenyesnek". Egyszerűen azért, mert nem érdemlik meg, hogy az orvosokkal egy néven nevezzem őket.

Egy borderline személyiségzavaros mondta egyik ottlétemkor, hogy "Bekerülsz ide normálisan és itt bolondulsz meg". :)

Borzalmas volt látni a jobb sorsra érdemes embereket, akiken nem segítenek az ottani "orvosok". És ez nem a magyarországi egészséghelyzetről szól, azt hiszem, hogy ez általános a pszichiátriában.

Én sem attól lettem jobban, hogy pszichiátrián voltam vagy hoy mennyit - és ez senkitől nem várható el. Bár a társadalmi nyomás vagy a rokonok elvárásai érezhetőek. "9 hetet voltál már kórházban, most már tessék jól lenni." - Hát ez nem megy. És a többieken is láttam, ahogy próbálják maguknak is bebeszélni, hogy most már jól vannak.

Szörnyű volt.

És voltak, akik hangoztatták, hogy most már jól vannak, de hallottam, hogy visszakerültek.

Megoldás van, ahogy mindig mindenre - valamilyen módon. De önmagában a pszichiátrián "feküdni" nem visz közelebb a megoldáshoz. Tapasztalatot jelent. Nekem leginkább az előítéleteim legontásában. De ez önmagában nagyon kevés.

Az egyetlen "pozitívum" az volt, hogy az ilyen alkalmakat úgy fogtam fel, hogy "kivontam magam a forgalomból", hogy megnyomtam a Stop gombot és átmenetileg kifújhattam magam. De ezzel együtt járt a szégyenérzet és a kilátástalanság.

2017-ben voltam utoljára pszichiátrián - és utána még próbálkoztam öngyilkossággal (bár elég béna módon).

Most már nem számít, hogy voltam pszichiátrián, mert nem ez segített. Csak annyiban, hogy leadjak a büszkeségemből és mások megítéléséből.

Érdekesség: Az 5-6 alkalomból, amikor pszichiátriára kerültem, csak egy alkalommal találkoztam elmebeteggel - bár ez sem biztos.

Csak az biztos, hogy a fehérköpenyesek mindenkit lesz*rtak. Mégis állandóan siettek valahová, bocsánatot kellett kérnem, ha megpróbáltam valamelyiket megszólítani a saját ügyemben.

De ez nem a magyar egészségügy témája, ez a pszichiátria.

Szakemberek persze vannak a világban, de nem a pszichiátriai osztályokon érdemes őket keresni.

Nekem volt, hogy skizofréniát állapított meg egy pszichiáter (kb. 40 percnyi beszélgetés után) de két másik pszichiáter mondta, hogy biztos hogy nem az van.

Végül Asperger-szindrómával és szociális szorongással diagnosztizáltak, de nem valamelyik pszichiátrián.

Magyarul: Esélyes, hogy ha valaki már odáig jut, hogy pszichiátriára kerül, akkor újra odakerül, de nem azért, mert reménytelen eset lenne, hanem mert ott (és máshol) nem segítenek, neked kell utánajárnod, és megfelelő szakembert találnod.

Nagyobb eséllyel kerül be valaki, aki volt már, mint aki még nem.

Én eddig egyszer voltam, de a betegek nagy részét már jól ismerték a nővérek, orvosok...