Hogy fogjuk így elérni, hogy az ország 80%-a be legyen oltva?
Sajnos az oltási kedv egy pár hete megtorpant. Aki eddig várt a Pfizerre (ahogy én is), mostanra már beoltotta magát, persze mindig van pár száz ember minden nap, aki észbe kap, és beregisztrál az oltásra, de ez még mind kevés. Köszönhetően a sok konteós oldalnak, a megvezethető, aluliskolázott rétegnek, van kb 3 millió ember, aki a jelenlegi szabályok szerint oltható lenne, de mégse kívánja felvenni az oltást. Persze 99%-uknak nincsen semmilyen komolyabb indoka.
Mi lesz ezek után? Szeptemberben miattuk megint be kell zárni az országot, hiszen el fog terjedni a Delta-variáns? Esetle bízhatunk benne, hogy az oltottak rendesen élhetik az életüket, és csak az oltatlanokat fogják szegregálni? Pl. boltba is csak PCR teszttel mehetnek, utcán sem vehetik le a maszkot, stb.
Én azért félek a vírustól, mert ezen az oldalon van néhány ember, aki a korosztályomba tartozik:
Az alapbetegségeim nem feltétlen relevánsak, sőt, viszont szezonális influenza, hányós-hasmenős vírusok, hörghurutok, légcsőhurutok esetén ennél jóval alacsonyabb a halálozás a korosztályomban is.
Ezen felül ott van a poszt-COVID lehetősége. Poszt-COVID-ra illetve eleve nagyon hosszú és kemény COVID-átvészelésre bőven van példa a környezetemben, de ez nem reprezentatív, így utána is néztem, tájékozódtam. Nem akarok egy téves koronavírusra adott immunválasz miatt fél-egy évre kiesni a munkából, egyetemről (idegi szövődmény), legyengülni (szívizomgyulladás, mint szövődmény), nem akarok végleges egészségkárosodást, de "csak" fél évig tartó szaglásvesztést sem.
Hiszek abban, hogy nem akarják átverni az egész világot, nem verik át az embereket Ásziában, Európában és például az USA-ban tömegesen. Nem rendezik meg a tele kórházakat, nem megrendezett jelenet, hogy a magyar kórházakban normál osztályokat kellett átalakítani intenzív osztályokká, nem megrendezett jelenet, hogy a médiát nem engedték be, hogy ki ne derüljön, MÉG DURVÁBB a helyzet, mint Orbán állítja, nem megrendezett jelenet, hogy a munkatársam, akinek a párja kórházban dolgozik, most is maszkot hord és ki is fejti, hogy még mindenkinek kellene, nem megrendezett jelenet, hogy a második hullám vége felé, harmadik hullám közepén annyi ember hunyt el vagy gyászolt a környezetemben, amennyi soha és amit sokan 56 óta nem éltek át.
Hiszek abban, hogy ma már tart ott a technológia, hogy ismert technológiákkal (még a legújabb technológia, az mRNS is több éves, de a többi pláne régi) 1 év alatt biztonságos oltóanyagot lehet előállítani.
Azt gondolom, hogy akinek hiba van az immunrendszerében és azért gondot okoz az oltás, annál előbb-utóbb kihozná valami ezt a hibát. Betegség még nagyobb eséllyel (hiszen erőteljesebb dolog), mint az oltás.
A tudományban hiszek.
Nem fogok oltárt emelni a saját szervezetemnek, amikor tudom, hogy az evolúció közel se tökéletesre alkotta (sőt, kifejezetten sz.rra), viszont a tudomány elég nagy sikereket ért el abban, hogy életben tartsa az embert (bár emiatt túlnépesedés is van).
# 34
Már hogy terjesztenék a kórt pont az oltottak?
Ha ez igaz lenne, még mindig köztünk lenne a mumpsz, a skarlát, a kanyaró, a torokgyík, a feketehimlő, a bárányhimlő...
Az oltás hatására az immunrendszer megtanul védekezni, így a bejutó tényleges kórokozóra gyorsan reagál, vagy meg se fertőződik, vagy ha igen, enyhén és kevés vírust ürít. Középiskolai biológiaórán hiányoztatok?
33."Nem fogok oltárt emelni a saját szervezetemnek, amikor tudom, hogy az evolúció közel se tökéletesre alkotta"
De tökéletesre alkotta,csak nem az evolúció.
# 36
Akkor innentől kezdve veled nincs miről beszélni.
Amúgy az emberi szervezet nemhogy nem tökéletes, hanem egy rakás sz.r, tehát az istened se tökéletesre alkotta.
#37
"hanem egy rakás sz.r"
Legfeljebb csak a tiéd, mert azt kapod, amit megérdemelsz. Ha nem foglalkozol minden egyes nap saját testi és lelki egészségeddel, akkor nem is fogsz egészséget kapni, csak betegséget. A te döntésed, hogy mit csinálsz saját magaddal.
Az én szervezetem makk egészséges. ☺️😛
"Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége. Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk." Arisztotelész
39
Ha a fenti betegségektől meg tudtunk szabadulni VÉDŐOLTÁSOK által, akkor a koronavírustól miért ne tudnánk? Tényleg érdekel. Akár angolul is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!