Vakcina rettegők, akik szerint félni kell a 10-15 éves mellékhatásoktól, erre mit mondotok?
1. Mint már régen kiderült, az mRNS technológia már korábban is HASZNÁLVA LETT.
2. Nem egy teljesen úgy vakcinát fejlesztettek, hanem a már meglévőket ALAKÍTOTTÁK ÁT. (mivel már ez előtt is létezett koronavírus ugyebár, csak nem ez a mutációja)
3. Az mRNS vakcinának NEM LEHETNEK HOSSZÚTÁVÚ MELLÉKHATÁSAI, mivel egy-másfél éven belül kiürül a szervezetből.
+1. Több ezer egyetemista megkapta a vakcinát, és NINCSEN SEMMI BAJUK.
Ennek tetejében mi az érvetek rá, hogy miért nem kéne beadatnotok a vakcinát? Mi az érvetek rá, hogy miért engedhetitek meg magatoknak, hogy ölbe tett kézzel hagyjátok, ahogy tönkre mennek családok?
Csak értelmes választ kérek, HIVATALOS SZERVEK OLDALÁNAK LINKJÉVEL ahol leírják ezt vagy pedig PhD-vel rendelkező embereket akik leírják ezt!!! Nem Gödényféle kamu orvosokra és Origora meg Indexre gondolok!
Hagyni kell szépen elterjedni, az öregek kihullanak mint a tejfog aztán hellószia.
Úgyis azért lett ez kitálva, a nagy nyugdíjakat nem kell fizetni úgyis sokan vagyunk a földön.
Kíváncsi lennék akik ellenzik azok a mi a brét akarnak. Évekig még várni, közben állami finanszírozásból pcstverni otthon amíg a gazdasági helyzet olyan nem lesz mint 1.vh után. Nyílván :D
Mindegyik a influenza vagy a H1N1 oltás beadása után robbant le. Én akkor eldöntöttem, hogy nem fogom beoltatni magam semmi ellen.
38-as voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!