Nem látok tisztán ebben a kérdésben, hogy mekkora mértékű a kockázat. A férjem a rokonát fogja egy halasztható műtét után egy magánklinikáról ahhoz a rokonukhoz fuvarozni, ahol a beteg lábadozni fog.A műtét előtt negatív PCR teszt szükséges. Azonban az átfutási idő miatt ez legalább egy hetes, mire a betegek bekerülnek, tehát semmi információt nem ad a státuszukról. Két napot fog a fekvőbeteg intézményben tölteni. Azt tudjuk biztosan, hogy korábban átesett a fertőzésen, IgG teszt igazolja. Krónikus beteg vagyok, veszélyeztetett, sem a férjem, sem én nem estünk még át a fertőzésen. Számomra túl nagy kockázatot jelent, érintkezzek a férjemmel, aki előzőleg egy kórházból jövő személlyel több órán át egy autó légterében utazott (természetesen maszkban). Sajnos a meglévő betegségeim miatt kis eséllyel élném túl a fertőzést, oltást még nem kaptunk. Így én azt látom megoldásnak, ha a következő napokat - beleértve a húsvétot -külön töltjük. Amíg kiderül, fertőzött-e a férjem. Ő úgy gondolja, hogy a kockázat alacsony, nem kellene aggódnom amiatt, hogy több órát eltölt egy autóban egy kórházban hazatérővel. Kinek van igaza?
Neked van igazad. Az, hogy ő tagadásban van, az még benneteket nem óv meg a fertőzéses. Személyesen ismerek olyat, aki 2x esett át a covidon, a 2. alkalommal ő kezdte a sort a családban, és mind a gyorstesztje, mind a PCR -ja negatív lett, de az összes tünetet produkálta. A másik 4 fő pozitív lett náluk nem sokkal később.
IgG teszt alapján ő is volt fertőzött.
Sajnos nem ad védettséget, ha már voltál covidos, és a negatív teszt sem garancia semmire. :/
2021. márc. 29. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
2/14 anonim válasza:
Ha tenyleg ennyire veszelyes lenne rad a virus, es csak a ferjed tudja hazavinni a rokont, akkor inkabb legyetek kulon.
De egyebkent ti nem dolgoztok, nem jartok sehova?
2021. márc. 29. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
3/14 anonim válasza:
Egyikőtök sem dolgozik, nem jártok bevásárolni, konkrétan vsak otthon vagytok a négy fal között?
2021. márc. 29. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
4/14 anonim válasza:
Egyebként rosszabbra számítottam, azt hittem, a férjed járványtagadó+oltásellenes, és mondjuk 35 éves érettségi találkozót szervez hozzátok grillpartyval egybekötve, 'mindenki hozhathja a párját is' mottóval.
Ezt a kérdésben említett problémát egy karantén megoldaná, vagy ha volna olyan személy, aki túl van 2 normális oltáson (a kínainál ugye maga Kina is nézegeti, hogy kell-e esetleg 3. is...), és a 2. utáni immunválasz-időn is.
Ha meg ilyen nincs, akkor meg kell "karanténulnod" (vagy a férjednek).
2021. márc. 29. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
5/14 A kérdező kommentje:
Nemcsak a férjem tudná hazavinni. Az a rokona, akinél a beteg lábadozni fog, szintén el tudná vinni. Ő közelebb lakik. Én a munkám jellege miatt nem tudok távmunkában dolgozni, de szerencsére a munkavégzés helyén egyedül vagyok, egyedül dolgozom. Ha ritkán kell valakivel egyeztetnem, maszkban, távolságtartással teszem. Ezen kívül ő heti 1x megy boltba, senkivel nem találkozunk és nem megyünk sehova 1 éve.
2021. márc. 29. 11:27
6/14 anonim válasza:
Tehat anyósodat műtik és xarul esik, hogy a fia akarja haza vinni.
2021. márc. 29. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
7/14 A kérdező kommentje:
Nem az anyósom, az anyósom, akit nagyon szerettem, sajnos már nem él. A testvérét műtik. Ami a kérdés szempontjából irreleváns. Sajnálom, ha rossz a viszonyod az anyósoddal. Azt még jobban sajnálom, hogy beteg vagyok. Lapozz, kérlek.
2021. márc. 29. 11:42
8/14 anonim válasza:
#6, ez őszintén nem teljesen mindegy?
Ha a gyereke lenne vagy a saját anyja, akkor nem tartana joggal attól, hogy elkapja és nem éli túl?
Nettó rosszindulat amit sugallsz.
Az _összes_ orvos ismerősöm (eü. határterületén dolgozom) azt fújja, mint a perces, hogy bármilyen áron el kell kerülni a korházat, akkora a baj. Gyakorlatilag megpecsetelődik a sorsod ha bekerülsz egy lábtörés miatt is. Akkor most minek anyósozol ebben a helyzetben?
2021. márc. 29. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
9/14 anonim válasza:
8!
Nem, nem mindegy. Rokon. Mi az hogy rokon? Miért nem lehetett leírni, hogy a testvére?
Kérdező!
Nem rossz a viszonyom anyóssal, nálunk lakik.
Nagyon eltúlzod a helyzetet, de a te dolgod. Pontosan hol fogsz lakni amig nem óhajtasz a férjeddel találkozni?
2021. márc. 29. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
10/14 anonim válasza:
Mondjuk mert irreleváns a tények szempontjából. (esélyek, valószínűségek, fertőződés, kockázatok, ilyenek...)
De tessék nyugodtan hergelődni tovább, értjük, hogy az anyóssal súlyosbított vírus magasabb kockázatot rejt magában. 🤦♀️🤷♀️
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!