Házasság vagy egészség?
Figyelt kérdés
Nem látok tisztán ebben a kérdésben, hogy mekkora mértékű a kockázat. A férjem a rokonát fogja egy halasztható műtét után egy magánklinikáról ahhoz a rokonukhoz fuvarozni, ahol a beteg lábadozni fog.A műtét előtt negatív PCR teszt szükséges. Azonban az átfutási idő miatt ez legalább egy hetes, mire a betegek bekerülnek, tehát semmi információt nem ad a státuszukról. Két napot fog a fekvőbeteg intézményben tölteni. Azt tudjuk biztosan, hogy korábban átesett a fertőzésen, IgG teszt igazolja. Krónikus beteg vagyok, veszélyeztetett, sem a férjem, sem én nem estünk még át a fertőzésen. Számomra túl nagy kockázatot jelent, érintkezzek a férjemmel, aki előzőleg egy kórházból jövő személlyel több órán át egy autó légterében utazott (természetesen maszkban). Sajnos a meglévő betegségeim miatt kis eséllyel élném túl a fertőzést, oltást még nem kaptunk. Így én azt látom megoldásnak, ha a következő napokat - beleértve a húsvétot -külön töltjük. Amíg kiderül, fertőzött-e a férjem. Ő úgy gondolja, hogy a kockázat alacsony, nem kellene aggódnom amiatt, hogy több órát eltölt egy autóban egy kórházban hazatérővel. Kinek van igaza?2021. márc. 29. 10:20
11/14 A kérdező kommentje:
Igen, azért nem írtam le, hogy milyen rokon, mert a kockázat szempontjából teljesen mindegy. A kockázatot nem a rokonsági fok jelenti, hanem az a tény, hogy a beteg kórházban volt. Egy orvos rokonom, aki egy éve dolgozik a covid osztályon, pontosan ugyanazt mondta, mint a 8-as. A saját édesapjának is azt mondta, mikor rosszul volt, hogy ne menjen be, mert ha nem covidos, majd az lesz. Az, hogy az anyósod veled lakik,megmagyarázza a rosszindulatodat. Ahhoz, hogy melyikünk hol fog lakni a karantén alatt, szintén nem a kérdés tárgya, nem mellesleg semmi közöd hozzá.
2021. márc. 29. 12:02
12/14 anonim válasza:
10!
Nem, nem jelent magasabb kockázatot. A kérdés provokatívan íródott.
13/14 anonim válasza:
Semmi rosszindulat nincs bennem. Benned van. Szia.
14/14 anonim válasza:
Paranoiás hipochonder vagy. De ha neked ennyit jelent a férjed, akkor azzal a házassággal nagyon komoly bajok vannak. Csak ne csodálkozz, hogy aztán majd a szomszédasszonyhoz fog hazamenni szegény. Túlságosan sok TV-t nézel, ennyi a baj. Értelmezni kellene a számokat, nem pedig bedőlni az alaptalan pánikkeltésnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!