Ez mi lehet? Lehet komoly?

Fiatal vagyok (16 éves), és nem volt túl rögös ez az elmúlt pár év. A szüleim fiatalkoromban elváltak, de nem volt nagy trauma. Anyának van barátja, vele és a gyerekeivel is kijövök.

Az általános iskolában voltak barátaim, aztán lassan befelé kezdtem fordulni, a fal mellett töltöttem a szüneteimet. De jól éreztem magamat.

Kitűnő tanuló voltam pedig a szüleim nem várták el, egyszerűen szerettem tanulni. Ahogy most is.

És annak ellenére, hogy egy szerető környezetben nőttem fel, tavaly hajtépkedve töltöttem ki a dühömet és ezért pstichológushoz küldött a védőnő. Azóta leszoktam az önmarcangolás ezen formájáról.

Idén viszont mindenért bocsánatot kérek (ez eddig is szokásom volt, csak egy-két évre többnyire leszoktam róla), véresre tépkedem a számat szinte minden helyzetben, ha beszédet hallok a szomszéd szobából azt hiszem rólam beszélnek, és akárhova megyek, azt vélem látni, hogy engem néznek. Pedig tudom, hogy nem.

Már a családban nem merek feltenni egy olyan kérdést, hogy használhatom-e a tusfördőjét a nővéremnek, mert tartok a reakciójától, utána pedig egy tusfürdőt sem veszek el zuhanyzásnál.

Tudom, ez most így nagyon random és sok, ezért bocsánat. Csak azt szeretném tudni, hogy ezzel érdemes lenne-e jobban foglalkozni (a pszichológusnak elmondani pl), vagy majd kinövöm?