Mit tehetnék? (vermifóbia)

Még mikor egészen kicsi voltam, a szüleim tenyésztettek fajtiszta kutyákat, amikkel én és a testvérem játszhattunk. Mindig mondták nekünk, hogy alaposan mossunk utánuk kezet, mert bajunk lehet. Tisztán emlékszem arra, mikor a nappaliba hívtak minket a szüleink, és mutattak nekünk egy cikket férgekkel kapcsolatban. Volt egy kép, ami egy szemet ábrázolt, és kidudorodott a féreg a szemhéj alól. Sose felejtem. Vermifóbiás lettem (férgektől való félelem). Mikor mentünk állatorvoshoz, mindig levettem a férgekről szóló szórólapokat/tájékoztatókat/ismertetőket. Várakozás közben, és úton hazafelé mindig azokat olvastam. A fajtáknál volt 1-1 kép a vérben fürdő rohadékokról. Kiskoromban nem igazán voltak barátaim, inkább ezek maradtak meg, a félelmeim. Hipohonder is vagyok. Emlékszem, mikor egyszer a tableten róluk olvastam, pontosabban hogy mik a tünetei, ha gazdatest vagy. Ott sírtam a földre kuporodva. (Persze sok más mindent is bebeszéltem magamnak, de azok most nem fontosak) Cirkuszban ezért nem simogattam meg a kígyót sem, én voltam az egyetlen. Vagy mikor tesóm ballagott, és voltunk kajálni, utána pedig sétáltunk. Odamentem egy madáritatóhoz, és megpillantottam a benne vergődő gilisztákat. Ott bőgtem el magam, de szerencsére volt kivel beszélnem... Időközben tisztaságmániás is lettem, és mindig forró vízben mostam kezet, hogy akkor biztosan nem leszek parazitás. Amint összegyűlt a nyál a számban, rohantam a csaphoz kiköpni azt. Rengeteget köpködtem. Féltem, szinte mindenhova férgeket képzeltem. Senki sem tudott róla, csendes magányban szenvedtem.

De ott van a tesóm. Vele még a mai napig különbözünk. Őt sose hatotta meg az ilyesmi, ő nem olvasta a szórólapokat, ő nem mosott percekig alaposan kezet. Sokkal többet foglalkozott az állatokkal, hisz nem volt mitől félnie. Nem tudom... valahogy ő sokkal több empátiát érzett irántuk. Mintha jobban szeretné az állatokat embertársainál. Mindigis gyűlöltem mikor a házba lépett, és a kutyás ruháiban a fotelbe ült. Hogy félvállról vette az egészet, hogy sose mosott normálisan kezet, hogy a kutyát az ölébe vette, ami hozzáért az arcához, és cseszett megmosakodni. Sose beszéltem ezekről senkinek, de mindig önző viselkedésnek tartottam. Hogy én figyelek a tisztaságra, ő nem, és amit csinálok az miatta teljesen felesleges. Hisz ő mocskos. Közös szobánk volt (szerencsére csak volt).

Azóta már eltelt pár év, vannak kutyáink, de nem tenyésztik őket. És már tudják, hogy ki nem állhatom, ha a házban van bármelyik is. De ő képtelen változni. Biztos mert én vagyok a fiatalabb, és mit számít mi van velem. Most is bejött egy kutyával a kezeiben, megfogta a kutyás kezével a saját szobám kilincsét, és behozta. Most is itt sírok, én ezt már nagyon nem birom... fáradt vagyok. Miért nem tud megérteni, mit tettem vele? Tudom, hogy ez nem valami korszak, de én éveken keresztül csak tűrtem ezt. Nem az állatokkal van bajom, egyszerűen csak a kiskori félelmeim gyűlöletté váltak. Mit tegyek?