Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Utóbbi időbe nehezemre esik...

Utóbbi időbe nehezemre esik telefonhívásokat megkezdeni, üzenetekre válaszolni. Mit lehet ez ellen tenni? Más is tapasztalt ilyet?

Figyelt kérdés

Azzal nincs bajom, ha idegent kell felhívni (bolt, ügyfélszolgálat, hasonlók,...). Sőt általában én szoktam elintézni a vitás ügyeket telefonon vagy emailben (pl. a családból mást elhajtanak a reklamációval az üzletben, akkor én szoktam elintézni az ügyfélszolgálattal a dolgot).

De ha valami fontost kell felhívnom az nem megy :( Elkezdek szorongani, ver a szívem, nem bírom egyszerűen felhívni. Kitalálok indokokat, hogy miért lenne jobb kicsit később felhívni és addig húzom a hívást, amíg lehet.


Pl. hétfőn kaptam egy telefonszámot, hogy hívjam fel később. Először azt mondtam magamnak, hogy azért nem hívom egyből, mert utcán vagyok, majd nyugiban. Majd azért nem hívtam, mert délben csak nem hívhatom, így elhúztam délutánig a hívást. Úgy volt, hogy vagy felhív szerda délelőtt vagy hívjam délután. Nem hívott, így megint, hogy közvetlenül dél után nem hívhatom, majd 2-3 körül. 15.30 körül hívhattam fel végül. De addig egy óráig nyekeregtem a telefon fölött, hogy jaj még ezt megcsinálom és azután, jaj még az, jaj még ez, pont 3kor nem fogom hívni,... Közben meg mondtam magamnak, hogy hívd már fel, mert előtted fognak az időpontra lecsapni, de nem bírtam.

Vagy pl. tavaly nyáron az egyik rokonom beajánlott egy helyre gyakorlatra, csak nekem semmi kedvem és időm nem volt épp akkor menni. Igazából nem beajánlás volt, hanem helyettem elintézte, hogy mennem kell és engem azzal hívott, hogy van egy hely, ahol várnak téged. Akkor is órákig ültem a telefon felett, százszor eljátszottam a szitut, hogy majd, hogy fogom elmondani, hogy nekem ez most nem fér bele az időmbe, máshol van dolgom. Végül felhívtam és egy öreg bácsi volt a főnök, aki nagyon rosszul hallott, azzal kezdte, hogy akkor holnap ide, ekkora menjek majd. Végül egy napot mentem, ahol célozgattam, hogy nem igazán van most nekem erre időm, de majd megpróbálok jönni.


Tudom, hogy full hülyeség, de egyszerűen nem megy. Talán leginkább attól félek ilyen helyzetekben, hogy a másik fél nem lesz szimpatikus, olyan választ ad, amit nem szeretnék kapni, olyat közöl, amit nem szeretnék hallani.


Nagyon idegesítő, hogy ezt a halogatást a szöveges válaszokra is átvittem :/ Van, hogy napokig, esetleg hetekig nem válaszolok emailekre, üzenetekre. Ha email akkor általában elolvasom vagy csak beleolvasok, és olvasatlanként megjelölve várja, hogy majd válaszoljak rá. Üzeneteknél, ahol látszik, hogy elolvastam, ott annyit olvasok el, amennyi feljön értesítőbe és az alapján eldöntöm, hogy egyből válaszoljak vagy majd egyszer.

Általában azokra nem válaszolok, amikre a válasz hosszabb, jobban át kell gondolni és épp nincs időm vele foglalkozni, amikor elolvasom. Majd este otthon, akkor elfelejtem, majd holnap, nem jön az ihlet, elfelejtem és azt veszem észre, hogy elalvás előtt eszembe jut, hogy egy hete nem válaszoltam és még mindig nem tudom, hogy mit is válaszoljak.

Annyit hozzátennék, másnak sosem ártok azzal, hogy nem válaszolok, időben, csak magamnak. Pl. múltkor volt egy vitás ügyem marketplacen, én voltam a vásárló. A vita azért húzódott el, maradt megoldatlanul, mert volt, hogy 1-2 napig nem válaszoltam. Kitettem az esetet az egyik csoportba, hogy mások véleményét is megkérdezzem az ügyről. Mivel napokig az admin nem engedett ki bejegyzéseket, csak kb. 4 nappal később, nem volt már kedvem válaszolni az eladónak, hogy "4 napja nem válaszoltam, mert azt vártam, hogy megmutathassam, hogy mások szerint is egy adag szemét, amit eladtál nekem"...inkább hagytam az egészet).


Van valami technika, amivel le tudnám magamat nyugtatni, rávenni magam, hogy cselekedjek?


2021. júl. 8. 11:25
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!