Az evéskényszer soha nem múlik el?

A szeretethiány az nálam is jelen van elég erősen, és pont ugyanazt gondolom, mint te, miszerint ha én nem szeretem magam, más hogyan szeretne? Szintén túlsúlyos vagyok, 113 kiló vagyok a 180 centi magasságomhoz.

Jól érzed, a probléma gyökerének a kezelése hosszú távú. Én apró dolgokat próbálok megtenni a siker érdekében. Például rájöttem arra, hogy az albérletem és a munkahely közt 2,6 km távolság van. Munka után úgy döntöttem a nyáron, hogy nagyon szép idő van, mi lenne, ha lesétálnám ezt a távot ahelyett, hogy busszal tenném meg? És érzem a fejlődést - lehet, hogy nem fogytam vele, mert nem fogytam, viszont már tudok egy tempósabb séta közben beszélni anélkül, hogy kifulladnék.

Addig is szükséged van tüneti kezelésekre is. Én felismertem magamban, hogy az étel az íze miatt fontos a számomra. Ha nálad is ez a helyzet, akkor megteheted azt, hogy az ételt felosztod kis adagokra. Egy ilyen "zabálási roham" során vegyél magadhoz egy, és szigorúan csak egy ilyen kis adag ételt. Azt fogyaszd el mindenféle lelkiismeret nélkül. Illetve igyál utána nagyon sok folyadékot, lehetőleg vizet - akár fél litert is, mivel az is telíti a gyomrodat. Ha még mindig érzed, hogy enned kell, utána gyümölcshöz nyúlj! Vagy ha csak a rágás érzete a fontos, rágj egy rágógumit!

24/F

Nekem is evéskényszerem van, csak én bőven a túlsúlyos kategóriában vagyok.

Nekem az volt a megoldás, hogy elkezdtem sportolni konditermben (nem otthon, mert otthon minden érdekesebb, mint edzeni!), illetve kidobtam minden egészségtelen kaját, pénz pedig csak annyi volt nálam, hogy pont kijöjjek a diétás kajámból.

Igen, ez a "ne zabálj oszt jó van" részletesebb változata, de máshogy nem lehet megküzdeni vele.

Egy hónap után már rá se tudtam nézni az olyan kajára, csokitól meg egyenesen rosszul voltam, fél év alatt 30 kg le is ment.