Napi ~ 4l víz mennyire egészséges?
- Víz kivül nem iszom semmit..
- Rendszeresen sportolók..
Igaza van annak a kettő válaszolónak akik még az elején írtak:
Azért izzadsz gyorsan mert túl sokat iszol. Az állandó szomjúság és a fokozott vízfelvétel a szervezet kóros működését jelezheti. A túlzott folyadékfelvétel káros lehet a vesék, a keringés, illetve az anyagcsere kórállapotainak fennállásakor. Hiperhidrációnak nevezzük azt az állapotot, amikor a szükségesnél nagyobb mennyiségű víz halmozódik fel a szervezetben. Ez egészséges esetben nem fordul elő. Vannak helyzetek, amikor a megnövekedett folyadékfogyasztás szükségszerű és javallott. Ehhez nem szabad elfelejteni, hogy annak is több folyadékot kell fogyasztania, aki diétázik, ugyanis esetében a kevesebb étellel eleve kevesebb víz kerül a szervezetbe, illetve az anyagcsere takarékos működése miatt kevesebb víz keletkezik a táplálékok lebontása során. Ugyanakkor a só- és fehérjegazdag ételek mellé szintén több vizet célszerű inni, mivel az ásványi anyagok és fehérjék megnövekedett felszívódása miatt a vér besűrűsödik, ozmolaritása megnő, amit csak folyadékutánpótlással lehet a normál tartományban tartani. Lázas betegség fennállásakor kötelező a fokozott folyadékbevitel, mivel a lázas beteg étvágya általában rossz, illetve az emelkedett testhőmérséklet is extra vizet von el a szervezetből. A húgyúti fertőzések során is jótékony az ivás forszírozása, hogy a kórokozókat a megnövekedett mennyiségű vizelet mintegy kimossa a szervezetből. Ugyan a gyakoribb vizeletürítés kezdetben fokozza a fájdalmat, ám összességében mégiscsak jó hatású. Meleg időjárás, száraz éghajlaton való tartózkodás, illetve erőteljes fizikai aktivitás kifejtésekor szintén ajánlott a fokozott folyadékutánpótlás.
Nyáron, sport közben nem egészségtelen, sőt, akár szükség is lehet ennyire vagy még többre.
Télen, kora tavasszal sok. Ilyen meleg nincs. Ellenőriztesd a vércukorszintedet!
Nyáron, dög melegben, különösebb fizikai aktivitás nélkül volt már, hogy 4-5 litert én is megittam.
Ilyenkor 3 liternél többet nem is kívánok.
Mivel rendszeresen sportolsz, több folyadékra van szükséged. Többet is izzadsz. A többit pedig a szervezeted megoldja, gondolom wc-re is gyakran jársz.
Szóval, ha jól esik ennyit inni, szerintem semmi bajod nem lesz tőle.
A napi 4 litertől nem lesz bajod, ha nem egyszerre iszod meg szinte. A másik fontos tényező: a sima víz nem fog hidratálni, és árthat is, ha nincs pótolva az elektrolit és cukor bevitel. Ez a legfontosabb.
Ha valami diétát is folytatsz akkor a folyadékodban kell pótolnod a nátriumot és a cukrot. Egy kis csipet tengeri sót és cukrot (jobb a gyümölcscukor) adj hozzá a vízhez és jól keverd el és sportolás előtt igyad, mert mozgás közben indul be annak felszívódása.
Nem hiába vannak a sportitalok, viszont aki nem végez elég mozgást és úgy issza, lényegében adott egy pofont magának. Szóval ezekre vigyázz, ha ilyet veszel.
Ha lány vagy, a fruktózzal külön vigyázni kell, mivel a női szervezet nem tud annyit felszívni, mint a férfiaké. Ha egy normál sportitalt veszel, hamarabb kiürül belőled, mint ahogy hasznosítani tudnád, ezért törekedj a minél magasabb fruktóz tartalomra. Amúgy a fruktóz a belekben rakódik le, és "vár" amíg a szervezetnek kelleni fog. (Anyagcsere, lebontások/felszívódási folyamatok beindulnak a mozgásra).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!