Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Lehet, hogy lisztérzékenység?...

Lehet, hogy lisztérzékenység? Aki valamiféle intoleranciával küzd, kérem, segítsen!

Figyelt kérdés

A nyáron leszek 21 éves, és kezdek teljesen összeomlani.

Hosszú évek óta keringek az orvosok között - mindenfélénél megfordultam már, de mindig továbbtessékeltek, nógyógyászokhoz, belgyógyászokhoz, urológiára, meg sem tudom már számolni, hány féle helyre és mennyi alkalommal. Még sebésznél is voltam. Már nem tudom, milyen vizsgálat maradhatott még hátra, úgy érzem, nem is vesznek engem komolyan.

A hasi fájdalmak néha elviselhetetlenek. Folyamatos nógyógyászati fertőzésekkel és gombákkal küzdök, nem tudnak rendesen kikezelni. Gyulladások. Haspuffadás. Hihetetlen feszültség, már-már a depresszióig, ami nem éppen előny az egyetemen és a munkámnál. Nem mintha a folyamatosan betegeskedés az lenne, vagy a vérszegénység, ami állandóan visszatér, ráadásul egyre fogyok, de ezt ráfogják az idegességre. A bőröm, főleg a hátamon folyamatosan piros. Úgy érzem, bármennyire is próbálok magamra ügyelni, semmi sem használ. A koncentrációm egyre gyengül, még a látásom is, eddig még sem találtak nekem értelmes magyarázatot az orvosok. A vérképemben mindig csak a vas az, ami igazán alacsony, de az mindig. Innentől kezdve szétteszik a kezüket, és ennyi.

Három hónapja vettem egy lisztérzékenységi gyorstesztet, de az negatív lett. A háziorvosom ajánlására most a vérből is vizsgálják, de ez még idő, mire kiderül. Elképzelhető, hogy a negatív gyorsteszt ellenére ez pozitív lesz? Ha a vér is negatív, akkor mi a **** lehet még?? Könyörgöm. Mert az orvosok nem igazán segítenek nekem...


2011. máj. 4. 20:41
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
40%

Én lisztérzékeny vagyok. Nekem kimutatta a gyorsteszt is, de van pár % esély arra, hogy LÉ vagy, és nem mutatja ki.

A nőgyógyászati gombás fertőzéseknek nem hinném, hogy ehhez köze van. A bőröd csak piros, vagy vízhólyagszerű kiütések is vannak rajta?

Voltál mindenféle allergiavizsgálaton?

2011. máj. 4. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
42%

Én 19 éves vagyok, 2 éve derült ki a lisztérzékenység nálam. Ahogy tudok, segítek. Bér tünetek alapján lehet ez is, de én inkább másra tippelnék: esetleg bélgyulladás vagy csak a túlzott stressz, esetleg a nagyon egészségtelen táplálkozás? Nálam a lisztérzékenységnek más tünetei voltak: havonta hasmenés, előtte órákig elviselhetetlen bélgörcsök, majd órákig wc-n ülés... de ez csak havonta kb, mint írtam. Közben fájdogált is a hasam pár naponta, de azt ki lehetett bírni. Viszonylag sovány voltam, de azóta sem híztam egy dekát sem. Sőt a sápadtságom és a gyengeségem sem múlt el ettől, hiába diétázom, szinte semmit nem ér, ugyanúgy érzem magam. 16 éves koromban derült ki a görcseim miatt, hogy laktózérzékeny vagyok, Ez okozta a tüneteimet, 1 évig szedtem Lactase tablettát (ami pótolja a hiányzó laktáz enzimet a szervezetemben), azalatt soha nem jelentkeztek újra a tüneteim. Ja és akkor még a lisztérzékenységre negatív lett minden vizsgálat! De az orvosom lelkiismeretes volt, visszahívott félévente vizsgálatokra, aztán 1 évvel rá kiderült, hogy mégis lisztérzékeny vagyok... csináltak genetikai vizsgálatot, ami bebizonyította (nálad is ez lenne a legcélszerűbb). Azóta a liszttel is diétázom, de mint írtam, semmi javulás nem volt tőle. A laktózzal van gondom néha, ha nem veszek be Lactase tablettát, görcsöl a hasam, fel vagyok puffadva, de néha megszegem a diétám, megeszek egy pizzát vagy egy sütit, és semmi bajom tőle. Érdekes. :) De ez nem mindenkinél van így, valakinél szörnyű panaszokat okoz a liszt. Az is érdekes, hogy 3-4 vizsgálat, évekig nekem negatív lett. Szóval nem megbízható.

Ja, és én is csináltam neten rendelhető tesztet, nekem is negatív lett a lisztre. Jobb dokihoz menni vele, ha negatív lesz, érdemes később újból megpróbálni, mint nálam is történt.

