Döbbentetek már rá hogy veletek van a baj és nem a világgal?

Én mindig is sejtettem, hogy én vagyok más, mint a többiek. Folyamatosan kutakodom, hogy mi lehet velem a baj. Arra már rájöttem, hogy valószínűleg szuperérzékeny vagyok, vagy hiperszenzitív, több neve van. Ennek kapcsán olvastam az asperger szindrómáról, és a magasan funkcionáló autizmusról, nem tudom eldönteni melyik lehetek, de sokan ugyanoda sorolják mind a kettőt. Azt is olvastam, ma a magyar szakemberek nem képesek rendes diagnózist hozni ezzekel kapcsolatban, elképzelhető hogy te is ide tartozol, csak nem kerültél jó szakemberhez. Azt ajánlották, angol nyelvű oldalakon informálódjunk, mert sokkal előrébb járnak ebben nálunk.

Én már óvodás koromban éreztem, hogy a korombeliek nem az én társaságom, anyám másik oviba iratott, mert állítólag depressziós voltam. Általánosban nagyon nehezen illeszkedtem be, de ott már jobb volt a helyzet, elvoltam a magam kis nyugodt világában. Középiskolában viszont azt vettem észre, hogy teljesen le vagyok maradva érettségben a többiekhez képest. Mindent szó szerint vettem, nem igazán láttam át az ellenem iranyuló apró kis bújtatott jelzéseket. Sokan furcsának tartottak, azt mondták elvont vagyok. Sok tanár nagyon lekezelő volt velem, néhány korombeli megpróbált terrorizálni. Szociális fóbiám lett, és szorongásos depressziót állapítottak meg, gyógyszereket szedtem, hogy be tudjak járni az iskolába, és leérettségizzek. Ami érdekelt, abban nagyon jó voltam, de ami nem, abból úgy rúgdostak át. Mai napig nem tudom rávenni magam olyanra, ami nem érdekel, de más dolgokat megszállottan csinálok. Annyira traumatizált az iskola, hogy nem mentem továbbtanulni. Felnőttként sok munkahelyről elüldöztek a kollégák, gyárakban dolgoztam, és ott amúgy sem tűrik meg az új dolgozókat. Kiközösítettek, nyíltan, és a hátam mögött támadtak, elszeparáltak hogy hetekig egyedül dolgozzak egy külön szobában, selejtet tettek a kész munkámba, ellehetetlenítették hogy dolgozzak. Bárhogy próbáltam megfelelni, kedves lenni, segíteni, látták rajtam hogy félénk vagyok, szorongok, és ezt kaptam. Próbáltam más munkákat találni, de olyan szinten elment az önbizalmam, hogy már sehol sem állom meg a helyem. Most évek óta nem dolgozom, egy haszontalan, semmirekellő vagyok. Állandóan próbálom magam fejleszteni, önterápiát végzek, mindent kipróbálok, meditáció stb... Elég jól állok most önmagamhoz képest, de ehhez 5 év kellett, hogy összeszedjem magam. Gondolkoztam továbbtanuláson, most mindenképpen valami segítő szakmát szeretnék választani, azt gondoltam, hogy down szindrómás gyerekeket fogok gondozni.