Aspergeres vagyok?

Kicsit hosszú lesz, ha van rá időd, és elolvasod, azt megköszönöm.

Kisebb koromban még könnyebben ment a barátkozás, de akkor is voltak "lefagyásaim", nem tudtam mit mondjak, hogy szóljak hozzá a témához, vagy eleve olyan dolgokról beszéltek mások, amihez nem tudtam hozzászólni, engem nem érdekelt. A gyerekkori barátaim nincsenek meg, mert eltávolodtunk egymástól, nekem úgy tűnt/tűnik, mintha csak meguntak volna, más irányba kezdtek érdeklődni, és én már nem voltam annyira érdekes. Volt, hogy a zárkózottságom, csendességem miatt piszkáltak.

Mikor óvodába kerültem, az oviban senkivel nem beszéltem az első évben, csak a fejemet ráztam, és az első hét után nem is ettem magamtól a dadus etetett. Ez csak az első évben volt, szóval lehet, hogy csak az otthontól elszakadás miatt, de nem tudom, mert nem emlékszem.

Amit az utóbbi években vettem észre: bármilyen kapcsolatteremtésnél vagy úgy viselkedek, ahogy mindig szoktam, és nem figyelek arra, hogy amit mondok, az hogy hat másokra - ilyenkor előfordul, hogy megbántok másokat, annak ellenére, hogy ez egyáltalán nem áll szándékomban. A másik lehetőség, hogy túlságosan is figyelek arra, hogy mit mondjak, és hogyan mondjam, és kicsit olyan mintha el kellene játszanom azt, hogy valamit pl kedvességből mondok (mert úgy akarom mondani), ahhoz, hogy a másik fél is úgy értse. Ez van hogy bejön, van, hogy a másik "színészkedésnek" veszi, vagy csak simán nem úgy, ahogy én értettem és félreért.

Telefonálni utálok. Maga a telefonom is többnyire le van halkítva, mert ha hirtelen a semmiből megszólal, akkor egyrészt megijedek, másrészt megszakít abban, amit épp csinálok (a csörgés), és azt nagyon nehezen bírom. Ebből is akadnak konfliktusaim, hogy mikor valamiben nagyon elmerülök, és megszakítanak, akkor ingerültebben szólok vissza. Ha valamin gondolkodok, és meg kell szakítanom a gondolatmenetet, mielőtt a végére érnék, és másra kell fókuszálnom, az vagy nagyon nehezen megy, vagy egyáltalán nem.

Ha vendégségbe megyek, vagy más társasában vagyok (pl.: nem otthon), az alkalmazkodás nagyon kimerít (működik, csak nehezen viselem, hogy nem tudom úgy csinálni dolgokat, ahogy otthon magamtól csinálnám.)

Nem tudom megosztani a figyelmem az élet különböző területei között; tehát ha a sulira figyelek, akkor ha jön más, amire szintén kell figyelem (pl.: családban kérnek tőlem valamit), akkor azt általában elfelejtem, annak ellenére, hogy fontos dolog a számomra is, csak nem tudok ennyi helyre figyelni.

Vannak érdekes szokásaim, amikről igazából senki nem tud: ha mozgok, és számolom a gyakorlatokat, szeretem, ha páros számút, vagy 5-tel osztató számú mennyiséget csinálok a gyakorlatból. Ha cukorkát eszek, és többféle íz van benne, szeretem egy meghatározott sorrendben enni az ízeket. Néha úgy gondolkodok, hogy magamban beszélek - kb. mintha másnak magyaráznám el. Ezek egyike sem kényszeres: nem baj, ha nem tudom így csinálni, csak így én jobban szeretem.

Vannak témák, amik nagyon érdekelnek, és ezekbe nagyon beleásom magam.

Ha tanulok, szeretem csoportokba szedni az információt valamilyen közös tulajdonság alapján.

Igazából, ami a számomra a legnehezebb, az a folyamatos alkalmazkodás, tulajdonképpen bármihez. Meg tudom csinálni, a külvilág szerintem nem is látja, nem is érti, hogy számomra ez nehéz, és kimerítő, és ebből is rengeteg konfliktus adódik. Igazából szerintem kívülről ebből az egészből semmi nem látszik.

Ebből a legtöbb dolog az utóbbi pár évben erősödött föl - vagy legalábbis mostanában vettem észre. A gyerekkoromban azokon kívül, amiket írtam, nem emlékszek más kirívó dologra.

Lehetséges, hogy Aspergeres vagyok?

(Nem innen várom a megváltást, csak azért kérdezem, hogy érdemes-e tovább olvasgatnom ebben a témában)