Mire gondolnak az öngyilkosok a tettük előtt, illetve közben?

Nem tudom, nem voltam még öngyilkos.

Azonban valszeg előtte isznak, bevesznek valamit. Tiszta fejjel nem lenne egyszerű szerintem.

Ez minden esetben más lehet, attól függöen, milyen az illetö egyénisége, miért akar öngyilkos lenni, tervezett dolog vagy pillanatnyi rövidzárlat, stb.

1-es: a legtöbb NEM iszik és nem gyógyszerezi be magát (eltekintve azoktól, akik gyógyszert+alkoholt választanak módszernek), hanem tudatosan ölik meg magukat (megint eltekintve azoktól, akik horten felindulásból teszik)

Szerintem arra, hogy legyen már vége. Hónapokon át kértem orvosi segítséget, de nem kaptam. 4 hónap a legmélyebben. Ùgy, hogy volt pszichiáterem. Akinek az elején még jeleztem, hogy ilyen gondolataim vannak. Közölte, hogy a gyógyszer amit szedek jó.

Elveszítettem egy jó munkát, a vírus miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültem, és olyan mélyen voltam, hogy képtelen voltam felállni. Minden nap utáltam, hogy felkeltem. A kapcsolatomban csak ordítottam a másikkal.

Segítséget nem kaptam. A párom próbált de csak idegesített. Annyit akartam, hogy legyen vége, nem akarok szenvedni, nem bírom tovább. A halál nem foglalkoztatott, csak az, hogy mindegy hogy, csak ezt ne.

Elmentem odáig, hogy telefonáltam, hogy nem megyek haza. Kötelességemnek éreztem elmondani, hogy nem haragszok, és senki sem tehet semmiről. Nem akartam bűntudatot hagyni senkiben. Nem segélykiáltás volt mert nem mondtam el, hogy hol vagyok, nem akartam, hogy megmentsenek. Majd fogalmam sincs miért de győzött az életösztön. Nem tettem meg.

Azóta jól vagyok, kerestem másik orvost, a gyógyszer beállìtása után jobban lettem. Bipoláris zavarom van. Az előző pedig leszart egy 4 hónapos depressziós fázist. Ez az ember egyetemen oktat. Sajnos ebben a szakmában nehéz bárkit felelősségre vonni.

Soha nem éreztem nyugalmat, mielőtt megpróbáltam. Az mindig csak menet közben jött.

Szégyen, üresség, öngyűlölet, hang hallása... leginkább ezek miatt.

Több, mint 10 éve tart a betegségem.

7-es vagyok.

Nagyon köszönöm, nagyon rendesek vagytok. (És sajnálom a történetet #3)

Sajnos én tettem ilyenné a saját életem, hogy nem érzem jól magam benne. Próbálok én változni, próbálom helyrehozni, de nem nagyon megy. Azért nem adom fel. A múltkor volt egy mélypontom, de már sikerült túllépnem rajta. Viszont a saját szemszögemből nézve valóban nem vagyok túl jó ember. De persze ki vagyok én hogy ezt eldöntsem? Az még rosszabb lenne egyébként ha ártanék magamnak, mert akkor megint azok szenvednének akik még valamilyen szinten közel állnak hozzám. Ezért kitartok továbbra is! Nem adom fel! Bár a megoldásra még nem jöttem rá.