Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Szerintetek az antidepresszáns...

Szerintetek az antidepresszáns segíthet?

Figyelt kérdés
2018.februárban kezdődött éjszakai felriadás 140-160 pulzus, ájulásérzés, halálfélelem. Ez többször megismétlődött. Később már nappal is rosszul voltam, szorongtam egész nap gyengeségérzés stb. aztán jött, hogy 5 hétig szédültem egyfolytában, majd deperszonalizációs tünetek jöttek, nappal is rohamom volt, a háziorvos beküldött 160-as pulzussal a sürgősségire. Azóta mindent kivizsgáltak: kardiológia, fül-orr gégészet, agyi mri, eeg, neurológia, vérkép. minden rendben, egyedül a kardiólogián találtak nagyon enyhe mitrális insufficienciát, de azt mondják olyan kis mértékű, hogy nem okozhat panaszt. Aztán pár hónapig jól voltam kisebb szorongások voltak csak. Most ismét elkezdődtek az éjszakai rohamok, illetve tegnapelőtt olyan rosszul voltam, hogy a munkahelyemre mentőt kellett hívni. synus tachycardiát állapítottak meg, kaptam béta blokkolót. Egyedül a pszichiáternél nem voltam, most bejelentkeztem oda is, dec 6-ára kaptam időpontot. Érdeklődnék, hogy akinek felírt gyógyszert, annak segített-e, sikerült-e megfékezni ezeket a derült égből villámcsapásként érkező rohamokat. Most ott tartok, hogy napközben is rosszul vagyok már egy hete kéz,láb belső remegése, gyengeségérzés, dekoncentráció, és szorongás.

2019. nov. 6. 09:52
1 2
 11/15 Balogh Zsozsó ***** válasza:
50%
Szia. Mindenképpen próbáld meg a gyógyszert. ismerős az éjszakai felriadás, rosszullét. Borzasztó. Inkább a gyógyszer mint ezek a nyavalyás tünetek. Nekem segített. Most jól vagyok, és már kevés gyógyszert szedek. Ne félj tőle.
2019. nov. 8. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
86%
Nagyon jól hangzik, hogy beveszel egy pirulát és minden jobb lesz, de sajnos nem így van. A lelkes gyógyszerpártiak elfelejtik hozzátenni a dicsőítő ódájukhoz, hogy az antidepresszáns valójában nem gyógyít semmit. Segít elfedni a tüneteket, a probléma kiváltó okát viszont nem szünteti meg. Ha abbahagyod a szedését, ugyanott vagy, mint előtte voltál, sőt, sokkal szarabbul is lehetsz, amíg helyre nem áll az agyonstimulált neurotranszmittereid terészetes működése. Ahelyett, hogy kis adagban legális drogokat adagolnál magadnak, talán meg kéne keresni a kiváltó okot, ami valóban sokszor nem "lelki", hanem egyszerű testi probléma (bár a kettő nagyon szorosan összefügg, kölcsönhatásban vannak egymással, tehát ha pl meghal valakid, természetes, hogy depressziós leszel, ha valamilyen oknál fogva alacsony a szerotoninszinted, akkor is). Hormontermelési problémák pl nagyon gyakran okoznak pszichiátriai tüneteket. Nekem évekig voltak vissza-visszatérő durva pánikrohamaim, amíg ki nem derült, hogy pajzsmirigy-alulműködésem van. Amióta azt kezelem, a pánikrohamok is eltűntek. Az viszont egyszerű hazugság, hogy a viselkedésed nincs kihatással a szervezeted működésére. Ha a pánikrohamoknál maradunk: önnyugtató módszerekkel lecsökkenthető a roham időtartama, erőssége, vagy akár "le is lehet állítani". Nekem sikerült. Mint ahogy pl a dopamintermelésedre is pozitívan hat, ha örömteli tevékenységeket végzel, pl mozogsz vagy zenét hallgatsz. Összességében tehát nem a gyógyszer az egyetlen megoldás, sőt, nem is valódi megoldás. Több problémát hoz létre, mint amennyit átmenetileg megold. kíváncsi vagyok, hogy a sok arrogáns gyógyszerszedő kommentelő milyen állapotban lenne, ha a pszichiátere közölné, hogy holnaptól felére csökkentjük az adagot. A gyógyszerrel két lehetőség van: vagy életed végéig szeded egyre nagyobb adagban, vagy fokozatosan leállsz vele, és ugyanott vagy, ahol előtte. Nem éri meg.
2019. nov. 28. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:
Már az égvilágon minden fajta kivizsgáláson voltam. Semmilyen problémát nem találtak. A mitralia insufficiencian kivul. Édesanyám 10 éve tünetmentes. Pár hónapig szedte az Asentra nevű antidepresszánst. Azota semmilyen gyógyszert nem szed. Neki ugyanez volt. Szerencsétlen 2 hetente az ügyeleten töltötte az éjszakáit. 2 év alatt már mindent megpróbáltam,mert makacskodtam,hogy én majd meggyógyulok gyógyszer nélkül,de van egy 3 éves gyerekem és nem akarom az egész gyerekkorát rosszullétekkel tölteni.
2019. nov. 28. 19:08
 14/15 anonim ***** válasza:
Sziasztok! Én szedtem gyógyszert meg van is aki szed az ismerőseim között, én negatív hatásaként éltem át azt az időszakot mikor gyógyszert szedtem, mivel olyan voltam mint a zombi, de én úgy vélem hogy e generáció egyik betegsége mivel régebben nem voltak ilyen bajok többségileg, ezt mindenkinek magának kell megoldania persze jó dolog ha mellette az ember elmegy pszichológushoz én is voltam sok tanácsot tudott adni amiket megfogadtam és mellette egy kis életmód váltás sem árt!
2019. dec. 1. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Van egy mondás: minden meg gyógyított beteg egy el veszett fogyasztó! Sajnos ez megy a mai világba is, tisztelet a kivételnek!
2019. dec. 1. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!