Van itt olyan, akinek gyógyszerfüggősége volt/van? Ha igen, milyen gyógyszer, hogyan lett függő?
Évekig Frontin függő voltam.
Csak ez tartott nyugalomban.
Hát, mit tekintel függőségnek? Szedtem alprazolamot és zolpidemet is napi rendszerességgel, mert nagyon súlyos szorongásom, insomniám volt.
Minden nap kellett, meg seem próbáltam ezek nélkül aludni 3 évig.
Mondhatni függtem tőle, dee a valóság az, hogy nem.
A függőség definicója szerint akkor vagy valaminek a függője, ha az rád vagy a környezetedre már káros. Szedhetsz gyógyszert örökké, nem lesz belőle baj. Baj akkor lesz, ha elkezded az adagod tornázni fel, hazudozni, lopni kell érte. Munkából kimaradás, trehány feladat végzés, szociális élet romlása, stb.
4
Mennyivel egyszerűbb lenne akkora egy bélyeget beverned, és szembenézni... :)
5,
Már az is megvolt, és majdnem belehaltam a szégyenbe. Utána 1-2 hónapig úgy tűnt sikerül vágányra tenni az életem - de nem így lett. Sajnos a szokásaim idővel visszahúztak az árokba. Viszont azóta meditációt is gyakorlok, pont azért mert már láttam miről is szól ez az egész. Bár a meditációt is menekülésre használom :)
Egyszerűbb elmerülni néha az üres, unalma, semmiben. Eddig azt hittem ha kitartóan gyakorlom ezt, akkor majd beáll az "egység" élmény/tudatosság - és akkor lesz erőm. De önbizalmam, kitartásom, akaratom nincs. Próbálom megtalálni ugyan önmagamban, de nem tudom hogy ez még időben sikerülni fog-e.
Szóval a függőség általában egy menekülés. Nem olyan életet élünk amilyet szeretnénk - amiben boldogok lennénk - és benyomunk valami varázsszert - amitől x ideig végre jó lesz. Csakhogy aztán ettől nem oldódtak meg a problémák, élethelyzetek - ezért amikor újra "boldog" akar lenni az ember - megint benyom valami csodaszert. (Jó a gyógyszerek inkább kiütnek, és egy lazább szemszöget mutatnak.) Aztán idővel tovább tornyosulnak a megoldatlan problémák, és megszokottá válik a tudatmódisító szerek használata. Idővel a szerfogyasztás miatt is újabb problémák jönnek, és kialakul egy lehúzó sötét örvény - egy körforgás. (A gyógyszereknél kijönnek a mellékhatások is, és a tolerancia véget egyre több, és több, és több kell..)
Van olyan azonban hogy erre valaki rálát. (Akár más szerektől, vagy önmagától - mert eléggé tudatossá válik.) Viszont változtatni mindig nehezebb - mint benne maradni. Ilyenkor ha valakinek nincs elég akarat ereje, akkor tudatosan marad benne a függőségbe. Ekkor adódik hozzá a lehetőségek elöli menekülés is - hiszen már látja hogy lehetne tök más/jobb élete is - és már nem vezeti meg önmagát sem (nem bújik hamis kifogások mögé) - de mivel változtatni sem tud - ezért egyet tehet. Tudatosan benne marad a függőségbe. Már látja tudja hogy hol fog legközelebb bele borulni az árokba, de mégis oda megy - és bele is borul. Érdekes az ember, de ilyen is lehetséges...
6
Pedig akkor tudod mit kéne másképp tégy...
Én 4 trip után tudtam odáig jutni, hogy már minden rendben. Először 6-7 hónapig volt minden rendben, aztán újra elkövetettem a szokásos hibát. Aztán kövi tripnel vagy 4 hónapig bírtam. Aztán 3. Most 2 éve
8,
Háát nekem úgy 10 éve volt. Írtam is róla tök jó leírást (# 2)
https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__egyeb-kerdesek__102..
Viszont azóta nem tudtam hozzá jutni. De ez is főleg azért van, mert a függőségem végett az egzisztenciám teljesen 0-án van. Ha pénz kerül a kezembe, akkor mintha alám gyújtanának, és sokmindent tök könnyen be tudok szerezni - de lecsót azt nem.
Ezért is gyakorlom azóta a meditációt - hogy elérjem a tiszta tudatot. Vagy ahogy a zen-ben mondják az igazi önvalót. Viszont most per/pillanat nekem úgy tűnik ehhez a világban is kéne tennem egyet s mást - mivel nem tudok elengedni olyan dolgokat, amiket még nem tapasztaltam meg teljes mértékben. Vagyis bizonyos dolgok iránti hiányérzetet nem tudok elengedni. De ezeket meg csak több éves kitartó munkával érhetném el, ha szerencsém is lenne... Ilyet viszont még nem csináltam. Nem nagyon hiszek önmagamban, nincs önbizalmam, és legfőképp az akaraterő hiányzik. Bár nem értem magam sem, hogy miért félek ennyire az élettől. Az is biztos hogy most nekem sokkal nehezebb, mivel az eddigi felelőtlen életem miatt is van egy csomó + problémám is a háttérben.
Lehet hogy a papír beadná az erőt, de ebben a helyzetben (ilyen erős függőség mellett) nem igazán tudok hozzá jutni.
Folytatom viszont a tudatosodást. Kíváncsi leszek arra hogy még jobban átláthatom-e a helyzetem. Hogy a "látás" segítségével még jobban ráláthatok-e önmagamra? (Mert ezt okozza a papír is, csak ott nagyon gyors a haladás.) Talán ha még tudatosabbá válok, és még jobban megértem/átlátom a helyzetem - akkor egy pont felett már az fog következni hogy teszek is a változásért. Talán megtalálhatom magamban azt ami hiányzik. De ki tudja. Ennek csak az idő, az univerzum a megmondhatója..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!