Vakcina rettegők, akik szerint félni kell a 10-15 éves mellékhatásoktól, erre mit mondotok?
1. Mint már régen kiderült, az mRNS technológia már korábban is HASZNÁLVA LETT.
2. Nem egy teljesen úgy vakcinát fejlesztettek, hanem a már meglévőket ALAKÍTOTTÁK ÁT. (mivel már ez előtt is létezett koronavírus ugyebár, csak nem ez a mutációja)
3. Az mRNS vakcinának NEM LEHETNEK HOSSZÚTÁVÚ MELLÉKHATÁSAI, mivel egy-másfél éven belül kiürül a szervezetből.
+1. Több ezer egyetemista megkapta a vakcinát, és NINCSEN SEMMI BAJUK.
Ennek tetejében mi az érvetek rá, hogy miért nem kéne beadatnotok a vakcinát? Mi az érvetek rá, hogy miért engedhetitek meg magatoknak, hogy ölbe tett kézzel hagyjátok, ahogy tönkre mennek családok?
Csak értelmes választ kérek, HIVATALOS SZERVEK OLDALÁNAK LINKJÉVEL ahol leírják ezt vagy pedig PhD-vel rendelkező embereket akik leírják ezt!!! Nem Gödényféle kamu orvosokra és Origora meg Indexre gondolok!
Jééé itt valakik gondolkoznak ésszerűen a hozzászólók közül...:)
Épp ezt írtam én is a legelső hozzászólásom végére (#51-es vagyok), hogy "És mindkét oldalt el kéne fogadni, azt is, aki beadatja, azt is, aki nem!", nem is értem miért NEM képesek elfogadni egyesek, ha valakik nem akarják beadatni.
#66, te ugyan honnan tudod ilyen pontosan mi van benne? Én azt sem hiszem el, hogy a vírus a denevérből/denevértől származik. Innentől kezdve valószínű a vakcinában fogok hinni, hogyne. Be akarod adatni, hát tedd meg, aztán éld nyugodtan az életed utána. Örüljél, hogy beadatod, más meg örül neki, hogy nem kell. Ennyi.
69: Igen, komoly gond van, terjesztitek a hülyeséget! TI PROPAGANDIZÁLTOK. Ezért kell törölni. Sikerül megérteni?
70: Mert hanyatlik a gazdaság. :D
"Nem állok le vitatkozni olyanokkal, akikkel szimplán más a véleményünk, felfogásunk. ;)"
Oké. Akkor most tisztázzuk utoljára. NEM VÉLEMÉNY ÉS FELFOGÁS KÉRDÉSE. Itt komoly tényekről van szó, amit egymástól független kutatások támasztottak alá. Nem felfogás vagy vélemény kérdése. Csakis magatokat járatjátok le ezzel, hogy nem hisztek az orvostudományban. Szánalmasabbak lettetek, mint a hívők. Isten kitalációja legalább már régóta fent áll, de ti... Ti még megalapozni sem tudjátok, miért mondotok ellent a természettudománynak... Buta, önelégült, csökönyös emberek vagytok, akik egyszerűen nem tudnak megküzdeni az igazsággal. Gyermekded álomvilágban ragadtatok. Nem is véletlen, hogy annyira fennhéjázóan, magabiztosan írjátok le a sok hülyeségeiteket. Titeket minősít.
És még valami. Senkit nem érdekeltek, pont ezért senki nem akar nektek rosszat. Nem érdekli az embereket mi van veletek. Nem akarnak megölni. Csak azt akarják, hogy működjön a gazdaság. Tudom, nehéz nektek elfogadni, de ez van.
Kérdező!
Te vagy szánalmas.
A sok vacaktól kezd már rohad i az agyad...
A 85 éves nagyanyám aki tifuszos is volt se akarja az oltást.
A legutolsó influenza oltástól 1 hétig nyomta az ágyat. Minek nekem az oltás???
Minden nap ma is megyek melózni.
Emiatt a nyomi nátha miatt 1 gyárban kell csomagolják a feleségemmel együtt mert elvesztettük a munkánk.
Több 100 ember között akik köhög ék, hapciznak, nem mosnak kezét pisi után stb...
Se kín sincs maszk se vegyi ruha se semmi.
Mégis élnek, élünk.
A meós programozó a feleségem raktáros én meg tolmács voltam.
Hallod csak az erős lelkünk miatt nem roppantunk össze még.
Negyed annyi pénzből élünk már lassan 1 éve.
Anyámnál lakunk mert albérletbe nem telne már.
Stb stb.
Ha azt hiszed, hogy minden a régi lesz 1 szuri után akkor te vagy a buta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!