Akit kigyógyított szociális fóbiából a pszichológusa, annak pontosan mit/ hogy kellett tennie?
Van egy haverom. Nagyon jófej, jól el lehet vele dumálni, de mikor sétálunk látom rajta, hogy rendesen fél az idegenektől.
Soha nem volt barátnője, ismerkedni alig tud, de inkább sehogy.
Még a boltba sem akar bejönni, ha azt mondom, hogy vegyünk egy üditőt.
Fagyisnál nem is nagyon mer megszólalni.
stb...stb.
Mondtam neki, hogy menjen el pszichológushoz. El is kísérném, időpontot is foglalok neki, de folyton attól fél, hogy mi lesz ott.
Kéne neki 1-2 (vagy több) valódi történet, hogy ki hogyan gyógyult ki ebből.
Nem akarok hazudni, meg szerintem ki is szúrná.
Mondtam neki, hogy az orvos ért hozzá mit kell tenni, ez a dolga.
Mondtam, hogy ne féljen mert ott fogom kint várni, de ha kell az elején be is megyek vele, ameddig kicsit megismeri az orvost. (Utána már nem annyira fél, kicsit megnyílna.)
Mondtam, hogy csak beszélget vele és nyugi, de folyton azt kérdezgeti, hogy mi lesz.
Szeretnék neki néhány történetet és kezelés módot vagy múdszert mondani amit szoktak javasolni, alkalmazni.
Akkor kicsit elmenne ez a bizonytalan kedve.
Kérlek írjátok már le, hogy veletek mi volt, mit kellett csinálnotok, mit javasoltak. Ilyeneket.
Nagyon fontos lenne.
Köszönöm!
Ez nem úgy működik, hogy a pszichológus megmondja, hogy mit csináljon... Beszélgetni fognak és leásnak a félelmei gyökeréig, azaz a kialakulás okáig. Ezt szépen együtt feldolgozzák...
A szociális szorongás mögött rengeteg negatív gondolat is áll. Pl. "Biztos hülyének néznek, le fogok égni, egy értelmes mondatot nem tudok kinyögni, hogy lehetek ekkora szerencsétlen..." Ezt a negatív gondolkodásmódot átírják a terápia során. A pszichológus rámutat a hibás gondolásmódra, úgy hogy együtt végigmennek az opciókon. Például, miért gondolja ezt, mennyi a valóságalapja, mi a legrosszabb, ami történhet...
Ez egy folyamat, de a terápiának nincs egy konkrét menete. Az egyénhez igazodik, azaz a haverod személyiségéhez, problémáihoz, félelmeihez.
A terápia során kapni fog házi feladatokat. Pl. Negatív gondolatok napló vezetés, összeírni az erősségeit és a gyengeségeit... Ahogy bátrabb lesz, ez akár konkrét szituáció is lehet. Pl. menjen be egyedül a boltba és vegyen valamit.
A haverod az első 2-3 alkalommal egy ismerkedős beszélgetésre számíthat. A pszichológus első kérdése az lesz, hogy miért kereste fel. Itt nem kell megijedni, hogy nem tudja jól elmondani, a pszichológus majd több tisztázó kérdést fog feltenni. Utána áttérnek a barátod személyiségére, családi hátterére, családban előforduló mentális betegségek, szociális kapcsolatok...
Szociális fóbiát csak klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta kezelhet, ezért remélem, hogy hozzá mentek!
Párom erősen extrovertált
Amióta együtt vagyunk rengeteg embert megismertem neki hála és egyre könnyebb minden.egyszeruen elkopik a félelem mikor az x-edik embernél latod hogy nem történt semmi baj hogy önmagad adtad
Sok sikert a haverodnak. Kivanok neki minden jót :)
2:
Az introversio nem egyenlő a szociális fóbiával. Neked valószínű, hogy nem az volt/van.
3# nem mondtam hogy introvertalt lennek
Párom extro én ambi lennék inkabb de sok éve küzdöttem szorongással emberek között
Egyszer pénteken elmentünk sörözni.
Haverom ilyenkor úgy fél, hogy 1 óráig meg sem szólal. Ha kérdezzük válaszol, de látszik rajta, hogy nagyon feszült. Utána megszokja az ottani társaságot és nyilván az alkohol is javít rajta egy kicsit.
A lényeg, hogy szombaton mmindenki pihent, majd vasárnap felkerestem.
Sétáltunk egy eldugott helyen ahol nics nagyon ember, beszélgettünk.
Kérdeztem, hogy hogy érezte magát. Azt mondta, nagyon jól.
Következő hétvégén ugyan oda mentünk, ugyan azokkal az emberekkel.
Mondtam is neki, hogy meghívom egy italra.
Eljött a nap és átszaladtam hozzá.
Nem nagyon lát ilyet az ember. Elkezdett kifogásokat keresni, össze-vissza magyarázkodott, hogy most neki mégsem jó. Egyszer ezt, egyszer azt mondta, hogy miért nem ér rá.
Mondtam neki, hogy gyere most megyünk, elkezdett kicsit remegni, kifehéredett az arca és könyörgött KÖNNYES SZEMMEL!!!, hogy ne menjünk mert neki ez nem megy.
Ekkor rájöttem, hogy neki ez egy kínszenvedés. Nem is nyaggattam tovább.
Ez egyáltalán nem az a "jajj nem ismerem az új szomszédot, tartok tőle..." szituáció.
5# sajnalom hogy a tied súlyos de nem kéne megkerdojelezni a másik embert csak mert neki sikerült ami neked nem :/
Pszichiater által vagyok diagnosztizalva
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!