A tüneteid alapján lehet, hogy az vagy, nem kizárt. De nem egyértelmű. Én is vashiányos vagyok mindig, de hiába diétázom, semmit nem ér ám! Ugyanúgy megmaradt a rossz felszívódás, a vashiány stb. :( Esetleg a hasfájás, illetve a puffadtság az, amitől megszabadulhatsz. Keress fel még több orvost, ha kell, magánrendelésen, menj belgyógyászhoz, mert az ő dolguk ezt kideríteni! Ha sima rendelésen nem foglalkoznak veled, menj maszekon, ott talán... :/ Nem egyszerű, de ezen csak orvos segíthet, ha végre találsz egy lelkiismeretes orvost, ő meg fogja oldani a problémáid.

Ja, és még valami: eszembe jutott, nekem is volt már többféle gombám, a nőgyógyász azt mondta, a vashiány, esetleg a túlzott cukorfogyasztás vagy a fogamzásgátló! Nekem hüvelygombára a Colpo Cleaner laktózos hüvelyzuhanya segített.

Sok sikert és kitartás, remélem kiderül, mi a probléma! De tudod a lisztérzékenység olyan sokoldalú betegség, ismerek 20 beteget, mindenkinél máshogy jelentkezett, így nagyon nehéz... :/

2011. máj. 4. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Csak alap allergiavizsgálatokon. De folyamatosan tüsszögök például, a torkom sokszor kész, és igen, nálam is felmerült a laktóz elleni érzékenység. Ezt is meg fogják vizsgálni.

Olyan szívesen találkoznék már egy igazán lelkiismeretes orvossal. Tényleg rengeteg helyen megfordultam már, de sajnos az én fizetésemnek is vannak határai. De nincs más választásom.

A lisztérzékenység főleg azért is merült fel, mert a közeli rokonaim között is van egy-kettő, akiknek ez a bajuk. Már látom, hogy valóban nem egyszerű ezt kideríteni. Talán, ha biopsziáznak, az kimutat valamit... csak hát negatív véreredménnyel nem csinálják meg... az agyam kivan már ettől.

Amennyire csak tudok, megpróbálok egészségesen étkezni, nem igazán vagyok édességfüggő, sőt. Azt hiszem, már tényleg mindent kizártak, a felszívódással lehetnek gondok.

Nagyon, nagyon szépen köszönöm a válaszokat. :) Ez nekem iszonyúan sokat jelent. Ez már nem csak az életem részét teszi ki, hanem régóta meghatározza minden pillanatomat.

2011. máj. 4. 21:34
 4/13 anonim ***** válasza:
57%
A tüneteid nagyon sokrétűek, én inkább valami pszichoszomatikusra tippelnék, persze az ételallergia sem kizárt nagyon sok embernek van rejtett lisztérzékenysége.
2011. máj. 4. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim válasza:
100%

Én is lisztérzékeny vagyok.Nekem is hasmenés, vérszegénység, vashiány voltak a tüneteim na meg a fejfájás, hullott a hajam, idegesség.A gyors teszt nálam nem biztosra mutatta, így elküldtek gasztroenterulógus-hoz szövettani vizsgálatra.Ott kiderült, hogy az vagyok, meg persze az is hogy refluxos is.


18/L

2011. máj. 4. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
57%

Nekem vastagbélgyulladásom volt hasonló, de a vérkép kimutatja, ha gyulladás, utána lehet menni tükrözésre... Állandó hasmenés, hasgörcsök, száraz bőr, sápadtság, nőgyógyi izék. 10 évig szedtem gyogyót. Most 10-15 éve már nem. Mikor kigyógyultam, akkor meg kiderült, hogy keményítő-intolarenciám van (terheléses teszt, cukorra is megnézik). Állandóan nagyon fájdalmasan puffadtam minden kaja után, már alig mertem enni. Diéta, gyógyszer. Kb. 2 év. Aztán csináltam egy kemény candida-diétát (neten sok van róla) és találtam jó homeopatát, és az is használt. Most már jó pár éve csak akkor diétázom egy-két hétig, ha újra előjön valami.

De azért eljárok félévente-évente kontrollra. Ha gondolod, privátban tudok ajánlani egy nagyon kedves, empatikus és alapos gasztroenterológus nőt, aki nekem bevált.

Ja és tudom, hogy nehéz ez, mert pszichésen is előjön persze sokminden, de ilyenkor már ki tudja, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás... :(

2011. máj. 5. 04:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Sziasztok!


