Hogyan lehet megállapítani egy emberről, hogy Nárcisztikus? Hogyan lehet felismerni?
Egyik volt barátnőmről (gimis) írtam ki kérdést és az egyik válaszoló mutatott rá, hogy ő valójában egy nárcisztikus leányzó. Kicsit utánaolvasgattam, hogy ez mit is takar pontosan, és nagyjából ezeket (a lány tulajdonságaival szemléltetve) :
-hihetetlenül önző, arrogáns, ha nem vele foglalkoztam szóvá tette, jelenetet rendezett.
-mindenből versenyt csinált.
-nagyon sok embert lenézett, de magát dicsérte, fényezte. egyszer konkrétan az egész osztályt lehülyézte, mert mi "tucatszakokra" jelentkeztünk, míg ő egy "elitre". arra volt büszke, hogy ő biztos bejutó egy 280 pontos szakra, míg mi javában 400+ -osra jelentkeztünk.
-csak ő maga létezett számára, én a lelki szemetes voltam, ha nekem gondom volt, az neki sosem volt fontos, legtöbbször meg se hallgatta.
-ha érdeklődött felőlem az csakis azért történt, mert ő panaszkodni akart
-azt akarta, hogy 24/7 elérhető legyek, nem baj, hogy nem vagyok otthon, akkor is azonnali válasz kell neki
-neki nem voltak barátai (csak én), sikerélményei sem nagyon, ellenben nekem igen, és mikor bármelyik szóba került, ő volt az első, aki megjegyzést tett, vagy arcokat vágott.
így utólag az utolsó, amit most megemlítek, volt a leg-figyelemfelhívóbb:
-a dühkitörései. nárcisztikus düh (Részletek: [link] ahogy a linkelt oldal nevezte. ezen kitöréseket, legeslegtöbbször én kaptam meg,de még másik két barátom is kapott belőle. egyik barátnőm felnyitotta a szemem, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen agresszívvá vált és hogy ez valójában mekkora baj.. és tényleg az volt, mert ha valaki szembesítette, hogy valamit rosszul csinált, rosszul viselkedett ez volt a reakció. sosem nézett magába, mindig csak a másik volt a hibás. amikor elmondtam neki, hogy nem tetszik, ahogy velem viselkedik, akkor hirtelen én lettem a gonosz, aki csak bántani tud. de mondanom sem kell, hogy odahaza engem elhordott mindennek, egyszer rám írt, elferdítette a dolgokat, hogy ő legyen az áldozat, én meg minden rossz. azóta egyszer találkoztunk és láttam a szülein, hogy ők is kaptak a kiferdített dolgokból bőven.
elnézést a kisregényért :c csakhogy így van tapasztalatom, gondoltam részletesebben írok róla.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!