Tudom, hogy hülye kérdés, de ne nevessetek ki, kérlek. Az a problémám, hogy nem tudok piszoárba vizelni, és úgy sem megy, hogy más hallja. (? )
Tudom, hogy nagyon hülyeség, de nem tudok mit tenni. Piszoárba egyszerűen nem megy, akkor se, ha mondjuk bemegyek egy olyan WC-be, ahol vannak páran, és beszélgetnek, akkor se, ha hallják, mert közel vannak, és akkor se megy, ha várnak rám. Mit tegyek, hogy ezt leküzdjem? Néha elég kellemetlen.
17/f
Szia!
Ezzel én is így vagyok, és nekem is nehéz ezt elfogadni. Ált. isk. koromban semmi gond nem volt vele. Aztán középsuliban sokáig nem jártam WC-re, egyszerűen nem kellett. Egy ideig valahogy közönségesnek tartottam ezt az egymás előtt hugyozást, szóval fülkébe elvonultam. Idén januárban elhatároztam, hogy rászokom a piszoárra, úgy gondoltam, hogy ha a többi fiú azt használja, akkor én is. Elhatároztam, hogy a fiú öltözőben fogok előszőr, mert ott csak egy piszoár van, és csak hátulról látnak, de aztán úgy gondoltam előtte nap, hogy elmegyek úgymond főpróbát tartani. Bementem Wc-re, de voltak benn, szóval inkább bementem volna egy fülkébe, de mind tele volt, szóval kénytelen voltam piszoárt használni, de egy másik srác is éppen hugyozott. Akkor jöttem rá, hogy nem megy. Másnap direkt jó sokat ittam, de mikor mentünk az öltözőbe, a szivem elkezdett verni, meg minden. A lények, hogy tök izgultam, és nem jött össze, egy csepp se jött ki. Azóta is próbálkozom, de nem igazán jön össze, sztem ezzel nem lehet mit csinálni. Sajna ezt úgy élem meg, hogy képtelen vagyok egy tök természetes dologra, amit sok más srác minden gond nélkül megtesz nap mint nap. Talán ha egy buliban kicsit sokat iszol, az segíthet, úgy értem, hogy kissé részeges állapotban az se zavarna ha 100 néznének. Szerintem próbálkozzál plázákban, sztem senki nem fogja se hallani, se látni hogy tényleg pisilsz-e. Sok sikert!
Beteg: Doktor úr! Nem tudok piszoárba vizelni, mert mindig belelóg.
Urológus: Próbálja meg állva, nem ülve !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!