Mivel a vakcina megkapása után is elkaphatja az ember a fertőzést-csak enyhébb lefolyása lesz-,akkor az miért oltassa be magát, aki csak azért tenné mert jobban fél a vírus szövődményeitől, mint a vakcina jövőbeni esetleges mellékhatásaitól?
Tudom, hogy a mielőbbi nyitás, a betegség könnyebb lefolyása, illetve a kórházak véges erőforrásai miatt is kell oltakozni.
Tehát aki azért dönt az oltás mellett, mert fél a vírus által okozott szövődményektől annak rossz az oka, nem? Mivel így is úgy is elkaphatod és valószínűleg el is fogod, ergó a szövődményektől továbbra is félhetsz. Lehet, hogy nem így van, ezért tettem fel a kérdést.
Remélem érthető.
#13
Szerintem akiket leírtál azok egy szélsőséges része az oltáselleneseknek, nem ez az általános. Inkább a bizonytalanságot és bizalmatlanságot tapasztalom, ami érthető is, hiszen ostobán van kommunikálva ez az egész.
11
"Az a baj, hogy az oltást nem akarók tiszteletben tartják az oltakozókat,"
Érdekes, én soha senkinek nem mondtam még, hogy oltakozz, és a beoltott ismerőseim se, mert nem az én dolgom, viszont másoktól rendszeresen hallom, hogy "BE NE OLTSD MAGAD! MEGCSIPPELNEK, HALLOD?!?!? RÁKOS LESZEL!! ÉBREDJ!!!44!"
És nekem aztán elég sok rokonom van, és mindegyik a képembe dörgöli, hogy miért xar az oltás, és miért ne oltassa magát senki, holott ez engem ku*vára nem érdekel, és nem is mondtam soha senkinek hogy vegye fel az oltást, tehát nem értem, miért kell kompenzálni.
Arról nem is beszélve, hogy megnyitom a facet, és csak az ömlik a pofámba, hogy Kiss Jucika, háztartásbeli virulógus bizony tudja a nagy titkot, hogy csecsemő vér meg rákkeltőanyagok vannak az oltásban. :D És ezek még nem is az ismerőseim, mert azokat letiltottam, hanem facebookos csoportokban CSAK ez megy.
"#1 Miért nem alakulhat ki?"
Mert ez az oltás feladat :D
Meg lehet nézni az összes engedélyezett oltás peer-reviewed fázis 3 eredményeit, ott tisztán le van írva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!