Ajánlok nektek egy orvost, aki nem a hagyományos orvoslás elveit használja. Pontosan az a szakterülete, amire nektek szükségetek lehet, vagyis táplálkozási tanácsokkal, és életmódi javaslatokkal látja el a hozzá bejelentkezőket, valamint vitamin-terápiát alkalmaz, ami nagyon hatásos. Már sokaknak tudott segíteni, fel kell hívni őt, és megmondja hogy vállal-e. Nem kér csillagászati összegeket, viszont alapos, és lelkiismeretes, szerintem ő lesz az, aki tud nektek segíteni.Ha beütitek a nevét a keresőbe, ott lesz az elérhetősége. dr Lenkei Györgynek hívják.

2011. máj. 7. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 Lizi 30 válasza:
Nekem is ezek a tüneteim voltak mint neked,de fájt még az ízületem a kezemen és a lábamon és folyamatosan megállíthatatlanul fogytam,mindig fáradt és gyenge voltam,hullott a hajam,az összeomlás szélén álltam,de nem szabad feladni.Az orvosok küldtek ide-oda,de nem tudták mi a bajom,meg néhányat nem is érdekelt,letudták azzal,hogy hisztis vagyok,meg képzelgek.2.5 év telet el így az életemből.Végül egy természetgyógyásznál kötöttem ki, aki a Candida diétát javasolta.Csináltam egy fél évig ,de nem jött az áttörés,a görcsök ugyan úgy jelentkeztek.Véletlenül jöttem rá,hogy lisztérzékeny vagyok,nagyon éhes voltam és egy szelet kenyér volt nálam,utána persze jöttek a görcsök.Kipróbáltam egy hétig a gltuénmentes diétát,és sokat javultam,utána visszatértem a hagyományos étkezéshez és újra jöttek a tünetek.Elmentem orvoshoz,megcsinálták a gyomortükrözést,de nem tudták kimutatni,csak gyulladást a vékonybélben,itt nálunk nem csináltak vérvételt.Az orvos azt mondta majd egy év múlva próbálkozzak újra.Egy év szenvedést már nem bírok ki.Azóta gluténmentes dolgokat eszem,és elmúltak a panaszaim,orvosi papírom sajnos nincs róla,így támogatást sem kapok.A nőgyógyászati gyulladásom,gombásodásom havonta jelentkezett,amibe már bele voltam betegedve.A gluténmentes diéta mellett naponta megettem egy nagy pohár joghurtot,hogy a bélben a jó baktériumok szaporodjanak,körömvirág teát ittam naponta 2 csészével, 1.5 liter ásványvizet és körömvirág szappant használtam.Sokat túrázok,bringázok a hegyekben.Azóta nagyon jól érzem magam,megszűntek a tüneteim.Csak az a rossz,hogy erre 3 évet kellett várnom,és magamtól rájönni.
2011. máj. 13. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Először is, köszönöm szépen a válaszokat. :) Most már sikerült lenyugodnom. Lizi30: mintha csak magamat hallanám. Végre nálam is kiderült a számomra érthetetlenül nehezen megszült igazság - a lisztérzékenység -, de erre úgy kellett rávezetni az orvosokat. Csak rám tekintettek, és annyit mondtak, nyugodjak bele, nincsen semmi bajom, egészséges és fiatal vagyok. Na tessék. Megérte makacskodni. Tudom, hogy ha rosszul van az ember, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni - de képtelen voltam megértetni másokkal, hogy a tudatom teljesen tiszta, nem vagyok gyogyó, se hipochonder. Én csak annyit éreztem, hogy így nem tudok tovább élni, ez nem lehet egy állapot.

Kiderült, hogy vitaminilag nulla vagyok, és hogy tele vagyok krónikus gyulladásokkal. Hogy a pajzsmirigyem és a további hormonok is bőven érintettek, és borzalmasan, vagy nem működnek. Én ezt nem nevezném egészségnek, hanem inkább meddőségnek. Ez az eredménye.

De most már bizakodok a diétában, mindenhonnan azt hallom, hogy nagyon hamar rendbe tudja hozni az embert. :) Nekem a hormonok a leginkább fájó pontok most a lelkemben, de remélem, hogy valahogy ezek is normalizálódnak. Üzenem mindenkinek, hogy akinek hasonló tünetei vannak, az erőszakolja meg az orvosát egy vérvételért a lisztességre, mert nem kerül túl sokba. Szerintem.

2011. máj. 17. 21:50
 10/13 anonim ***** válasza:

"Jól" van, legalább kiderült. De most a gyógyulás útjára léphetsz! :)

Gimi alatt engem 2 évig küldtek pszichológushoz, aztán mikor csináltak egy tükrözést (mert orvost váltottunk) hitték el, hogy nem csak beképzelem a hasfájást... no comment.

Gyors jobbulást!

2011. máj. 18. 03:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!