Koravénnek érzem magam, ez normális?
Lassan 26 éves vagyok, de belül mintha 46 lennék. 19 évesen érettségiztem, akkor jöttem össze a barátommal is. Még az érettségi hónapjában hozzá költöztem, azóta mondhatni a háztartás körül "forog az életem"... Bevásárlás, takarítás, mosás, főzés, háziállatok körüli teendők stb. Közben elvégeztem a főiskolát is, de egyéni tanrenden voltam, így nem kellett sokat bejárnom. Mindig is magamnak való voltam, nem is vágyom annyira társaságra, de itthonról is dolgozom, így sokszor annyira hagyom el a házat, hogy elmenjek bevásárolni. Hetente 1x-2x találkozom anyával, havonta párszor elmegyek a családomhoz. A barátommal is eljárunk néha itthonról, de maximum sétálni, kajálni, vagy állatkertbe meg ilyesmik. Most lett egy robogónk, ami kétszemélyes, így csak úgy szoktunk gurulni is. 2-3 havonta el szoktam járni koncertekre, vagy könyvdedikálásokra, kiállításokra, általában egyedül, mert a barátommal nem egyezik az ízlésünk ilyen téren. Ő amúgy 35 éves, nem nagyon jár el szórakozni ő sem, pedig ő elég extrovertált.
Szóval úgy néz ki a napom, hogy felkelek, amikor sikerül, dolgozok, 2-3 naponta délutánonként elmegyek boltba és ugye néha találkozok anyával (sok boltba járok az akciók miatt, nincs jogsim, így biciklivel megyek). Aztán estefele dolgozok kicsit, csinálok vacsorát, az szokott lenni a meleg étkezésünk, aztán megint dolgozom. Késő este elmosogatok, kiteregetek, lezuhanyozom és megint itt vagyok 2 órakor dolgozni. És ez így napról napra. Egyszerűen eltelik az idő és mintha nem történne semmi, nem lelkesedek annyira semmiért, mintha kiégtem volna... Munka-háztartás és ennyi. Bár nem tudom, hogy a többi 26 éves hogy él, akinek nincs gyereke.
válasza:23 éves vagyok és ugyanez a helyzet nálam is, azt leszámítva, hogy még egyetemre járok és dolgozom közben. Én is 19 évesen jöttem össze a párommal és 3 éve együtt élünk. Az életünk kb. ugyanebből áll.
Én a kreativitást hiányolom az életemből. Mindig is rengeteget rajzoltam, sok hobbim volt. (Persze, mindegyik otthonülős, mert introvertált vagyok). Ezekre nincs többé időm. És ha néha van is, nem élvezem őket többé, mert bűntudatom van, hogy nem tanulok helyette. Hiányzik az is, hogy bármikor beszélgethessek a barátaimmal mondjuk egy jó könyvről, amit mind olvasunk. Égyrészt senkinek sincs ideje olvasni, másrészt fáradtak vagyunk még regényeket írni egymásnak, hogy rendesen kibeszélhessük. A párommal van néhány dolog, amit közösen szeretünk, de sokkal több az olyan, amiben eltérő az ízlésünk. Így minden nap simán elmennek órák az életemből, amikor olyan zenét kell hallgatnom, amit csak ő szeret, olyan videókat kell néznem és megbeszélnem vele. Utálom az autókat, mégis lassan már egy komplett nagyszervízt meg tudnék csinálni mindenféle típuson, olyan töménytelen mennyiségben kapom minden egyes nap ezt a témát. Ráadásul a munkája is ehhez kapcsolódik, így nem csak a hobbijaként kell ezt hallgatnom, hanem a munkahelyén történtek is erről szólnak. Sőt, minden kollégája autós életét is rendszeresen frissíti a tudatomban, hadd foglalja a helyet! XD Én magam ritkán mesélek neki olyasmit, ami engem érdekel, mert tudom, hogy egy cseppet sem izgatná, hiába hallgatna meg udvariasságból. Hát akkor meg minek traktáljam ezzel? Szóval ezért érzem én magam öregnek és magányosnak. Nem megy már egyszerűen többé a kikapcsolódás, arra meg nincs energiám, hogy új embereket ismerjek meg és olyan szoros barátságokat tartsak fenn, mint középiskolásként. De ezzel minden egyes barátom is így van, mióta mind egyetemre mentünk. Akinek nincs párkapcsolata, az egy kicsit szabadabb, több ideje van magára, de ő meg azért szomorú, mert nincs társa az életben.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!