Szájsebészeten két fogam kiműtik és össze varják kedden. A műtét alatt le kell vetkőzzek meztelenre vagy maradhat ruha rajtam?
Nem csak rajtad marad a ruha, de még a fogorvos és az asszisztens is ruhát fog hordani! :)
Bár igaz, a szádat azért ki kell majd nyitnod...
Vetkőzni a szájsebészeten????
Neked a fogaid nem a szádban vannak, hanem lejjebb?
Nekem a csuklómat műtötték szóba került hogy altatással fognak műteni, de végül az orvos úgy döntött hogy először megpróbálják a helyi érzéstelenítést ha működik akkor nem altatnak. Műtétnél időpontom volt műtét előtt kora reggel éh gyomorral már be kellett feküdnöm, délután 3 kor volt a műtét, annyit mondtak hogy a felső testem legyen meztelen mivel hónaljamnál adják be az érzéstelenítést, nadrág, zokni volt rajtam. A műtét alatt teljesen letakartak, a fejem volt szabad de a nyakamnál végig volt húzva a lepedő felfelé és a fejem felett volt egy ápoló akivel beszélgettünk. Ő inkább kérdezett hogy érzek-e valamit, rosszul vagyok-e meg nagyjából elmondta hogy mikor mire figyeljek oda. A műtétem után 1 órával majdnem saját lábon hagytam el a műtőt, 3 órát feküdtem, éjszakára nem volt indokolt hogy bent tartsanak mert ott laktam a kórháztól 300 méterre. Azzal a feltétellel engedtek haza hogy másnap 7 kor jelenésem van az orvosnál "viziten" utána elég volt csak 2 naponta visszamenjek.
Szájsebészeten is jártam kb ugyan az mint a fogászati kezelés, annyi eltéréssel hogy nyaktól kb lábközépig le voltam takarva és elég volt pólóra vetkőzzek hogy ne süljek meg. Amikor legelőször műtöttek egy baleset miatt az arcom volt felszakadva meg valami beleállva akkor ruhástól, cipőstől feküdtem rá a műtő asztalra, teljesen le voltam takarva.
Na, veled is csak a világ több...
Miért kéne levetkőzni? Beülsz a székbe, kapsz fájdalomcsillapítót és ha nagy màkod lesz, nem fogsz behugyozni a fàjdalomtól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!