Mi ez a marha nagy vagdosás mánia?

Én úgy tudom, hogy a falcolást főleg a borderlinennal kapcsolatban említik,a depresszió és borderline más dolgok. Nem miden krízishelyzet ugyanolyan intenzitású bárkinél. Viszont úgy vettem ki a szavaidból, hogy neked ott van a család, akikre számíthatsz, és kötődhetsz hozzájuk. Egyébként amúgy mindenkinek más a tűrőképessége, meg mindenki máshogy dolgozza fel az őt ért hatásokat, helyzeteket. Ha érdekel, hogy hogyan alakul ki a borderline, akkor youtubeon találsz előadásokat a témában. Egyszerűbb, mint itt kérdezgetni, meg elképzelni, amit te szerencsére úgyse fogsz...

Én jutottam már oda eddigi életemben kétszer, hogy annyira tehetetlen voltam az érzelmeimmel, meg a szituációmmal, hogy nagyon erős késztetést éreztem, hogy megvágjam magamat, mert máshogy nem tudtam volna megszüntetni azt az érzelmi és gondolati kavalkádot, ami bennem volt. Igaz én nem tettem meg, vártam hogy vége legyen, nem szeretem a fájdalmat, meg úgyis megbánnám, és nem lenne kedvem egy heget nézni egész életemben, ami rossz dolgokra emlékeztet. De én nem voltam depressziós, vagy nem az volt az indikátorom ezekre. Figyelj most ugyanígy lehetne azt mondani, hogy attól, hogy te meg padlóra kerülsz, hogyan tudsz utána csak ágyban feküdni és semmit sem kezdeni magaddal, mosolyogni, szeretetet érezni?? Az se természetes, ha valaki depressziós, és bárki számra megérthető....Nekem pl. az lenne az utolsó, hogy ágyban feküdjek egész nap, és gyűlöljem magamat.

Főként tizenéveseket érint ez a dolog. 15-19 korosztályt ha jól tudom.

Eleinte és sem akartam magamnak ártani, nagyon nagy butaságnak tartottam a vagdosást. Aztán kipróbáltam...nagy hiba volt. De amikor először csináltam olyan nyugodt lettem, el sem tudom mondani azt az érzést...

Nagyon ijesztő belegondolni...

Eszembe nem jutna azt csinálni többször...a problémát nem oldotta meg...csak látványossá tette... Hozzáteszem én nem feltűnésből csináltam. Csak sok minden összegyűlt bennem...és nem mertem szakszerű segítséget kérni.

Most is mélyen vagyok...de legalább már nem ártok magamnak, sőt pszichológushoz fordultam hogy ne tegyem tönkre magam mégjobban.

Tini dili...

3 évig vagdostam magam. Az apám bántalmazott, és a fizikai fájdalommal elnyomtam a lelkit. Ez egyáltalán nem vicc, vagy divat. Úgy éreztem, senkinek sem vagyok fontos, és amikor betelt a pohár, megvágtam magam. Volt olyan, hogy akaratlanul nagyon mélyre vágtam, és megijedtem, ezért egy kis ideig abbahagytam, de folyton visszaestem. A karom és a lábam 3 évig szét volt vagdalva, de se a szüleimnek nem tűnt fel, és az iskolában, esetleg tesi órán sem szóltak, egyszerűen nem érdekelt senkit, szóval azért volt probléma a környezetemmel :D