Van itt olyan, akinek gyógyszerfüggősége volt/van? Ha igen, milyen gyógyszer, hogyan lett függő?

Egyébként hasonló volt az életem az utóbbi 10évben, nekem viszont volt 1 hónapos addiktológiai kezelésem, aztán a gyógyszerek rontottak rajtam végül (bipolárisnak hittek, holott hiperaktív vagyok, ezért azz antipszicho nem a pörgést vette el, csak a normális hangulatot), ettem 350mcg-t. HÁT

Kemény volt :D De nekem minden alkalommal az volt, hogy másnap már kedvem sem lett volna drogokhoz, gyógyszer se kellett, semmi... Aludtam jól, kedvem normáális lett. Mintha a drog előtti énem kaptam volna vissza, 15évvel ezelőttről. És szeretem ám azt azz énem!!

Egyébként aki 1x függő, az örökre az. Érdemes értelmesebb dolgokat függni! Én (az IQ-m 125 felett van amúgy) pokerbe merültem bele, de elég brutálba. Legalább ebből van 1 kis pénzem is. Érdemes egy lányt is keríteni

11, én a 4-6-7-9-10 vagyok

Igen. Voltam addiktológián, viszont nekem azt mondták hogy ezen a ponton egyedül nem fogok tudni leszokni - és csak a bentlakásos 1 éves elvonó segíthet.

Na én azt is jópár éve kipróbáltam, de kb sokkot kaptam. Alapból egy magányos, szociális fóbiás ember vagyok (pl a munkahelyeken is szünetekben a wc-ben szoktam bujkálni). Nem igazán vannak emberi kapcsolataim, és nagyon ritka hogy valakit közel engedek magamhoz.

Voltam hajléktalan is már. A rehabról se azért jöttem akkor ki, mert anyagozni akartam - hanem mert nem bírtam hogy nincs privát szférám. Aztán kijöttem onnan, és inkább a híd alatt aludtam, volt hogy napokig nem ettem, és abban reménykedtem hogy meghalok.

Ez azóta még rosszabb lett. Most nem is dolgozom. Jelenleg 10 napból kb 1 nap amikor kimozdulok. A maradék 9 ben viszont átlag 2-3 mondatot beszélek a szüleimmel. Ezen kívül full egyedül vagyok. Az elvonó meg ugye pont hogy csoportos foglalkozás. Ott 2-3 percem lenne az egyedüllétre, és hogy ne zavarjon senki.

Erre nem tudom magam rászánni magam. Az az igazság hogy inkább akkor újra a hajléktalanság, és egyedül bujkálok romos épületekben, vagy elhagyatott erdőkben. A lényeg hogy EGYEDÜL. Inkább halok meg egyedül, minthogy csoportba kelljen mennem. Ez az én gyenge pontom.

Viszont azért nem adom fel sem. Az a helyzet hogy másokkal ugyan nem fogok együtt élni, de egyedül tovább próbálkozom. Egyrészt folytatom az önismeretet, másrészt lehet elmegyek megnézek ilyen csoportokat - amiken csak pár óráig kell részt venni. Hátha azzal is sikerül. Viszont ez se most lesz, mert jelenleg még munkám sincs.

Egyébként ezek az elvonók se olyan nagy szám. Oda is ki tudja mekkora elhatározottság kell? Ki tudja mikor kijövök, nem-e az első héten vissza esek?

Valahogy önmagamért azt érzem nem érdemes belevágni egy ilyen nehéz dologba. Amire csak kb 10% esély lenne hogy sikerülne. És ha sikerülne is még fényévekre lenne az az élet amit valójában szeretnék.

Egyenlőre könnyebb tovább menekülni, és abban reménykedni hogy véletlenül vége lesz. Én már arra is felkészültem.

De nem adom fel azért. Tovább keresem magamban az akaratot, erőt, önbizalmat. Ha megtalálom - akkor még bármi is lehet...

13

És tévedtek? Sikerült? :D Amúgy az első rehab szinte mindig kudarc... Ezt nem mondták?

Mindig egyre rosszabb lesz. Addig mélyül a gödör, amíg újra és újra befekszel ásni. Gondolom ez ismerős lesz

"1 pohár sok, 10kevés"

"Csak a mai napot kell tisztán töltened! Mindig a mait!"

Az önismerettel kitörölheted, amíg akut biokémiai zavaraid vannak! Neked nem az a problémád, hogy nem tudod ki vagy... Neked az a problémád, hogy valószinüleg mély depressziód van, szorongásod, kitudja mi egyéb. Ezekkel, ha nem kezdenek valamit szakemberek bszhatod buddhát! Én is ezt csináltam évekig, aztán beláttam. Ez is menekülés!

A megoldás ott van előtted - segítséget kell kérni! nem várhatod azt, hogy újra, és újra ugyan azt teszed, de az eredmény más lesz! Az őrültség...

14,

Nem. Nem sikerült :)

Viszont akkor "van még köröm" ezt szokták mondani. Csak nekem már nem a drogozással van köröm, hanem önmagammal. Az kérdés hogy mikor legközelebb az élet/halál szélén állok majd - akkor választom-e a csoportos rehabot - vagy inkább feladom. Most úgy érzem inkább a megsemmisülést választanám. De ez majd élesben akkor fog eldőlni ha újra oda kerülök..

Viszont egyedül mindent megteszek azért is, hogy újra elkerüljem az ilyen mélypontokat. Valójában nem meghalni akarok - csak számomra az kevésbé félelmetes mint erőlködni, küzdeni, harcolni, és felelősséget vállalni önmagamért.

Tehát még mindig ott tartok hogy jobb éhezni, fagyoskodni, és dacolni az elemekkel - mint összezárva lenni full idegenekkel.

Ez vagy átfordul bennem egyszer - és akkor tényleg bemegyek a rehabra.

Vagy nem fordul át, és így maradok függő, majd valamikor meghalok.

Vagy (amire kevés az esély) egyedül sikerül valahogy leállnom.

Az idő lesz az ami megadhatja a választ a kérdésre..

15

hú baszdmeg, már csak annyit tudok mondani, amit nekem mondott a pszicholgusom mindig :

Maga hihetetlen... Tudja mi a baja... Tudja mi a megoldás... még azt is, hogy kell megtenni! CSAK NEM AKARJA :D

Közel a cél, ilyenkor már közel. Ne add fel! Hajrá :)

16,

Igen-igen. Mindent tudok. Viszont ha valóban csak ez az egy lehetőségem van - akkor a cél nem is lehetne ennél messzebb 😃

Husz éve vagyok beteg, az elsö kivizsgálástól, állandó kezelésem

olyan gyogyszerrel volt, ami függőséget okozott. A betegséget egyáltalán nem kezelték, csak a tüneteket enyhitette a gyogyszer, de az adagot állandoan növelni kellett, és az ára is nött, 120 e Ft havonta, ezt az egészségi biztositó teljes összegben fizeti (egyelőre).A gyogyszergyáraknak pedig oriási profitjuk van.Ez a gyogyszer függöség lényege.