A "tűzoltáshoz" körülbelül hány alkalom elegendő a pszichológusnál?

Nagyon kétségbe vagyok esve.

3 hete szakított velem a barátom 3,5 év után, ráadásul a szakítás mindkét részről fájdalmas volt, mert szerettük egymást, ugyanakkor én szúrtam el (sajnos hajlamos voltam/vagyok a túlzott ragaszkodásra és sertodekenysegre) és túl sok tüske gyűlt fel a kapcsolatban, amit ő nem bírt.

Teljesen elveszve érzem magam, szorongok és sírok, nem tudok a tanulásra sem koncentralni, pedig nyelvvizsga + diplomma + néhány nehéz tárgy + szakmai gyakorlati helykereses előtt állok és egyszerűen azt érzem, nem tudok ezekre fókuszálni, olyan idegesseget, feszültséget érzek.

Sokat vagyok egyedül itthon, a család többi tagja 6-ig dolgozik kb, én meg egyedül vagyok egyetemistakent és próbálok a kötelességeimre fókuszálni.

Barataimra nem igazan számíthatok, sőt nem is nagyon nevezhetők lassan barátoknak, nem ugazan érzem azt, hogy támogatnánank és mellettem lennének. Persze, mikor írtam, hogy szakítottunk, írták hogy majd meséljem el, mi történt, de azóta még csak annyit sem kérdeztek, hogy vagyok? Én pedig kifaradtam, hogy állandóan én keressem őket. Mindig akkor találnak be, ha valami bajuk van és én mindig ott voltam mellettük, de fordítva nincs így.

Nagyon kivagyok, úgy érzem, az életem egy darabja kiszakadt belőlem és elvesztem.

Van egy fiú, egy ezer éves ismerős, aki pont a szakítás előtt pár héttel került elő több év után, csak ramirt, hogy miujsag, vele beszélgetek, meg a szakítást is elmeseltem neki, ő eléggé törődő és figyelmes, találkoztunk is már többször, ugyanakkor szerintem talán többet akar, vannak utalásai. De sajnos én állandóan az exemhez hasonlítom és múltkor is mikor jöttem haza tőle, ilyen nagyon depressziós hangulat jött rám, mert ez a fiú csak jobban előhozta bennem az exem iránt érzett hiányt. Nem szeretnék vígaszkapcsolatba menekülni, nem lenne korrekt és mint írtam, én sem érezném ettől jobban magam, de sajnos azt érzem, ez a srác legalább keres, érdeklődik, elhív közös programokra (random elhívott futni). Ezeket inkább a barátnőimtől igényelném, de mint írtam, rájuk nem igazán számíthatok. Nem tudom, ezzel a sráccal is talán le kéne zárnom, mert tényleg nem szeretnék tőle többet. Bár nem értem, mert ő is tudja, hogy kivagyok a szakítás miatt, akkor mi a szándéka velem. Majd biztos fogok vele erről beszélni..

Szoval osszessegeben 3 hete nagyon rosszul érzem magam és vergődöm. Igyekszem kimozdulni, bringázni menni, futni, de sajnos ezek csak ideig-óráig segítenek, utána megint visszazuhanok.

Találtam egy alapítványt, ahol olcsóbban lehet pszichológiai szolgáltatásokhoz jutni, jovoheten kedden lesz az első alkalmam. Rövid távon a tűzoltas a cél, hogy legalább elkezdjem magam jobban érezni, hosszú távon pedig az onfejlesztes (pl azokat a dolgaimat megoldani, amik miatt részben szakítottunk). De jelenleg nehéz eletszakaszban vagyok es azt érzem, nem tehetem azt meg, hogy hetekig, hónapokig csak a sebeimet nyalogassam, mert menni kell előre, szakdolgozat, nyelvvizsga, munkakereses stb... :(

Nekem többen azt mondtak, hogy higgyem el, a szakítás utáni 1-2 hét lesz a legnehezebb, utána sokkal jobb.. Én ezt fordítva érzem, nekem az első hét viszonylag könnyen ment (leszamitva a szakítás utáni 1-2 napot), viszont azt érzem, azóta napról napra egyre rosszabb a lelki állapotom.

Ne haragudjatok, regény lett, de jól esett picit kiírni magamból. Igazából a kérdésem az, ami fent is szerepel, hogy kb pszichológus segítségével hány alkalom úton tudok túljutni itt a kezdeti apátián?

Köszönöm, ha végigolvastad!