Ez alapján depressziós vagyok?

Azt érzem, hogy minden untat, és igazából semmi nem érdekel annyira, mint régebben. Nehezebb ember vagyok, mint voltam, egyre türelmetlenebb vagyok mindenkivel, egyre kisebb dolgok nagyon idegesítenek, mindenkiben csak a rosszat látom, beleértve magamat is. Valamiféle meghatározhatatlan undort érzek, azzal párhuzamosan, hogy úgy érzem, kisiklott az életem, és sosem lesz olyan, mint szerettem volna. Nem nagyon érzek szeretetet magamban. Rengetegszer egyszerűen elhagy az erő és minden különösebb ok nélkül ledőlök pihenni, bár igazából cseppet sem vagyok fáradt. Fizikailag sosem merülök ki, csak mintha az agyam nem bírná a mindennapokat. Ilyen pihenésekkor meg az történik, hogy mindenféle filmjeleneteket kezdek el vetíteni a fejemben, nem tudom, miért.

Igazából nem tudom, ez depresszió-e, mert az állítólag ok nélkül tör az emberre, míg ennek a világutálatnak szerintem jól körülhatárolható okai vannak az élettörténetemben, de végeredményben mégis olyan, mintha depresszió lenne. Általában akkor érzem jól magam, amikor éjjel fent vagyok, vagy valamiért nem süt a nap, mondjuk ha esik az eső. Viharban vagy nyomasztó időben kifejezetten kisebbnek érzem a belső szorítást. Akkor is igaz ez, ha valamelyik ismerősömről kiderül, hogy nem olyan felhőtlen az élete, mint hittem, mert pl. szakítottak a párjával.