Ha valaki egy közel 500.000 fős csoportot vezet facebookon, annak nem kéne minimálisan is racionálisnak és értelmesnek lennie?
Nyilván a kérdésből már kitalálható melyik csoportról van szó. Igen, a Pesten Hallottam-ról. Na már most, ugye eleve eddig is elég nyilván való volt az adminok inkompetenssége a feladat nagyságához képest, hiszen eddig sem volt bent semmi szólás szabadság(kulturált viszonyokra gondolok itt, pl politikai posztok, amik eleve nem oda valók, de abból is csak ellenzéki, liberális véleményeket fogadták el, a kormánypárti, vagy csak szimplán más véleményen levőket nem), amivel alapvetően semmi probléma nem lenne, viszont a Pesten Hallottam csoport szerintem kinőtte azt az általános kis facebookos csoportot és sokkal több, mint egy ilyen kis bohóckodás, hiszen a legtöbb információhoz ebben a csoportban lehet hozzá jutni a leghamarabb.
Ezen túl lépve, a napokban volt egy poszt, ami arról szólt, hogy egy mentálisan nem egészséges nő leöntötte Horthy Miklós szobrát, ami önmagában is, ellenérvet nem tűrően, egyértelmű rongálás és céltalan cselekedet(sajnos volt, aki nem értett ezzel egyet). Ami sok embernél kiverte a biztosítékot, hogy az egyik admin elkezdte hozzászólásban megosztani az idióta agymenéseit, aminek nem sok köze volt a valósághoz(meg ugye egy páran, hogy Horthy náci volt, stbstb) és amikor valaki kérdőre vonta őt, ne adj isten, még valós, történelmi tudásra alapozott érvekkel szóba állt vele azok után, hogy szemmel láthatóan képtelen feldolgozni agyilag a kapott információkat, egyszerűen fogta és kitiltotta az embereket. Még egyszer mondom, teljesen kulturált, értelmes viták voltak, ahol érvek lettek felhozva, többségében minden alpáriságot mellőzve.
Nyilván nem lepődök meg azon, hogy valaki képtelen kilépni a saját kis álomvilágából, mert sok ilyen felnőtt van sajnos, az sem újdonság, hogy valaki nem ismeri a történelmet és nem képes elfogadni vitákat. Csupán úgy gondolom, hogy egy Facebook csoport admin ugyanúgy felelősséggel tartozik a csoport tagjai iránt egy kisebb csoportban is, nem, hogy egy ekkora közösségben. Nem az zavar, hogy ki lettem rakva, hanem, hogy ilyen mértékben lezüllesztik az egyik legnagyobb informátor oldalt.
2#
Mi lenne, ha megtanulnál olvasni/értelmezni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!