Ez mi lehet? Lehet komoly?
Fiatal vagyok (16 éves), és nem volt túl rögös ez az elmúlt pár év. A szüleim fiatalkoromban elváltak, de nem volt nagy trauma. Anyának van barátja, vele és a gyerekeivel is kijövök.
Az általános iskolában voltak barátaim, aztán lassan befelé kezdtem fordulni, a fal mellett töltöttem a szüneteimet. De jól éreztem magamat.
Kitűnő tanuló voltam pedig a szüleim nem várták el, egyszerűen szerettem tanulni. Ahogy most is.
És annak ellenére, hogy egy szerető környezetben nőttem fel, tavaly hajtépkedve töltöttem ki a dühömet és ezért pstichológushoz küldött a védőnő. Azóta leszoktam az önmarcangolás ezen formájáról.
Idén viszont mindenért bocsánatot kérek (ez eddig is szokásom volt, csak egy-két évre többnyire leszoktam róla), véresre tépkedem a számat szinte minden helyzetben, ha beszédet hallok a szomszéd szobából azt hiszem rólam beszélnek, és akárhova megyek, azt vélem látni, hogy engem néznek. Pedig tudom, hogy nem.
Már a családban nem merek feltenni egy olyan kérdést, hogy használhatom-e a tusfördőjét a nővéremnek, mert tartok a reakciójától, utána pedig egy tusfürdőt sem veszek el zuhanyzásnál.
Tudom, ez most így nagyon random és sok, ezért bocsánat. Csak azt szeretném tudni, hogy ezzel érdemes lenne-e jobban foglalkozni (a pszichológusnak elmondani pl), vagy majd kinövöm?
Azt értem az alatt, hogy nem volt nagy trauma, hogy békében váltak el, mintha elköltöztünk volna csak. Az egyetlen gondom akkoriban ezzel kapcsolatban az volt, mikor vissza kellett jönnöm anyához egy-egy látogatás. Ezt mostanában is kicsit rosszul viselem.
Ez így belegondolva egy kicsit valóban rosszul hangzik, de lassan hozzászoktam, ha mélyen magamba nézek, akkor is ki tudom ezt jelenteni.
Nagy traumának nevezem például egy közeli családtag elvesztését (végleg) olyan korban, mikor az ember már fel tudja dolgozni nagyjából mi van körülötte, de még a világot inkább a családja jelenti. (Kb 3-10 éves kor talán).
A trauma pedig számomra változó mélységű nyomot hagyó megrázkódtatást jelent.
Most még jobban összezavarodtam. 😅 De köszönöm a választ, igazán.
Kíváncsiságból szeretném még megkérdezni, hogy egy ilyen elválás miért hat ki arra, hogy az ember nem mer kimenni a mosdóba mikor kint vannak a többiek? (erős példa, lehet nem ezt kellett volna írnom)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!