Szerintetek megúszhatjuk a járvány második hullámát a jelenleginél szigorúbb korlátozások nélkül?
A híreket olvasva mindenhol azt írják, hogy itthon a járvány helyzet kritikus szinten van. A legfrissebb adat erről az Európai egészségügyi szervezet által kiadott statisztika, miszerint Európán belül a legveszélyeztetettebb országok közé tartozunk a koronavírus járványt nézve.
Ezen kívül az országban is kezdenek a kórházak betelni, a lélegeztető gépekhez fogy a szakember pedig az influenza szezon még csak ezután fogja felütni igazán a fejét ami a koronavírushoz hasonlóan a krónikus betegeket az is könnyen lélegeztetőgépre vághatja.
Ezzel ellentétben Orbán továbbra is azt harsogja, hogy minden rendben van az országban és mindenkit el tudnak látni, közel sincs olyan nagy baj mint tavasszal volt.
Nyilván ebből a mentalitásból az szűrhető ki, hogy a jelenlegi korlátozó intézkedésekkel bőven kontroll alatt tudjuk tartani a helyzetet.
Mit gondoltok? Szerintetek igaza van Orbánnak és tényleg minden rendben van itthon járványügyileg, a második hullámot pedig megúszhatjuk a jelenlegi szabályokkal vagy hamarosan olyannyira fenntarthatatlan lesz az állapot, hogy drasztikusabb lépésekhez folyamodnak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!