Mentális betegséggel küszködők ti hogyan élitek meg a mindennapokat?

Megyek emberek közé általában szeretek társaságban lenni.Nincs párom.Nem élek nemi életet.Tanulok.Nincsenek terveim.Lebénít elég rendesen sajnos.

A betegségem Borderline és depresszió

Megyek emberek közè,van párom lassan 3 ève ,nemi életem nem a legjobb a betegségre kapott gyógyszerek miatt,nem dolgozok,mert egyetemista vagyok ,vannak terveim. Tehát szerintem egy ekkora listából csak 1-el vannak tényleges gondjaim,a többi áthidalható.

Egyébként bipoláris vagyok,de igyekszem átlagos életet élni.

Igen, megyek emberek közé, számomra az elszigeteltség rosszabb. Bár a szociális szorongásom miatt eléggé 22-es csapdája, de nem tesz jót, ha hosszabb ideig beragadok egy megszokott közegbe, így például ha folyamatosan otthon ülök, az egy idő után károssá válik számomra, utána pedig különben is kétszer olyan nehéz ismét kimerészkedni.

Nincs párom, sajnos nagyon nehéz számomra egészségesen kapcsolódni az emberekhez.

Nem élek nemi életet, és az a helyzet, hogy még soha nem éltem át orgazmust partner társaságában. 2 éve senkivel sem voltam.

Nem, nem dolgozok, egyetemista vagyok.

Terveim természetesen vannak, de nagyon nagy erőfeszítésekbe telik bármelyiket is követni.

Azt mondanám rá reflexből, hogy teljesen lebénítanak, de (talán sajnos) nem vagyok képes arra, hogy fizikailag is lebénuljak. Ha a megőrülés legeslegszélén állok, akkor is csinálom a dolgomat, persze korlátozottan. Ezt hívják high functioning mentális zavarnak.

22/F, borderline személyiségzavar, kényszerbetegség, pánikbetegség, komplex-PTSD

Megyek emberek közé, de csak mert muszáj. Közeli barátaim nincsenek, csak felszínes ismeretségeim. Párom szerencsére van, és élek vele nemi életet.

Még egyetemre járok, de rengetegszer ott akartam hagyni (valahogy mégis eljutottam az utolsó félévhez). Terveim vannak, de mindig más.

Ezek mellett rengeteg dologban meggátol a betegségem, például egy szakot félbehagytam az egyetemen, a másodikat tudom elvégezni. Barátkozni nem tudok, a párommal szerencsém van, amiért így elfogad.

Borderline vagyok egyébként.

Megyek emberek közé, de általában csak oda, ahová muszáj.

Nincs párom.

Nemi élet: max magammal. Még fizetőshöz se merek menni.

Dolgozom.

Nincs tervem. Abszolút egyik napról a másikra élek (nem anyagi értelemben).

Szóval nem bénít meg a szó szoros értelmében, de lenullázza az életem.

Ja és nincs diagnosztizált betegségem. Gondolom valami depresszió vagy ilyesmi. Nem értek hozzá és nem látom értelmét elmenni egy orvoshoz.

Home office munkám van, lehetőleg nem megyek emberek közé, csak ha muszáj. Néha nem okoz problémát kimenni a lakásból, máskor meg fél napot idegeskedek, mire elindulok. Korábban egyetem alatt nem volt ezzel problémám, de azóta volt néhány traumám, ami ezt okozhatta.

Van párom, élek nemi életet, bár nem túl aktívan.

Dolgozok, de napi szinten küzdök a motiválatlansággal.

Vannak terveim, de itt is napi szinten küzdök a megvalósítással. Na nem azért, mert nem menne, hanem azért, mert azt érzem, hogy a betegségem gátol. Emellett totális kilátástalanságot érzek és talán emiatt sem vagyok annyira motivált..

Többnyire igen, lebénít. Szerencsére home office van rugalmas időbeosztással, így nem annyira látják ezt mások és végül a munkámat is elvégzem... Panasz nincs rám, dicséret van. Viszont ha ott kéne ülnöm valahol 8 órában fix időkeretben, azt hiszem ki is rúgnának...

Diagnosztizált szorongásos depresszió, emellett nem diagnosztizált alkoholfüggőség és valószínűleg "enyhébb" pánikbetegség. Az alkoholt igyekszem kordában tartani, egyre nagyobb időtávokat tartani. A napi 4-5- 6 sör + legalább negyed nagyüveg tömény óta sikerült lecsökkenteni a mennyiséget kb heti 1 sörre... 2 év alatt...szakember nélkül. Túlságosan szégyelltem.