A férjemmel nem értünk egyet az alkoholizmus kérdésében. Nektek mi a véleményeket? Bővebben lent.
A férjemmel nemrég arról beszélgettünk, hogy ki számít alkoholistának. A férjem szerint az, aki napi szinten tök részegre issza magát, ellenpéldának pedig azt hozta fel, hogy azért, mert a régi öregek is megittak minden nap 1 pohár bort vagy felest reggel, valamint este is.
Az én véleményem pedig az, hogy már az is alkoholizmusnak, de függőségnek biztosan számít, ha valaki napi szinten megissza azt a 2 pohár bort. Főleg, ha pl negatív hatással van rá, ha nem tudja ivással kezdeni a napot, vagy azzal zárni, még ha az "csak" 1 pohárka is.
Én példának a dohányzást hoztam fel, hogy van aki napi 2 dobozzal szív, viszont van olyan aki 10 szálat, de a függőség attól még mindkét személyben meg van, hiába az egyiket többet, a másik kevesebbet szív el belőle.
Szerintetek? (És most nem WHO adatokra, meg egységekre vagyok kiváncsi, hogy mi az a max határ amit egy felnőtt naponta elfogyaszthat, hanem a társadalom szerint (szerintetek), mi számít alkoholizmusnak?
Az alkoholizmus egyik alapja a rendszeresség. Ha rendszeresen meg kell innia azt a bizonyos mennyiségű italt akkor az a legjobb út az alkoholizmushoz.
Mellesleg régen sem egy pohárkával ittak, csak annyival inditottak...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!