Hogyan jöhetnék ki ebből?

#9-es vagyok.

Én mindenképp adnék esélyt egy pszichológusnak.

Pszichiáternek. A frontin lócitrom.

Az aránylag egyértelmű, hogy nagyon mély depressziós szakaszon mész át. És érthető is az alapján, amiket leírtál.

Ilyen időszakban egy feszültségoldó édeskevés, ráadásul le tudja nyomni az ember agyműködését úgy, hogy arra viszont pont elég maradjon, hogy az ember a kínján agyalhasson.

Ha nem vált be másikat kell íratni. Vagy kiegészíteni mással. Ráadásul minden ember biológiája más. Nem egyszerű menet megtalálni a megfelelő gyógyszerezést.

Amúgy elég sok mindent át tudok érezni az előző válaszodból is, csak nem szeretnélek megerősíteni ezekben az öngyilkossági gondolatokban. Úgy értem abban, hogy meg is tedd.

Kb. 10 éve része az életemnek az öngyilkosságról való fantáziálás. Az az igazság, hogy néha valamiért még segít is. Amolyan azzal az erővel akár életben is maradhatok.

Ebben benne van, hogy vallásos családban nőttem fel, és noha messze nem vagyok meggyőzve arról, hogy a Biblia csupa életigazsággal lenne tele..., azt az egyet fixen magammal hoztam, hogy iszonyúan rettegek a pokoltól és a mennytől is. Istentől és a sátántól is.

Félek, hogy mi van ha igaz, hogy az öngyilkosok pokolra kerülnek, és a pokol úgy működik, hogy minden szenvedés, amit most megélek, azt sokszorosára szorozva élhetem át egy örökkévalóságig.

Rettegek ettől úgy, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy bármelyik létezik.

Elég szomorú és elbaszott egy indok az életben maradásra.

Irigylésre méltónak tartom azoknak a helyzetét, akik találtak valamit, amiért érdemes tovább élni.

Nem azt mondom, hogy nekem nincsenek dolgok, amiket szeretnék, de olyan, ami elég erős lenne ahhoz, hogy itt tartson akkor is, ha nem lenne a félelem a túloldaltól, hát nem tudom...

Erre értem azt, hogy ha a halál után még rosszabb lenne, akkor azzal az erővel akár életben is maradhatok.

Viszont, ha életedben eddig ez az első ilyen durva depressziós időszakod, akkor

hogy is mondjam

korai lenne feladni.

Azt írtad 18 vagy. Akármilyen kilátástalannak is érzed most ezt az egészet, az élet változik, még akkor is, ha az ember nem csinál semmit.

És egy darabig megéri reménykedni, hogy jó irányba, még akkor is, ha erre semmilyen garancia nincs.

Vagy reménykedni sem kell, csak hagyni, hogy a világ menjen tovább.

Másik megközelítés a kérdésedhez, hogy hogyan jöhetnél ki ebből

Sokszor javasolják depresszióra, hogy jó ha csinálsz valamit, nekem is ez volt az első, ami eszembe jutott hogy addig menj, amíg meg nem találod azokat, akik segíthetnek, de ez sem egy univerzális megoldás.

Van egy belefáradási szint ami után, ez tanácsnak jó, de az emberben már nincs meg az ösztönzés, hogy nekiveselkedjen további küzdelmeknek. Ott pedig a kívülről jövő bíztatás van, hogy nem elég.

Ki vagy készülve, érettségi után, olyan helyen dolgozol, amitől szerencsétlennek érzed magad, mert tudod, hogy sokkal többre lennél képes.

Szóval talán pont az ellenkezője segítene. Hogy otthon lehess, nem tudom, mondjuk egy évig, pihennél, anélkül, hogy tervezgetnél hogy utána mi lesz. Nyilván nem látok bele, hogy ez kivitelezhető-e a számodra, de van amikor /pihenni/ kell, és igenis, akár elzárkózni, begubózni, megélni hogy nem akarsz se régi, se új ismerősöket magad köré, elfogadni hogy most ezt érzed, anélkül, hogy ítélkeznél magad fölött.

Emellé mondjuk egy jól összeállított gyógyszeres kezelés nem lenne elhanyagolható.