Ti milyen esetben lennétek öngyilkosok?

Páromnak amputálták a lábát...beutaztuk a fél világot, és túrázunk is sokszor :D Remélem ez azért egy pillanatig elgondolkodtat, hogy mennyire látod sötéten azt, amit még semmilyen módon nem tapasztaltál

Halt meg szerettem, de senkivel nem vagyok összekötve, ha valaki meghal fáj, de az út nekem tart még, nem szállunk ki, csak mert a másik meghalt, az én köröm még tart.

Sokmindenre hallottam már hogy gyógyíthatatlan, azt majd én eldöntöm, előbb legalább megpróbálok meggyógyulni.

Soha nem gondoltam öngyilkosságra, pedig látod nem vagyok védett burokban, voltam nagoyn mélyen...

#15 Te aztán tudod. :)

Még csak nem ismersz.

Amúgy meg: nem egy ismerősöm van, aki pl. rákos lett, és öngyilkos lett. Figyelj, ha a dokik megmondják valakinek, hogy gyógyíthatatlan, akkor nagyon-nagyon ritka esetben javulás, és az már tényleg a csodával egyenértékű

Hát igazából én is fontolgatom, de kivárok a végéig..

Csak akkor lépem meg, ha újra kemény szenvedések közepette körém csavarodik a világ. Velem az van hogy 30 éves is elmúltam, és fizikailag egy normál felnőtt emberkének nézek ki. Gyerekként sem voltak soha nagyon céljaim, és én voltam mindig is az a bizonyos kiközösített személy.. Mikor elmúltam 18 már nagyon éreztem hogy kivet a közösség, nem igazán jöttek össze a párkapcsolatok sem. Pedig amúgy nem voltam csúnya, se kövér, szóval fizikálisan rendben voltam, de ugye egy ilyen visszahúzódó, bujkáló, játékokba menekülő figurának nem túl jók az esélyei. A másik hogy pont olyan társra vágytam aki határozott, laza stb. Tehát pont az ellentétemre. Csakhát ez a 22-es csapdája, mert aki olyan csaj volt az naná hogy nem akart egy ilyennel összejönni mint én. Aztán itt kezdődtek a problémáim. Először füvezni kezdtem, mert az tök jó hogy be vagyok szívva, és végre nem éreztem azt a hiányt hogy valaki hiányzik. Aztán telt múlt az idő, és elkezdtem kipróbálhatná más-más szereket. Ez ment jó erős 10 évig, és nem akarok drogokról nagyelőadást tartani de kilyukadtam a kokainhoz, és a heroinhoz. Ma már intravénás kábítószerfüggő vagyok. Olyan érzésekről tudok, amik már így hogy egyáltalán tudom hogy van életem végéig függővé tettek. Hiszen mindig ott lesz belül egy érzés, amikor rossz valami hogy milyen jó lenne belőni magam. Ezt úgy kell elképzelni hogy pl nem tudok egy hónap (vagy max 2:)nél tovább dolgozni, mert pl egy éve elmentem egy gyárba megkaptam a fizut és egy este alatt elkóláztam az egészet. Na most én amúgy már nem akarok drogozni, de nem tudok vele leállni amikor előáll a lehetőség. Szóval ha pénzem lesz.. Vagyis azt érzem hogy nem vagyok ura önmagamnak. Nem úgy vagyok ahogy szeretnék. Mondhatnám hogy félek magamtól, de ez sem jó szó rá, mert végül is már lemondtam magamról. Évek óta harcolok ezzel a függőséggel, és van hogy hónapokig tiszta tudok maradni. Pont nemrég volt egy tisztább időszakom, egészen addig amíg a haver be nem csöngetett h nem-e megyek el vele cuccozni. Hát persze gondolkodás nélkül ugrottam is.. Pedig ezért gyakorlok egyedül már évek óta hogy nemet tudjak mondani de Nem megy. Akármit csinálok nem megy, ez a szomorú igazság.. Na most az van még hogy elmehetnék egy rehabra ahol bent kell lakni, és egy évig bent lenne. Az lehet hogy segítene de arra is csak kb 5-10% esély van. Viszont nem tudom rávenni magam. sokan azt mondják sajnáltatom magam, és lehet van benne valami, de nem tudom meghozni ezt a döntést. Inkább itthon ülök a fal előtt 30+ évesen és nézek ki a nap nagy részében az ablakon.., már már néha egy virágnak érzem magam.. Nem vezet sehova az életem, és ha így folytatom már soha nem lesz belőlem egy nagy karrierista.. Azonban szüleim már többször kidobtak innen. Voltam hajléktalan, volt hogy alig ettem és majdnem éhen haltam, volt hogy majdnem megfagytam, és voltak olyan túladagolások amikor a csodán múlt hogy sikerült újra éleszteni.. Azonban ez mind nekem kevés hogy változtassak. Viszont már nem akarok kint dideregni a kemény mínuszokban, és nem akarok éhezni sem, napokig semmit nem enni, és menni céltalanul éjszaka a semmibe. Pedig ha nem változtatok van esélyem rá hogy megint az utcára kerültök. Másnem akkor ha tovább élek mint a rokonaim.. Szóval egy ilyen helyzetben vagyok, egy reménytelen drogfüggő, aki nem hajlandó rehabra menni. Egyedül próbálok leszokni, de ez az elmúlt bő 5 évben nem sikerült. Most még próbálom tovább hátha bejön, de nem igazán bízok magamban. Ha újra utcára kerülök, ha újra kint kell aludnom, és újra szembe kell kerülnöm a világi szenvedéssel akk én már nem kérek segítséget. Senkitől. Nincs is jogom már hozzá mert az egészet, és hogy nem tudok változtatni magamnak köszönhetem. Próbálom egyedül ugyan elkerülni, de ha mégis oda jutok gondolkodás nélkül fogom befejezni szenvedő életem...

Sokszor nem vagyok magamnál pszichés betegség miatt, akkor tenném meg.. De valójában nem tudom hogy megteszem. Mintha álmodnék és nem reagálok semmire.

Ez egy ilyen állapot. A halál nem megoldás. Akkor minek küzdöttem eddig, ha most eldobom az életem.. tudatosan ezért nem teszem.