Borderline betegnek érdemes belevagni egy párkapcsolatba?

Hát őszintén szólva sajnálom, hogy így bántak veled, sokszor úgy érzem, hogy nagyon vágyom már valakire, de inkább megkimelem magamtól az illetőt..

És lehet baromi gonosznak tununk, amikor ilyenek vagyunk, de mi belül jobban szenvedünk és nem direkt csináljuk.. Persze megertem azt is, hogy a másiknak ezt nem kell elviselni.

Innentől kezdve ez egy elég szomorú helyzet. Én személy szerint úgy érzem mintha halálra lennék ítélve és élnem is fölösleges, mert úgy érzem hiába akarom, nemtudom megvaltoztatni magam. Dühöt is érzek elég sokszor, mert úgy érzem nem fer ami történt velem. Én is egy áldozatnak érzem magam, épp úgy mint amikor más érzi magát áldozatnak, ha egy borderline-os párja.

Nemtudom mit lehetne velünk kezdeni, de az biztos, hogy így élni nincs értelme, hogy mindenki utaljon azért ami vagyok, és közben meg tudom belül, hogy nem én akartam ilyen lenni és baromi nehéz ezt kordában tartani.

Ezzel nem teljesen értek egyet..

Ez nem csak az onuralomrol szól, hanem egy borderline betegnél főleg ott erősödnek fel a tünetek, amikor valakivel szorosabb kapcsolatba kerül, éppen ezért csapódik minden a rokonokon, csaladtagokon, hazastarson stb.. Pont attól félünk, ha kotodunk valakihez, az el fog hagyni, ezért őrült módjára próbálunk küzdeni ezellen.. Míg ellenben azok akikkel csak felületes viszonyban vagyunk, azoknál nem jelenik meg ennyire erősen ez a tünet, mert azoktól az emberektől nem várunk el ilyen törődést. Szerintem.. Nálunk ott kezdődik a baj, ha egy kapcsolat elkezd elmelyulni.. Akkor nagyon félünk, hogy nem lehet minket szeretni, csak elhagyni..

Hát igen... Szerintem ha velem nem közlik, hogy beteg vagyok és hogy bármit érzek, azt nem vezethetem le csak úgy a másikon, meg akkor sem ha "jogosnak" érzem, meg mindig idegbeteg módjára viselkednek. Az a baj, hogy én nem is nagyon voltam tudatában, mit okozok ezzel másoknak magam körül. Én főleg a csaladtagjaimmal viselkedtem durván és a közeli barátokkal. Nemtudom tényleg mi a megoldás. Talán ez még egy fokkal jobb, hogy valamilyen szinten már kezdem tudni normálisan lekommunikalni, mit érzek és nem egyből duhrohamot kapni, de az a baj, ettől még a másiknak ugyanúgy elege lehet belőlem. Ki szeretne állandóan egy depis valakit patyolgatni.. Senki. Szóval a nyugodt kommunikáció meg mindig jobb mint a duhroham, de attól még nem biztos, hogy mellettem maradnának. Egy csodtomegnek érzem magam, aki nem képes nyújtani semmit a másiknak. Senki nem akar egy olyan partnert aki folyton sír, vagy szomoru.. Én pedig úgy érzem, soha nem leszek képes tartósan stabil lenni. Bírom talán pár napig, akkor is feszengve, aztán kirobbanok a szorongastol meg attól, hogy egy olyan valakit próbálok játszani aki nem vagyok. Minden álmom, hogy egy érett nő legyek, de nem vagyok az. És akárhogy próbálkozom, nem megy. Mindig kilog a lóláb. Tényleg nemtudom, ki bírna így elviselni.

Egyébként érdekes, mert több borderline -tol hallottam már, hogy a annak ellenére, hogy milyen durva viselkedese tud lenni, mégis sokszor volt olyan, hogy ők el akarták lokni a párjukat, de azok viszont így is folytatni akarták.

Nemtudom mi tud olyan vonzó lenni bennünk borderline-okban, hogy valaki ezek után is velünk akarjon lenni. Vagy lehet mazoista volt az illető.

Te amúgy eltudod mondani, mi az ami vonz téged egy borderline - ban? Van egyáltalán valami jó is bennünk? :/