Erre a patt helyzetre mégis mi a megoldás?

Tapasztalt már valaki hasonlót az életében másokon vagy esetleg saját maga volt-e vagy még jelenleg is ilyen helyzetben áll?

A szüleim házassága mindig is rossz volt,az apám nem igazán foglalkozott velünk és édesanyámmal eléggé összenőttünk.Mikor elváltak anyukámmal külön költöztünk és együtt aludtunk,együtt fürödtünk sokszor ez még 13 évesen is előfordult.Amikor édesanyám megismert egy férfit akkor mindig félelemben voltam,hogy nem csak én leszek neki ő meg nem csak nekem lesz.Gyakorta voltak pánik problémáim az iskolában,sokszor veszekedtek is apukámmal már mikor külön éltek akkor is.Ilyenkor is gyakorta féltem.Sose voltam kiegyensúlyozott.Aztán mikor elballagtam általános iskolából akkor bár bejárhattam volna és egyáltalán nem akartam de anyukám kollégiumba küldött,mert úgy gondolta,hogy jobb lesz a kettőnk kapcsolatának.Sokat veszekedtünk...A kollégiumban a többieknek feltűnt,hogy félénk vagyok és rám szálltak.Ott megint kialakult a kényszeres pánik problémám ami korábban is párszor előjött.Eltelt jó néhány év,azóta "felnőttem" és most sem múltak el a kényszeres problémáim.Felnőni egyrészt felnőttem de ugyanakkor mégsem,mert nem tudok a női énemmel rendesen azonosulni.Látom,hogy folyton gyereknek érzem magam.Párkapcsolatot sem tudok kialakítani,mert többnyire nem tudok nőként viszonyulni a társamhoz és többnyire benne sem a férfit keresem akibe szerelmes vagyok hanem azt a jellegű személyt aki inkább úgy gondoskodik rólam mint ahogy egy szülő a gyerekéről.A kényszeres problémáim miatt nem járok közösségbe,mert hiába szeretnék nem megy állandóan kreálom a félelmet magamnak és nem tudok leállni vele.Ennyi volna röviden,tömören.Érdekelne olyan személyek véleménye is akik rendelkeznek esetleg némi pszichológiai szaktudással vagy foglalkoztak ezzel akár nem hivatalosan.Tudom,hogy orvost kell felkeressek ez ügyben viszont érdekelne mások véleménye vagy ha még valaki esetleg tud szakirodalmat küldeni a pszichológia ezen területéről azt is szívesen fogadnám. Köszönöm!