Szociális fóbiám lenne? Mi lenne a megoldás?
Sziasztok, ez szociális fóbia?
Régebben még 11-12 éves koromig nem voltak gátlásaim. Akkor még úgy éreztem, hogy elfogadnak az emberek.
Nem volt semmi problémám, akkor akár például "nagyközönség" előtt is simán tudtam verseket mondani.
Később úgy éreztem, hogy kiközösítenek engemet. Kibeszélnek, legtöbbször szinte mindenkitől negatív vélemenyeket kaptam teljesen jogosan.
Mára kijavítottam minden hibámat viszont, még most is félek megnyílvánulni mások, főleg idegenek előtt. Ha valami ügyet kellene intéznem egyből elkap a remegés.
Egy szerencsétlennek gondolom így magamat, hogy mások előtt mindig leégetem magamat, mert izgulok. Ha iskolában vagyok már attól félek, hogy kiszólitanak.
A kérdés azokhoz szólna (inkább) akiknek volt ilyen jellegű problémájuk. - Hogyan gyógyultatok ki ebből? Mi lenne a megoldás erre a problémára?
17/F
Szerintem az a fő szál ebben az egészben, hogy régen elkezdtek téged kibeszélni és ez beléd ivódott, hogy talán megint ez lesz.
Régen én is szerettem közönség előtt énekelni, verseket mondani (olyan 9 évesen), de mikor felsőbe kerültem, meglapultam és rettegtem az emberektől. Például, mikor felelés volt, mindig attól féltem, hogy elfelejtem a bemagolt szöveget. De most, kilencedikben jöttem rá, hogy felesleges ráparázni az egészre, spontán kell kiállni és mondani ami eszedbe jut, így nem lesz rajtad nyomás. És így nem is tudod leégetni annyira magad, hisz az sokkal kellemetlenebb, mikor tanulsz, de meg se tudsz szólalni. Na az az osztály számára nevetséges. De az, mikor magabiztosan kimész, és elkezded mondani a saját szavaiddal a dolgokat, például felelésnél, bele fogsz jönni a magyarázásba.
Én úgy küzdöttem le ezt, hogy nem készültem rá annyira görcsösen, csak nagyjából az alapokat átnéztem, és úgy raktam össze az egészet.
Szóval nem kell parázni, ne állj a dolgokhoz görcsösen, hisz akkor lesz a pofára esés a legnagyobb :)
Kicsit szétszórtan fogalmaztam, bocsi. De remélem érted amit mondani akartam. Kitartást!
16/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!