Miért vagyok szomorú, amikor jó életem van, és semmi trauma nem ért soha?

Elég gyakran vagyok nagyon szomorú, és nem vágyok semmi másra, csak arra, hogy megsemmisüljek. Sokat jár ezen az agyam, és valahogy egyszerre leszek tőle még szomorúbb de nyugodt is. Nem érzek így 0-24 ben, igaz, de már két éve rendszeresen így érzek. Ugyan miért? Nyugalom van itthon, még csak egyetemista vagyok, úgyhogy az élet nehézségeit se ismerem még. Jó azért öngyilkos nem leszek, meg depressziós se vagyok, mert egy csomószor van jó kedvem. A céljaim nem tesznek boldoggá, csak az motivál, hogy túléljek, és, hogy fent tudjam a hobbiaim tartani, mert, ha tényleg csak a túlélésről szólna az életem, akkor még szrabbul érezném magam. Szóval ez van, és nem tudom miért...

Ha valakinek frusztrált volt a napja és erre rátett egy lapáttal, hogy jó létemben hisztizek, akkor ez alatt a kérdés alatt nyugodtan kiadhatja magából. :)