Ezen a ponton mit lehet csinálni? (súlyos depressszió)

Az előttem szóló tanácsai jók. De csak középsúlyos depresszióra.

Súlyos depresszió nálam ezeket lehetetlenné teszi.

Amikor nem kaptam gyógyszert:

Pár napig éhes voltam, de nem tudtam enni. Több hétig 3 naponta ettem. Ilyenkor 1x nagyon kicsi adagot. Pl 1 joghurt. BMI indexem szerint veszélyesen alacsony súlyom volt. Sírva fakadtam a látványomtól, de enni nem tudtam. Pisilni el tudtam menni, de a székletemet visszatartottam. Külföldről hazajöttem nagy nehezen. Sírtam mert nem tudtam elmenni olyan helyre ami nagyon hiányzott (park). Élmentem vásárolni. A hóban feküdtem mert nem tudtam hazajönni órákig. Utána sem tudtam enni. Hiába tudtam, hogy ez gond.

Anyuhoz költöztem. 220 szem Frontint vettem be 6 nap alatt. Anyu adta. Egy marék, alvás. Ébredéskor zokogás. 1 marék, alvás. Ez ment 6 napig. Álmomban üvöltöttem. Fulladtam.

Kértem Anyut hogy segítsen kórházba menni. Adott ruhát, becsomagolt. Hívott taxit. Örült, h segítséget kérek.

Tudtam nehezen járni, de max 30-50 metert. Le kellett ülni. Zokogáskor is úgy éreztem, hogy tudok járni, de anyu szerint nagyon bizonytalannak tűnt ez, józanul sem egyenesen mentem. könnyektől nem is láttam. Támasztott.

Kórházban 2,5 napig gyógyszerrel sem aludtam el. Utána 3-4 órat aludtam hetekig. Ébredéskor derektől nyakig hátul, hasamnal teljes egészében a hideg kórházban is csavarni lehetett az izzadtságot. Nővér nem hitte el, míg nem látta. Lepedőn 1 méteres izzadtságfolt. Ki is cserelte. Hideg kórházban fagytam meg leizzadas után. Remegtem tetőtől talpig.

Anyu sírt. Úgy gondolta, hogy ilyen állapotból nincs felépülés.

Több éve pszichotikus voltam. De nem ez okozta. Azzal együtt is voltam teljesen jól a pszichotikus időszak több, mint felében.

Ráadásul Anyuval nagyon rosszban voltunk. Olyat mondtam, amit valóban éreztem, gondoltam. De hiba volt mondani. Közöltem vele, hogy ha meghal, kiasom a sírjából és a csontjait fogom rúgdosni. A sok bántalmazás miatt. Amíg s kórházban voltam, a külföldről hozott pénzem ellopta.

Így nem tudtam máshova költözni. Nála feküdtem a földön több hónapig. Ha hozzám szólt, sírva fordultam a falhoz. Ránézni sem tudtam.

Ment a szekrényhez,rám állt míg aludtam. Később vert, rúgott.

Hol emberi roncsnak látott. Hol az emiatti frusztrációja miatt bántott. Menjek dolgozni. Orvos hivta anyut: lanya pszichotikus, egyedül sehova nem mehet. Intézni kell terápiás bentfekvős helyet, mert kórház leszarta. Anyu is tudta, hogy több éve pszichotikus vagyok.

Milyen emberek pontozzák le mind az utolsó, mind az utolsó előtti választ? Kinek miért fáj más fájdalma? Miért képtelenek látni az itt olvasók a válaszolók jó szándékát a saját tapasztalataik megosztásában? Teljesen elképesztő a társadalom... Ezért depressziós egész Magyarország.

Lehet, hogy az előző előtti válasz tényleg csak a közepes depresszióra megoldás, de szerintem a depresszió olyan, mint egy örvény, nehéz észrevenni a szintek közötti különbséget, pláne, ha nem ritkán foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata is, már láttam azt is, hogy hogyan fogom véghez vinni, tehát elég mélyen voltam, elhihetitek.

Szerintem a segítségkérés a legfontosabb, hogy képes legyen rá az ember, méghozzá a megfelelő embertől segítséget kérni, lehetőleg szakembertől, nem az internet ismeretlen, arctalan és akár tévesen ítélkező népétől...

6-ossal tökéletesen egyetértek. A nagy nyavalyát tudok közepes depiben olyan döntést hozni, hogy "jobban akarok lenni". Nem tudok jobban lenni. Egész nap fekszem és képtelen vagyok egy mosást betenni, de ha az sikerül, akkor nem tudok kiteregetni. Bipoláris vagyok amúgy (és bordi).

A súlyos depiben meg fel sem kel az illető az ágyból (egyáltalán), nem eszik, nem iszik, nem kommunikál. Ez egy olyan szint, amit nagyon kevesen ismernek, mivel ilyen súlyos depresszióval csak kórházban lehet létezni.

Egyébként hogy érzékeltessem, hogy már a közepes depi milyen: új pszichiáterhez kezdtem járni, eddig kétszer voltam. Mindkétszer mondtam, hogy nagyon félek a depitől (nekem is ősszel jön és tavaszig tart). Azt mondta mind a két alkalommal, hogy nem ad antidepresszánst, mert attól átesek ugye a ló túloldalára (a bipol miatt). Kérdeztem, hogy akkor fél év ágyban fekvés jön? Hümmögött és mondta, hogy pár hónap alatt talán beállnak a gyógyszereim. (Merthogy évekig rosszul voltam gyógyszerezve.) Tehát még csak meg sem próbált azzal áltatni, hogy nem leszek depis és nem leszek nagyon nagyon sz.rul.

Az meg nevetséges, hogy a depi olyan, mint a függőség. Én voltam mindkettő (sőt, vagyok is... mert a depim nem fog elmúlni, mert bipol vagyok és a függőségem sem múlik el, mert mindig annak fogok számítani).

A függőség függőség. Ahhoz vmit be kell venned, el kell szívnod, meg kell tenned. (Szerfüggőség és viselkedéses függőség.)

A depi az depi. Hogy kinek mitől van és mit tud (vagy nem tud) tenni ellene, hogy miért van, hogy elmúlik-e, ezek mind teljesen egyéniek.

A függőségek teljesen egy kaptafára működnek.

A depi nem. Én például próbáltam segítséget kérni (de nem kaptam), van, aki kapna segítséget, de nem tudja elfogadni (egyik barátnőm ilyen).

13-as voltam