Milyen érdekes, arra hogy "covid oltás tünetek" nem dob ko egyetlen 1 kérdést sem? Hmm
Ez a vita is elment a levesbe, pedig a téma érdekes lenne. Lassan egy éve, ömlik ránk az infó, főleg rinyáltatás hangulattal, de a gyakorlati életünk is be van korlátozva. Én elsősorban, az adatgyűjtési, kommunikációs torzításokat, aránytalanságokat látok, de abból még a szokásosnál többet, és nagyobbakat. Ennek egy kis szelete, h aki felvet bármilyen furcsaságot ellenmondást, azt rögtön ostoba laikus lakosföldhívő. Leggyakoribb érv: de az igazi szakemberek virológusuk egyebek azt mondják. néhányan akiket a médiába meghívnak, és a hivatalos tudományt képviselik valóban azt mondják.Lehet h titkos szavazáson már más lenne az eredmény. Akik feltételen hisznek a politikai vezetésnek, a médiának, a hivatalos tudománynak azok eddig nem vették észre h ezek gyakran hamukálnak?
Szóval szerintem világmanipuláció van, ami valószínűleg nem teljesen véletlen és a járvány gyakorlati kezelését és az oltást is érinti.
Facebookon van sok hiteles beszámoló. Az oltott kar izomláz szerűen fáj a legtöbb embernél. Enyhe láz, hőemelkedés, levertség, fejfájás egy-két napig. Erről számol be a legtöbb ember.
Úgy néz ki, hogy idős, krónikus betegeket néhány esetben ez is elvisz. Néhány cikk jelent meg a hazai médiában is. Amerikában adatbázis van az oltottakról, ott eddig 329 ember halt meg néhány nappal az oltás után, de van köztük olyan is, aki öngyilkos lett, szóval ebben semmilyen szűrés nincs.
Azt az adatbázist én is néztem már, ahol jegyzik a Moderna és Pfizer oltások után elhunytakat. A legtöbb 75 év feletti volt, de volt egy 3 év alatti is. Van pár olyan példa, - ha átböngészted az eseteket -, hogy néhányukra az oltást követő pár napban hirtelen fellépő szorongás, pánikroham tört. Így nem csoda, ha valaki inkább öngyilkos lesz.
Na, most az is durva, hogy 90-100 éveseket is beoltottak, és meg is haltak nemsokkal utána. Mi a francnak kell az ő szervezetüket egy kísérleti fossal terhelni?! Vagy ez lenne az új legális eutanázia
Nekem elég annyi is hogy bizonytalan, nem ismerjük azt hogy mit okoz mondjuk évekkel később.
Ha ez fél évig hatásos akkor fél évenként beoltják a népességet azzal amit nem ismerünk?
Kíváncsi vagyok hogy halhatott meg egy három év alatti amikor 18 év alattiakat elvileg nem is oltanak.
A stresszrol meg a pánik rohamrol annyit hogy ha a konteosok nem nyomatnak mindenhonnan a pánik keltest talán ez nem történik meg.
70 év feletti ember bármikor meghalhat barmitol. Lehet hogy csak szerencsétlen véletlenek hogy oltás után történt. A covidban is főleg az idősek halnak meg. De akkor mit mond a konteo hívő? "oh hát ezer betegsége volt valószínűleg nem is a covidba halt bele csak rafogjak". Ha a virusrol így gondolkozunk akkor az oltasrol miért nem hogy "oh hát ezer betegsége volt valószínűleg nem is az oltásba halt bele"?! Nekem ez a kettős mérce vicces hogy ha valaki meghal covidba akkor az nem a covid volt hanem az alapbetegsege, de ha oltás után hal meg az nem az alapbetegseg volt hanem az oltás.
Keresd meg azt az adatbázist, nyilvános. Ott van egy elhunyt 3 év alatti is.
A többség vagy aznap halt meg, vagy 1-3 nappal a vakcinázás után.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!