Kinek akarják beadni a 9,5 millió adag vakcinát?
Most olvasom, hogy a kormány 9,5 millió adag vakcinát akar rendelni, az érdekelne, hogy kinek akarják beadni ezt a mennyiséget?
Úgy kell lasszóval keresni embert, hogy elmenjen a 3. oltásra, ez a mennyiség majdnem a teljes lakosság, amiben benne vannak már a gyerekek és az idősek is.
Egyébként ritkán mondom ezt pártunk és kormányunk kapcsán, de ez nem eg yhülye húzás.
A közelkeleti vagy gazdaságilag túl kicsi országok nagoyn hátrasorolódtak az oltásvásárlási listán. Pl fél éve volt egy interjú az iraki egészségügyi miniszterrel aki mondta, hogy hát leadták a rendelést oltásra, de a gyártók a nagyobb felvásárlókat előrébb helyezték a prioritási listán, emiatt ők csak akkor jutnak sorra amikor már kiszolgálták az EU meg USA meg társai igényeit. Addig kaptak 5000 vakcinát Kínától azzal a feltétellel, hogy ebből 4000et az irakban lévő kínai vendégmunkásokba nyomnak be. Ugye két oltás kell egy emberbe, szóval maradt 500 iraki akit be tudnak oltani vele.
Nyilván azóta sokat javult a helyzet (gondolom) mert a legnagyobb piacokon már elegendő vakcina van, de aki még mindig sorbanáll, vagy pl geopolitikai helyzete miatt nem jut nyugati vakcinához, de szeretne, azoknál még mindig lenne igény.
Szóval azon kívül, hogy valószínűleg jó pénzt adnak a soron kívül kapott vakcinákért, még a két ország kapcsolatának is jót tehet egy ilyen akció.
Nomeg nem romlik ránk, az sem utolsó:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!