Akinek nincs gyereke, hogyan látjátok értelmesnek az életeteket?

"akinek nincs gyereke, a munkája csak szinten tartja a társadalmat, és nem is szereti a munkáját, az hogy nem találja értelmetlennek a munkáját, hogy nem érez ürességet"

A kommented sem értelmesebb a kérdésednél.

Honnan az ördögből veszed, hogy akinek nincs gyereke, automatikusan utálja a munkáját és nem talál benne értelmet?

Hogy függ ez a kettő össze? Mi köze a kettőnek egymáshoz?

Összevissza beszélsz.

(3. válaszoló vagyok.)

Én például orvos vagyok és sok embernek segítek visszanyerni az egészségét. Nekem ez éppen elég karitatív feladat, nem érzem azt, hogy szülnöm is kéne mellé. Egyszerűen nem vagyok egy anya típus, nekem más az utam.

32 N

Tovább mennék: nem feltétlenül cél a boldogság. Bumm, gondolja mindenki tovább magának, elég sok okos döntéshez segíthet hozzá, ha egy darabig akár csak feltételezed, hogy nem kell törekedni a boldogságra.

Kicsit spoilerezek, mert úgy láttam, sokaknak nem nagyon kenyere a továbbgondolászat: elég jól következik a fenti elvből, hogy nem kell semmit csinálnod, hogy boldog legyél. És amikor meghallod a fejedben a saját szavaidat, hogy "nem kell semmit csinálj, hogy boldog legyél", akkor esik le, hogy ott és akkor is eléggé boldognak vagy mondható, tényleg még tenned se kell érte, és meg-megtalálod. És ez nem szerotoninboldogság meg dopaminboldogság (jó, elengedhetetlenül az is közben), hanem a gondtalan és biztonságos létezésé, ami ha nem rángatsz be a gondolataidba mindenféle külső izét, ami egyébként zavar, de ott és akkor pont nem kéne foglalkoznod vele; akkor mint "alapjáraton boldognak lenni" jelenhet meg, és kis gyakorlással megtanulhatsz a teljes eseménytelenség biztos nyugalmából kilépve cselekedni vagy gondolni. Akik próbáltuk, mindünknek feltűnt, hogy "jár ehhez" valamiféle bölcsesség. Nagyrészt magyarázható az agy kreatív háttérmunkájával, de néha valahogy ijesztően kitör a logika kereteiből (persze nagyrészt tudsz és fogsz rá magyarázatot találni, csak valahogy túl sokszor kerül képbe ilyesmi utána). Én most eddig tudtalak elkalauzolni, ennél én se vagyok még beljebb ebben.

Nagyon rossz a kérdés és már az első válaszoló be is bizonyította mert egyből magára vette, hiszen a kérdésben csak a gyermektelenségről van szó. De ez nem jelenti azt hogy akinek nincs az nem akar ezért nem lehet általánosítani. Mert sok embernek egyszerűen nem lehet pedig akarnak/akartak. Nem venném egy kalap alá a kettőt.

Tehát ugyanazt a kérdést feltenni a gyereket nem akaró embereknek és a gyereket akaró embereknek akiknek nem lehet nem hiszem hogy jó ötlet. Nyilván aki nem akar az örül hogy nincs neki. Innentől kezdve nem zavarja az életét higy nincs. Akinek nincs de akart volna az nyilván nem érzi teljesnek az életét. És mi köze az egésznek a munkához?

Tehát egy kicsit pontosítani kellene a kérdésen mert ez így egy nagy katyvasz lett.

18. Nekem nem lehet, és még sokaknak. De ismerek olyat is aki egyszerűen nem akar. Nem ítélem el. Ő dönt az élete és a teste felett. Ne bánt vele senki. És nem azért mert bulizik, ez tévhit. Miért lenne önző? Miért lenne kötelező szülni ha nem akar. És kivel szemben önző?

Régen nem így gondoltam de megváltozott a véleményem. Annyi szar szülő van hogy szerintem jobb lenne ha belátnák hogy ez nem nekik való, és nem engednének a családi nyomásnak. Belőlük megkeseredett szülő lesz, aki nem fog annyi szeretetet adni a gyerekének mint kellene. Jobb ha valaki beismeri hogy nem akar.