Hogyan bírjam ki teljesen egyedül?

A szüleim meghaltak, fáj, hogy mindenki családdal megy programozni. Ezen kívül egyedül élek. Nehezebb így barátokat találni, mert az egyetemen vannak kapcsolataim, de senkivel sem annyira bizalmas a kapcsolat. Én hívtam őket mozizni, meg kávéra, meg alakulgat minden, és meg sem látni rajtam h magányos lennék, de ennek ellenére is csak felszínes a kapcsolat. Külföldön is éltem, szóval így még nehezebb nekem, mármint szerbiából jöttem fel egyetemre Bp-re. Minden éjszaka egyedül alszok, pedig csúnya lány sem vagyok, eddig akikkel randizni voltam azok nem jöttek be nekem... akik pedig nekem jönnek be, azoknak én nem. Mindenesetre nagyon magányos vagyok. Ameddig iskola van, addig elfoglalom magam a teendőkkel, de egyébként nagyon nehéz meglenni.

Szóval a tüneteim: depresszió, nincs étvágyam, néha pedig falásrohamok, fejfájás, folyamatosan rossz közérzet, pánikrohamok, szorongás, magány, reménytelenség, bizonytalanság, sehova tartozás-érzése. Filmezek egész nap, meg eszek. És már kezdek beleőrülni, néha csak úgy remegek, fáj a mellkasam és sok a szorongató gondolatom. Nem tudok kihez szólni, mintha egy aranykalitkába lennék bezárva. Járok pszichológushoz pár hónapja, de csak bólogat. Nem akarok az emberekkel angyon nyomulós lenni, mert az feltűnő, kb mint vmi kéregetés, könyörgés a kapcsolatért. Ha egyedül kimegyek, elfog a ciki érzés, hogy egyedül megyek és már abból is elegem van, mert tényleg nincs kihez szólni. A nyártól méginkább félek, mert mindenki a pasijával lesz, én meg csak dolgozok és alszok. Azért sincs motivációm semmire, mert egyedül már belefáradtam, ez már 6 éve így van folyamatosan. Tinder meg ilyen hülyeségeket elítélek. Néha már annyira nem tudok mit csinálni, mert pénzem sincs sok, hogy már csak nézem a falat és arra gondolok, ha nagyon rosszul lennék, akkor felhívom a mentőt, de ott meg félek a zártosztálytól, mert nem vagyok bolond, csak magányos.

Mit tehetnék? Ez egy olyan ehylzet, amin nem segít a pszichológus, én normális barátokat próbálok szerezni, de ilyen fórumokon is azt mondják az emberek hogy ilyen korban már nem igazán lehet, főleg hogy idegen itt minden és mindenki Budapesten.

Meg nem alacsonyodom le arra a szintre, hogy ilyen menhelyeken, meg önkénteskedeśben keressek embereket. Nekem normális barátokra van szükségem. Valaki azt mondta nekem, hogy csoda hogy még nem öltem meg magam, vagy nem vagyok alkoholista. Hát én is csodálkozom.