Barbi011 kérdése:
Meleg a párom? Miért ragaszkodik a gumihoz? és miért kellett sokáig várni a sexre? Miért nem jo neki a sex?
Figyelt kérdés
Sziasztok.huszon éves lány vagyok. A barátom szintén. Egy nagy problémával küzdök, és kiváncsi lennék mások véleményére, hátha tudnak nekem segíteni. Kétségbe vagyok esve, h. a párom meleg. Ugyanannyi idős mint én. Másfél honapja vagyunk együtt. állítolag még szűz volt előttem is. Ezt nem ő mondta, hanem egy közeli ismerőse. én még gondoltam is, h. ezért nem fekszik le velem . De már egy honap után azért elég fura, h. még midnig semmi se volt. , egyzser meg probálta de abba is hagyta már az elején. Csak csokoloztunk és lehuzta a polom, de ennyi. Abba is hagyta azt mondta, hogy azért mert nem hozott gumit. én mondtam neki, h. régota gyogyzsert szedek és nem kell aggodni, de nagyon ragaszkodott hozzá. Utána sokáig semmi pedig sokat aludtunk egymás mellett, mig nem el bezsélgettem vele, teljesen normálisan, és azt mondta, h. nincs semmi betegsége és nem s meleg nem ezért ragazskodott a gumihoz. Azt mondta, h. nem volt biztos abban, h. én is akarom e. (pedig én adtam rá jeleket neki nem egyszer na mind 1 -. -) másnap megtörtént, de nem igazán állt neki fel. ő csinált velem szinte mindent, én is vele, ezek nekem jo is volt, de neki nem tudom. Mert felállt neki akkor se volt kemény. Nem teljesen és hamar le is lankadt. A piára fogta, hogy mert ivott kicsit (pedig be se volt rugva) másnap ugyanez volt pedig akkor még egy pohárral se ivott. Nem mondott semmit se erre már. Azon gondolkodok, hogy lehet, h. meleg és a nőkre nem izgul fel. Mert velem szerintem nincs gond semmiféle téren. A volt pasijaim sose panaszkodtak, ráadásul azért elég csinos lány vagyok mások szerint. Mi van ha én csak alibi vagyok a barátai előtt, h. ő nem meleg? és nekem most azok után, h. beszélgettem vele megtesz mindent h. nekem jo legyen, de gondolhatja, h. feltünik nekem, h. ő nála nem stimmel valami.huszon pár évesen azért ez furcsa. Nincsenek meleg megmozdulásai amugy, de ehhez nem is kell, h . Legyen szerintem attol még lehet meleg. Olvastam egy forumot ahol egy nő meséli el, hogy a férjéről 20év 2 gyerek után derült ki, h. meleg, és mindig nagyon jo volt a kapcsolatuk, nagyon szerették egymást de sexben nem nyilvánult meg, az ritka volt és gyenge mindig de nem gondolta, h. ez miatt mert valahogy mégis összehozott két gyereket. Mi van ha csak egy buliba volt vmi egyszer részegen fiuval amiből aztán később egyre több lett? Csak senki nem tud rola. (vagy sejtik csak nem akarnak tudni rola) és nem tudja eldönteni mi van vagy ha eltudja annyira szégyelli, h. inkább összejött egy jo csajjal, h. véletlen se higgyék rola, h. meleg. Mert lehet, h. már a többi fiu is elgondolkodott rajta és igy probálja álcázni. , és ismétlem nagyon normálisan már elbezsélgettem vele. De ugy gondolom ezt sose vallaná be. :S Ő azt állitja, h. szeret és imád, és hozzátenném, h. nagyon féltékeny mindenkire. De ettől ez még lehet álca . Nekem nagyon fura ez mind. A gumihoz ragaszkodás meg minden amit eddig leirtam . Lehet, hogy csak az miatt van ez, hogy szűz volt? De mi van ha csak lánnyal volt szűz még? Nekem furcsa, hogy ha nem meleg akkor miért volt szűz mostanáig, hiszen helyes gyerek és sokat járt bulizni. Most is van hogy bulizik mikor hétvége van, de akkor én is ott vagyok. Nagyon messze lakik tőlem ezt még hozzátenném, és kéthétig van itt pár napra szokott haza menni. Kitudja, h. ott mivolt vagy kije van? Nője biztosan nem, mert már ismertem előtte és mikor mesélték, h. szűz mi még együtt se voltunk, és azt is mesélték, h. barátnői se nagyon voltak és már ideje nincs neki, de akkor fene se gondolt pont erre, meg hát ugy voltam vele, hogy nem kell mindent elhinni -. - ) Köszönöm. Barbi2010. nov. 21. 19:51
11/11 anonim válasza:
Én azt gondolom, ha tényleg szűz volt, 20-on évesen, akkor nagyon gátlásos, és ha az első próbálkozások nem jönnek össze, nem adnak önbizalmat, akkor elfogy a kezdeményező kedve, és bizony kihat a merevedésre is, olyan szinten, hogy alig képes rá.
És mindez nem biológiai, hanem lelki eredetű.
Én azt mondom, türelem, ha van hozzá szinte biztosra veszem, hogy "belelendül", csak győzd visszafogni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!