Ez már anorexiának számít?

Szóval, pszichológushoz járok,vagyis csak jártam. Az anyagi helyzetünk miatt már nem járok pszichológushoz, mivel 10.ezer forint volt egy alkalom. Igaz,nagyon jó volt vele beszélgetni, Ő volt az egyetlen aki megértett. Elég régóta vannak önértékelési gondjaim,mások szerint. Nagyon rondának és kövérnek érzem magamat,amit szóvá is tettem a pszichológusomnak. Erre Ő kikerekedett szemekkel megkérdezte a magasságomat illetve a súlyomat. Nagy nehezen megmondtam neki,viszont elég halkan. Szégyelltem magamat,amiért ennyire kövér vagyok. 166 cm vagyok és 47.3 kg. Ő erre csak azt felelte,hogy nem messze vagyok az anorexiától (legalábbis ha jól emlékszem akkor ilyesmit is mondott) és hogyha 46 kg alá fogyok akkor azonnali sürgősséggel vitetnek a kórházba. Nem hittem neki,most sem hiszek neki. Szerintem csak azért mondta,hogy nem fogyjak. Pedig egyre rosszabbul nézek ki, és már nem bírom ki ezt a testet,nagyon nem vagyok megelégedve magammal. Alig voltam nála, ezért némelyik tünetemről nem is tud. 2x hánytattam magam,mivel nagyon nem voltam megelégedve a külsőmmel, koplaltam.Aztán nem bírtam magamat tartani,és újra vissza estem abba a hibába,hogy elkezdtem "normálisan" enni. Nagyon nagy bűntudatom van,aztán ma elhatároztam,hogy akármennyire is fáj de mindenképpen lefogyok. Akár durvább módszerekkel. Egy nap 1 órát bicikliztem, és ilyen puffasztott vagy milyen kenyeret ettem. Azonban mostanában egyre többször szédülök, régebben is volt amikor néha megingok, de mostanában egyre gyakrabban van. Pontosabban azóta amióta keményebbre vettem ezt a fogyás témát. Ma egész nap szédültem,sőt még most is szédülök. Nagyon rosszul érzem magamat, hányingerem van. De nem akarok leállni,muszáj lefogynom. Én nem bírom tovább ebben a testben, és senkivel nem tudom megosztani ezeket a gondolataimat. A szüleim nem vesznek komolyan, vagy ha mégis,akkor se csinálnak semmit. Csak azt hazudják hogy nem vagyok kövér,nagyon szép vagyok stb.. aztán ennyi volt ez a téma. Soha nem vették komolyan a rosszulléteimet. Most se fogják. Barátaim nincsenek,vagyis van egypár, de velük nem akarok ezekről beszélni. 40 kg-ra szeretnék lefogyni, szóval nem vagyok hajlandó leállni ezen a ponton. Most mindenki teljesen hülyének nézhet,de most teljes mértékben magamból beszéltem,leírtam a gondolataimat. Utálok a testemre nézni, utálok a tükörbe nézni,utálom azt aki visszanéz rám a tükörből. Utálom,ha valaki rám néz. Ez már anorexia? Én nem hiszem annak, a szüleim is azt mondják hogy ez nem az. Azt mondják hogy hülyeség,hogy anorexiás vagyok. (nem tudnak arról hogy hánytatom magam) Amikor teljesen elegem lett a külsőmből akkor olyan cetliket ragasztottam a szekrényemre,hogy "bárcsak megdöglenél" "hogy lehet egy ember ennyire kövér?!" stb. Az anyám észrevette, de mosolyogva csak annyit kérdezett,hogy miért írtam ki ezeket. Én meg gyorsan leszedtem őket, pedig még bővíteni akartam.. de mindegy.. Tudom,most mindenki komplett idiótának néz,de elég nehéz múlton vagyok túl. És egyre súlyosabb lett ez az """anorexia""", vagy mi.. bár szerintem nem vagyok anorexiás. Ti mit gondoltok erről? A "TE NEM VAGY NORMÁLIS.." Válaszokat kerüljük el.. És egy kicsit sem túloztam sehol,teljesen őszintén így gondolom.